Pusztító ázsiai vírusok tartanak felénk: nehéz védekezni ellenük

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Sárgaláz, malária, Dengue-kór – olyan halálos betegségek, amelyekről mindeddig úgy tudtuk, hogy a világ távoli részein pusztítanak, és reméltük, hogy Európa határait soha nem lépik át. A probléma most mégis számunkra is kínzóan, mondhatni viszketően aktuálissá vált, mivel az Ázsiából és Afrikából származó vírusok az inváziós szúnyogfajok révén már az ajtónkon kopogtatnak.

Ha föltennénk a kérdést, hogy melyik az emberre legveszélyesebb faj a Földön, te mire tippelnél? Ha a cápára, akkor nem jó helyen jársz, az még az első 10-be sem fér bele. Bár a cápák tényleg félelmetes ragadozók, amelyek évente több tucat embert is megtámadnak, a világ leghalálosabb faja egy olyan állat, amelyről nem is gondolnánk, hogy igazi veszélyt jelenthet. Merthogy nem ő maga a veszélyes, hanem az általa terjesztett pusztító vírusok. A top 10-es ranglista élén a szúnyog áll. 

A pusztító vírusok veszélyesebbek a nagyragadozóknál

Egyes becslések szerint a szúnyogok felelősek a bolygónkon valaha élt emberek felének a haláláért. Nem saját mérgükkel pusztítanak, mint a kígyók és a skorpiók, hanem az általuk hordozott és a csípésükkel a szervezetünkbe kerülő vírusokkal. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) adatai szerint évente körülbelül 725 ezer ember hal meg szúnyogok által terjesztett betegségek következtében. A szúnyogok így magasan vezetik a rangsort, messze felülmúlva a nagyobb és látszatra veszélyesebb állatokat. 

Ilyen a nílusi pusztító vírust terjesztő tigrisszúnyog
Fotó: marcouliana / Getty Images Hungary

Rögtön meg is mutatjuk a veszélyességi lista top 10 helyezettjét, hogy legyen időd egy kicsit megrágni a dolgot. 

  1. Szúnyogok - 725 ezer ember haláláért felelősek évente.
  2. Emberek - 400 ezer embertársuk haláláért felelősek évente.
  3. Kígyók - 138 ezer ember haláláért felelősek évente.
  4. Kutyák - 59 ezer ember haláláért felelősek évente.
  5. Poloskák - 10 ezer ember haláláért felelősek évente.
  6. Skorpiók - 3 ezer ember haláláért felelősek évente.
  7. Krokodilok - 1 ezer ember haláláért felelősek évente.
  8. Elefántok - 600 ember haláláért felelősek évente.
  9. Vízilovak - 500 ember haláláért felelősek évente.
  10. Oroszlánok - 200 ember haláláért felelősek évente.

A listából talán csak egy-két helyezés szorul némi magyarázatra, mivel krokodilokkal és oroszlánokkal nyilván neked sem jutna eszedbe barátkozni, ha kedves az életed. 

A második helyen az emberek állnak. Igen, jól olvastad. Az emberiség önmaga számára is komoly veszélyt jelent. Az erőszakos cselekedetek, háborúk és gyilkosságok miatt évente több százezer ember veszti életét. A fegyveres konfliktusok és a bűncselekmények mind hozzájárulnak ahhoz, hogy az ember a legveszélyesebb fajok közé tartozzon.

A dobogós helyezésről éppen csak lecsúszott kutyákról érdemes még említést tenni. Az emberek legjobb barátai, hűséges társai a veszettség terjesztésével kerültek ilyen magas pozícióba. Bár a veszettség ellen létezik oltás, sok helyen nehezen hozzáférhető, ami növeli a halálos kimenetelű harapások számát.

Így néz ki a legpusztítóbb szúnyog arca mikroszkopikus nagyításban
Fotó: Micro Discovery / Getty Images Hungary

Miért a szúnyogok a legpusztítóbbak?

És akkor most térjünk vissza a szintén betegségeket terjesztő szúnyogokra. Az inváziós szúnyogfajok a kereskedelem és a turizmus révén korábban is felbukkantak Európában, de az első tél általában elpusztította őket. A klímaváltozás hatására azonban ezek a vérszívók képesek voltak megtelepedni és szaporodni

Magyarországon a félszáz őshonos szúnyogfaj mellett megjelent az ázsiai tigrisszúnyog, a japán bozótszúnyog és a koreai szúnyog. Ezek az idegenhonos fajok gyorsabban szaporodnak, és napközben is aktívak, így növelik a betegségek terjedésének kockázatát, mondta el a Díványnak egy állatorvos, akit már kértek fel a törpeszúnyogok által terjesztett kéknyelv-betegség ellenőrzésére szarvasmarháknál.

Idézőjel ikon

A fő veszélyforrás az, hogy ha egy ilyen idegenhonos szúnyog megszúr egy állatot, amit aztán az itthoni fajok is megtesznek, akkor onnantól kezdve azok is tovább tudják adni a betegséget

– mutatott rá Dezső János.

Ilyen vírusokat terjesztenek a szúnyogok

A szakértő különösen aggasztónak tartja, hogy ezek a szúnyogok képesek olyan betegségeket terjeszteni, mint a nyugat-nílusi láz, a Chikungunya-láz vagy a Dengue-láz, amelyekkel Európában korábban csak behurcolt esetekben lehetett találkozni. Elterjedésük egyelőre nem olyan mértékű, hogy járványhelyzetről kéne beszélni, de könnyen lehet, hogy ez csak idő kérdése.

A klímaváltozás is elősegíti a vírusterjesztő szúnyogok szaporodását
Fotó: GordZam / Getty Images Hungary

A klímaváltozás hatására ráadásul a vérszívók aktív szezonja is átalakul: idén már februárban megjelentek a szúnyogok, és akár októberig is velünk maradhatnak. A hivatalosan elrendelt szúnyoggyérítések mellett egyénileg leginkább az esőzés után összegyűlt pangó vizek megszüntetésével tudunk védekezni a szúnyogszaporulat ellen.

Ha érdekel, hogy magyar kutatók hogyan állítanák meg a szuperbaktériumokat, az alábbi cikkünkben erről is olvashatsz.

Clear Collagen Professional italpor

A BioTechUSA segít céljaid elérésében

A BioTechUSA elkötelezett az egészséges életmód támogatása mellett. A kiegyensúlyozott étrendet az egyéni szükségletekhez igazított, gondosan megválasztott étrend-kiegészítők egészíthetik ki a tudatos életmód támogatására.

További információkért kattints ide.

hirdetés

Wolf Géza
Wolf Géza
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.

Testem

Ez történik a testeddel, ha minden nap zöld teát iszol

A zöld tea nemcsak a koffein miatt hasznos, hanem az antioxidánsai miatt is. A hatás maximalizálásához napi 3-4 csészényi tea kell, lehetőleg nem forrásban lévő vízzel leöntve, illetve számolni kell azzal is, hogy a zöld tea negatívan hat a vas hasznosulására.

Offline

Férfiruhában kémkedett a japánoknak a kínai hercegnő: hadsereget is vezetett hazája ellen a Kelet Gyémántja

Mandzsu hercegnőnek született, de a japán hadsereg legveszélyesebb titkos fegyvere lett belőle. Josiko Kavasima élete a huszadik századi történelem egyik legbizarrabb kémhistóriája: a hercegnő szakított a női szerepekkel, férfiruhát öltött, és saját hadsereget vezetve segítette Japánt Kína lerohanásában. A „Kelet Gyémántjaként” ünnepelt kémet a háború után a kínaiak nemzeti árulóként fogták perbe, és sorsa drámai véget ért. Utánajártunk a Távol-Kelet legrejtélyesebb, férfiruhás női kémének elképesztő és tragikus életének.