Rákellenes hatású és igazi vitaminbomba ez az olcsó zöldség

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Nyáron kevés pénzért hozzájuthatunk ehhez a sokoldalú zöldséghez, amelyből finom ételek készíthetőek, ráadásul számtalan jótékony hatása van egészségünkre.

A magyar konyha emblematikus szereplője a paprika – gondoljunk csak a paprikás csirkére, halászlére vagy éppen a gulyáslevesre. Szent-Györgyi Albert óta azt is tudjuk, hogy a paprika C-vitaminban gazdag élelmiszer. Ez az Amerikából származó növény, a burgonyához hasonlóan, kezdetben dísznövényként jelent meg a főúri kertekben – többek között Zrínyi Miklós nevelőanyjának, Széchy Margitnak a botanikus kertjében vagy Wesselényi Ferenc gróf feleségének, az irodalomba „murányi Vénusz”-ként bevonult Széchy Mária növényi ritkaságokat felvonultató kertjében. Fogyasztásától azonban sokáig óvakodtak: úgy tartották, hogy mérgező.

1771-ben jelent meg az első paprikás recept, amely egy savanyúság volt: „Gyenge zöld korában meg-szedvén, buzgó forró vízzel, forrázd-meg, egy éjtszaka hadd ályon benne, reggel meg kóstolván, ha igen erős, újjabban forrázd-meg, fél-nap ályon benne, azután fél-nap ályon hideg vízben, de mikor hideg vízbe teszed, villával lyuggazd-meg, azután úgy rakd el, köményes megyfa levelekkel, mint az ugorkát, és tölcs etzetet réa” – olvashatták a korabeli ínyencek Nánási István szakácskönyvében. A 18. század végétől a fűszerpaprika egyre népszerűbb lett Magyarországon, és fokozatosan átvette a bors szerepét is, amikor a napóleoni háborúk miatt lehetetlenné vált az indiai bors eljuttatása Európába. Törökborsnak, tatárkaborsnak, pogányborsnak nevezték, utalva arra, hogy Magyarországra török-délszláv közvetítéssel érkezett.

A paprika színéért felelős karotinoidok jótékony hatással vannak az egészségre
Fotó: Vipul Valamjee / 500px / Getty Images Hungary

Egészséges színanyagok

Legyen az étkezési vagy fűszerpaprika, a fajták a legkülönfélébb színekben pompázhatnak a különböző színanyagtartalom miatt: az érett paprika a karotinoidok színező hatása miatt lehet sárga, narancssárga, piros vagy akár lilásfekete is.

Idézőjel ikon

A vörös színért felelős kapszantin a karotinoidok között a legerősebb antioxidáns képességgel rendelkezik, ráadásul a szemnyomást is az egészséges értékeken belül tartja

– ezt patkányokon végzett kísérletekkel be is bizonyították. A sárga és a narancssárga színért felelős béta-karotin, a lutein és a zeaxantin szintén a szem egészséges működéséhez járul hozzá, emellett a béta-karotin az A-vitamin elővitaminja, azaz A-vitamin (retinol) képződik belőle, amit a szervezet sokoldalúan tud hasznosítani: támogatja a szem és a látás egészségét, továbbá az immunrendszert és a bőr egészségét is.

Javítja a látást

Az akár vaksághoz is vezethető időskori makuladegeneráció megelőzésében egyes kutatások szerint fontos szerepe van a béta-karotinnak és a luteinnek. Ez utóbbi a szemünkben, az éleslátásért felelős sárgafoltban is jelen van, és időskori makuladegeneráció esetén kóros anyagcseretermékek halmozódnak fel a területén. Kutatások szerint a sárgafolt pigmentációjának növelése csökkenti az időskori látásromlás esélyeit.

Rákellenes hatású

A kriptoxantin a többi karotinoidhoz hasonlóan antioxidáns, amely segíthet megelőzni a sejtek és a DNS szabad gyökök okozta károsodását, valamint serkentheti a DNS oxidatív károsodásának helyreállítását. Ez utóbbi azért is fontos, mert az oxidatív károsodás krónikus gyulladásokhoz, szív- és érrendszeri betegségekhez vagy akár rákos megbetegedéshez vezethet. Egyes kutatások szerint a kriptoxantinban gazdag élelmiszerek csökkenthetik a hólyag-, tüdő- és vastagbélrák kockázatát. A likopin – amelyet megtalálhatunk például a piros színű kaliforniai paprikában – az E-vitaminnal együtt hatékony a prosztatadaganat ellen.

A paprika ízletes saláták alapanyaga is lehet
Fotó: Tudor Adamache / 500px / Getty Images Hungary

A paprika kiváló C-vitamin-forrás

Az antioxidánsok kedvező hatásának kihasználása érdekében tehát érdemes minél színesebb paprikát fogyasztani. Egy zöldpaprika feleannyi C-vitamint tartalmaz, mint egy piros színű, az A-vitamin-tartalom pedig közel tízszeres mennyiségben van jelen egy narancssárga vagy piros színű paprikában egy zöldhöz képest. A piros színű paprika C-vitamin-tartalma többszöröse a narancsénak, és ezt nemcsak a megfázás elkerülése és immunrendszerünk optimális működése miatt érdemes észben tartani: a C-vitamin az ízületi kopások és ízületi gyulladás ellen is hatékony, mivel meggyógyítja és megfiatalítja a szöveteket, így segít enyhíteni az ízületi fájdalmakat.

Nem kell, hogy csípjen

Aki nem szereti a csípős ízt, annak sem kell lemondania a paprika jótékony hatásairól, hiszen a csípősségért felelős kapszaicin nem található meg minden fajtában. Választhatunk kápia, palermo vagy kaliforniai paprikát is, ha pedig meg akarjuk őrizni a gazdag ízvilágot és egészséges tápanyagokat télire, készíthetünk sültpaprika-krémet vagy padlizsán hozzáadásával ajvárt, ami által a téli hónapokban is biztosítjuk majd szervezetünk számára a megfelelő C-vitamin-bevitelt.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Bálint Lilla
Bálint Lilla
Újságíró, szerkesztő
Újságíró, irodalomterapeuta, mentálhigiénés szakember, a Dívány Múzsák a csók után című kötetének szerzője. Az ELTE Bölcsészettudományi Karán magyar szakon diplomázott, 2021-ben a Pécsi Tudományegyetemen irodalomterapeutaként, 2024-ben a Semmelweis Egyetemen mentálhigiénés szakemberként végzett. 2022 óta a Dívány szerzője. Egy irodalomterápiás gyűjtemény társszerzője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.