Rákot okozhatott ez a kozmetikum: két nőnek sok millió kártérítést ítéltek meg

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

A Johnson&Johnsont a Los Angeles-i bíróság 40 millió dollár – több mint 13 milliárd dollár – megfizetésére kötelezte egy perben, amelyben két nő okolta rákos megbetegedéséért a gyártó púderét.

A két nő állítása szerint petefészek-daganatukat a cég által gyártott púder okozta. A Johnson&Johnson fellebbez a bíróság döntésével szemben, írja az ABC News.

A vállalat gyártotta púderek két fajtájával kapcsolatosan hosszú évek óta zajlanak viták, 

a termékeket petefészkrák mellett mezotelióma okozásával vádolva.

A mezotelióma is egyfajta daganatos betegség, amely a belső szerveken található hártyaréteget támadja meg.

Több nő állítja: a púder okozott nála rákot
Fotó: ThitareeSarmkasat / Getty Images Hungary

2023 októberében egy másik perben 966 millió dollár kártérítés megfizetésére kötelezte egy kaliforniai bíróság a céget egy olyan nő ügyében, aki mezoteliómában halt meg. Az ügyben arra hivatkoztak, hogy a betegség kialakulását a karcinogén azbeszttel szennyezett hintőpor okozta.

A Johnson&Johnson 2023 óta nem gyárt talkummal készített hintőporokat. A talkum a szilícium-dioxid egy származéka, melynek potenciális rákkeltő hatásáról hosszú ideje folyik vita. A hetvenes évek előtt nem volt ismert, hogy egyes talkumlelőhelyek azbeszttel szennyezettek, amelyről ismert már rákkeltő hatása. 

Hogy az azbesztmentes talkum hosszú távú használata mennyire veszélytelen, arról nem született még perdöntő bizonyíték.

A púder okozott rákot a családok szerint

A mostani esetben érintett nők évtizedeken át hűségesek voltak a márkához, ügyvédjük szerint ez a hűség ugyanakkor egyirányú volt. A Johnson&Johnson ügyvédje szerint ugyanakkor az eddigi 17 ellenük petefészekrák miatt indított perből 16-ot megnyertek, így azt várják a fellebbezéstől, hogy az ő irányukba billentse a mérleget.

A vállalat 2020-ban váltott a problémás megítélésű talkumról a kukoricakeményítő használatára a púderekben.

Clear Collagen Professional italpor

A BioTechUSA segít céljaid elérésében

A BioTechUSA elkötelezett az egészséges életmód támogatása mellett. A kiegyensúlyozott étrendet az egyéni szükségletekhez igazított, gondosan megválasztott étrend-kiegészítők egészíthetik ki a tudatos életmód támogatására.

További információkért kattints ide.

hirdetés

Dívány ‎
Dívány ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Mindennapi

Betiltják a mobilozást a zebrán, korlátozzák az e-rollerezést – új szabályok Szlovákiában

Jelentős változások előtt áll a szlovákiai közlekedés, miután a pozsonyi parlament június 2-án elfogadta a közúti közlekedésről szóló törvény átfogó módosítását. Az új előírások elsődleges célja a közlekedésbiztonság javítása és a balesetek számának csökkentése – többségükben szeptember 1-jén lépnek hatályba, és a szigorítások a gyalogosokat, az elektromos rollereseket, valamint a gyorshajtó sofőröket egyaránt érintik.

Testem

Sokan nem tudják, hogy visszafordítható ez a látást érintő népbetegség: a műtét lehet a megoldás

Világszerte a szürkehályog felelős a legtöbb látásvesztéssel járó megbetegedésért, amely az idősödő társadalomban egyre több embert érint. Sokan mégis halogatják a vizsgálatot, pedig a fehérjék összecsomósodása miatt kialakuló lencsehomályosodást semmilyen gyógyszer vagy szemüveg nem tudja megállítani. A modern szemészet segítségével azonban ez az állapot teljesen visszafordítható: az ultrahangos és lézeres mikroműtéti technikák nemcsak biztonságosan és gyorsan adják vissza a tiszta látást, de a beültetett csúcstechnológiás műlencsékkel a korábbi fénytörési hibák is korrigálhatók.

Testem

Hiába szeded, ártasz vele: így fordul a D2-vitamin tested ellen

A D-vitamin fontosságát ismerjük, de kevesebbet tudunk annak formáiról. A táplálékkiegészítőkben többnyire D2 formával találkozhatunk, amelyről friss kutatások azt találták, hogy gátolja a D3 forma hasznosulását, ezzel rontva a D-vitaminból képzett kalcitriol nevű, hormonhatású vegyület előállítását.

Világom

Egy lélek sem lakik a menekülő keresztények szigetén: ma már csak egy magányos templom őrzi Nozaki titkát

Több mint 250 éven át titokban őrizték hitüket azok a japán keresztények, akik a hatóságok elől az ország legtávolabbi szigeteire menekültek. Nozaki az egyike volt azoknak az elszigetelt menedékhelyeknek, ahol a kereszténység követői a vallási tilalom ellenére is fenn tudták tartani közösségeiket. Noha a Nagaszaki prefektúrához tartozó apró sziget ma már lakatlan, különös múltja miatt mégis sokan kíváncsiak rá.

Világom

Betiltották a középkorban a gombot: nők nem viselhették

A pazarlás visszaszorítása érdekében egészen szélsőségesnek tűnő rendelkezések korlátozták a középkori olasz városok lakóinak kinézetét. Többek között gombot sem hordhatott mindenki, de a hajviseletet és az otthoni öltözködést is szabályok közé szorították.