Ha ebből iszol, veszélyes anyagokkal mérgezheted magad

Olvasási idő kb. 2 perc

Egy német fogyasztóvédelmi portál vizsgálta meg a boltokban kapható papír szívószálakat. Volt olyan is, amelyikben rákkeltő anyagokat találtak.

2021-ben környezetvédelmi okok miatt betiltották a műanyag szívószálakat, azonban az újonnan bevezetett papírból készült verziók sem teljesen biztonságosak: igaz, ezek nem környezetünket, hanem inkább egészségünket veszélyeztetik. Egy friss vizsgálat során kiderült, hogy veszélyes anyagokat is tartalmazhatnak. 

A németországi Oekotest vette górcső alá az országban forgalomban lévő papír szívószálak minőségét, köztük a hazánkban is kapható IKEA szívószálakét is. Utóbbi kifejezetten jól teljesített a teszten, volt azonban olyan, ami csúfosan elbukott. 

A papír szívószálak sem mind biztonságosak

Amint arról a Rizikometer is beszámolt, a teszt során néhány termék kiemelkedően rosszul szerepelt. Volt, amelyikben környezetkárosító PFAS-okat, alumíniumot, valamint nagyobb mennyiségű benzizotiazolinont is találtak. Néhány termékben rákkeltő primer aromás aminokat is kimutattak. Az érzékszervi vizsgálaton szinte minden terméknél kellemetlen papírízt tapasztaltak a vizsgálatot végzők, de szokatlan, keserű, füstös mellékízű szívószálakat is találtak.
A PFAS-ok, azaz a perfluor- és polifluor-tartalmú alkil anyagok számtalan forgalomban lévő termékben jelen vannak. A gyűjtőnév mintegy 4700 vegyi agyagot foglal magában.

A környezetre is károsak egyes papír szívószálak

Ezek az úgynevezett örök vegyi anyagok, amelyek szervezetünkbe kerülve felhalmozódhatnak, de a környezetre is káros hatással vannak. Olyan egészségügyi problémákhoz vezethetnek, mint például a tüdőkárosodás, pajzsmirigy megbetegedés, túlsúly, termékenységi problémák és rák.
Az alumínium túlzott bevitele károsíthatja a veséket és az idegrendszert. A papír szívószálakban szintén megtalált benzizotiazolinon pedig egy olyan kontaktallergén antimikrobiális szer, ami lenyelve lehet káros az egészségre. 
Gerhát Petra
Gerhát Petra
Újságíró, szerkesztő
Gerhát Petra pályafutását vidéki televízióknál kezdte sportújságíróként. Művészettörténeti, néprajzi és társadalomtudományi tanulmányokat követően végzett oknyomozó újságíró képzést. Az elmúlt húsz év során politikai és történelmi témájú heti- és havilapoknál, illetve online magazinoknál is dolgozott. A Dívány mellett az Indamedia kisállatos magazinjai, a We love Dogz és a We love Catz újságírójaként is dolgozik, valamint a DOGZ Podcast műsorvezetője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.