Ha ilyen a hajszíned, másképp őszülsz, mint a többi ember

Olvasási idő kb. 4 perc

Az őszülés természetes folyamat, de vannak tényezők, amelyek gyorsíthatják vagy lassíthatják azt. És hajszíntől is függ, kinél hogyan meg végbe.

Az első ősz hajszálak megjelenése sokaknál felér egy sokkhatással, elkeseredést és kétségbeesést vált ki: „Tényleg ilyen öreg lennék?” – hangzik a gyakran feltett kérdés. Pedig az őszülés elsősorban a genetikától függ, egyeseknél már huszonéves korban előbújnak a fehér hajszálak, míg másoknál ez csak 50 fölött történik meg. A nőknél általában a hajvonalnál kezdődik – főként elöl –, míg a férfiaknál a halánték és a pajesz az elsődleges terület. Aztán 50 és 60 éves kor fölött felgyorsul a folyamat. 

Jó hír, hogy az utóbbi években az ezüstös haj már egyáltalán nem számít régimódinak (köszönjük, Pataki Ági és Andie MacDowell!), egyre többen lemondanak a festésről, és büszkén viselik a természetes hajkoronájukat. Ugyanakkor sokakat továbbra is aggaszt, hogy elkezdtek őszülni, és mindenféle módszerrel próbálkoznak. De lehet-e tenni valamit, hogy lelassítsuk a folyamatot, és milyen tényezők fokozzák az őszülés tempóját? Nézzük, mit mond a tudomány

Mi adja a haj természetes színét? 

Minden egyes hajszál egy hajtüszőben helyezkedik el a fejbőrben, ahol kétféle sejtek termelik:

  • a keratint, a hajszálakat alkotó és regeneráló fehérjéket;
  • a melanint, a haj és a bőr színét adót pigmentet.

A melanin két fő típusa határozza meg, milyen színű a hajunk. Az eumelanin egy fekete-barna festékanyag, a feomelanin pedig egy vörös-sárga pigment. A különböző pigmentek mennyiségétől függ a hajszín. A fekete és barna haj leginkább eumelanint tartalmaz, a vörös hajban a legtöbb a feomelanin, a szőke hajban pedig csak kis mennyiségben van mindkettő színanyag. 

Mi okozza az őszülést? 

Ahogy idősödünk, a sejtjeink egyre kevésbé aktívak, és ez alól nem jelentenek kivételt a hajat érintő sejtek sem. A kor előrehaladtával kevesebb melanint termelnek, ami szürkévé teszi a hajat, a keratin kisebb mennyisége pedig a hajszálak elvékonyodását és kihullását okozza. 

Idézőjel ikon

Az ősz hajszál nagyon kis mennyiségben tartalmaz melanint, a teljesen fehér hajban pedig egyáltalán nincs.

A természetes festékanyagát elveszített haj azért tűnik szürkének, fehérnek vagy ezüstösnek, mert a fény visszaverődik a hajat felépítő keratinról, aminek halványsárga a színe. 

Az ősz haj durvább és merevebb, mint a pigmentet tartalmazó haj. Ennek az az oka, hogy a szőrtüsző alakja idővel szabálytalan lesz, mivel a sejtek a korral megváltoznak. Érdekes jelenség, hogy az ősz haj gyorsabban nő, mint a pigmentált haj, de több energiát használ fel a folyamat során. 

A stressz szerepe a haj őszülésében

A genetikai adottságok mellett léteznek olyan tényezők, amelyek felgyorsíthatják a haj színének elvesztését. Ez akkor fordul elő, amikor az oxidatív stressz károsítja a szőrtüszőket és a sejteket, és emiatt leáll a haj színéért felelős melanin termelése.

A stressz miatt gyorsabban őszülhet a haj
Fotó: Ekin Ozbicer / Getty Images Hungary

Az oxidatív stressz azt jelenti, hogy a szabad gyökök és az antioxidánsok egyensúlya felborul a szervezetben, megnő a szabad gyökök száma, mert a testünk nem képes elegendő antixodiánst termelni. Ezt az állapotot a stressz mellett előidézheti betegség is, de a környezeti hatások szintén szerepet játszhatnak. 

A genetikádon nem tudsz változtatni, de van pár dolog, ami segíthet elkerülni a korai őszülést. Maradj egészséges, csökkentsd a stresszt az életedben, kerüld a dohányzást, a sok alkoholt és az UV-sugárzást. A megfelelő táplálkozás is segíthet, mivel a B12-vitamin, a réz, a vas, a kalcium és a cink mind befolyásolják a melanin termelődését és a haj pigmentációját.

Tévhitek az ősz hajszálakkal kapcsolatban

Az egyik elterjedt vélekedés szerint ha kihúzol egy ősz hajszálat, több nő vissza a helyére. Ez nem igaz. A hajszál kitépésével ugyanis a hajtüsző a bőrben marad, nem lehet csak úgy kiszakítani. Így később újra kinő ugyanonnan egy hajszál, de több biztosan nem lesz, mivel minden hajtüsző csak egyetlen hajszálat tud növeszteni.

A hajszál kihúzása azért veszélyes, mert károsodhat a hajtüsző, emiatt elvékonyodhat és lassabban nőhet a haj. Ráadásul  a gyakori tépkedés akár gyorsabb őszüléshez is vezethet, ha a melanint termelő sejtek megsérülnek, vagy kimerülnek a sok újranövesztéstől. 

Egy másik gyakori aggodalom, hogy a hajfestés felgyorsíthatja az őszülés folyamatát. Nos, ez attól függ. A színezők, ideiglenes és félig tartós hajfestékek nem okoznak korai őszülést, mivel csak bevonják a hajszálakat, nem változtatják meg a szerkezetét. Ám a tartós termékek kémiai reakcióknak teszik ki a hajat oxidálószerek, például hidrogén-peroxid segítségével. Ez és a hajfestéshez használt egyéb kémiai anyagok felhalmozódhatnak a hajhagymában, károsíthatják a melanint és keratint termelő sejteket, ami őszülést és hajhullást okozhat. 

A vörös hajúak tényleg nem őszülnek?

Koruk előrehaladtával a vörös hajú emberek is veszítenek melanint, de másképp, mint a fekete vagy barna hajúak. Ennek oka, hogy a vörös-sárga és a fekete-barna pigmentek kémiailag különböznek.

A vörös hajúak őszülése másképp zajlik
Fotó: Tim Robberts / Getty Images Hungary

A fekete-barna pigment, az eumelanin előállítása bonyolultabb, és több energiát igényel, ezért érzékenyebb a károsodásra. A vörös-sárga pigment, a feomelanin előállítása kevesebb oxidatív stresszel jár, és egyszerűbb. Ez azt jelenti, hogy a sejtek könnyebben fenn tudják tartani a feomelanin termelését, még akkor is, ha az öregedés során csökken az aktivitásuk.

Az életkor előrehaladtával a vörös haj inkább az eperszőke és az ezüstös-fehér árnyalatokra halványul. Az őszes színt az eumelanin mennyiségének csökkenése okozza, ezért gyakoribb a fekete és barna hajúaknál.

Ha aggódsz az ősz hajszálak miatt, ezekből az ételekből egyél többet.

Suhajda Zoltán
Suhajda Zoltán
Újságíró, szerkesztő
Suhajda Zoltán magyar nyelv és irodalom, valamint tanár szakon szerzett diplomát a Szegedi Tudományegyetemen. Több mint húszéves szakmai tapasztalattal rendelkezik, pályafutása során dolgozott közéleti-politikai nyomtatott és online lapoknál, internetes magazinnál és női site-nál. A komoly témáktól a bulvárig, a hírtől a nagy riportig változatos témákról és műfajokban írt cikkeket, és az újságírás mellett felelős szerkesztőként is tevékenykedett. A Dívány csapatának 2025 februárja óta tagja újságíróként.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.