Lassabban öregszik, aki így él

Olvasási idő kb. 3 perc

Az életünk során kialakult erős társas kapcsolatok sejtszinten is lassítják az öregedést, állapította meg egy új kutatás.

A társas kapcsolatokról már bebizonyosodott, hogy javítják a mentális egészséget, növelik az elégedettséget, csökkentik a stresszt és a szorongást. Egy friss kutatásból most az is kiderült, hogy testünk biológiai öregedését a sejtek szintén is lassítja, ha minőségi, támogató emberi kapcsolataink vannak. 

A tartós, mély emberi kapcsolatok lassítják az öregedést

A Brain, Behavior and Immunity – Health című folyóiratban megjelent tanulmányban több mint 2100 amerikai felnőtt adatait elemezték, akik részt vettek a Midlife in the United States nevű hosszú távú vizsgálatban. 

A tartós, mély emberi kapcsolatok lassítják az öregedést
Fotó: Sean Gallup / Getty Images Hungary

A kutatás középpontjában az úgynevezett epigenetikus órák álltak; ezek a vizsgálatok molekuláris jelzőanyagok segítségével becsülik meg, milyen gyorsan öregszik a test, és a betegségek kockázatának, illetve az élettartamnak a legjobb előrejelzőinek számítanak. 

Idézőjel ikon

A tudósok megállapították, hogy az egész életen át tartó támogató kapcsolatok és közösségi kötelékek lassíthatják az öregedést, visszatekerhetik a test biológiai óráját.

Akik szélesebb körű és következetesebb társadalmi kapcsolatokat tartottak fenn, azok szervezetében alacsonyabb volt az interleukin-6 nevű gyulladáskeltő molekula szintje, amelynek kulcsszerepe van a szív- és érrendszeri betegségek, a cukorbetegség és a neurodegeneratív folyamatok kialakulásában. Az ő biológiai profiljuk kétféle epigenetikus óra szerint is jelentősen fiatalabb volt. Ugyanakkor a rövid távú stresszmarkerek és a társas kapcsolatok között nem találtak összefüggést.

A társas kapcsolatok hatása összeadódik életünk során

Korábbi tanulmányokban a társadalmi tényezők hatását elkülönítve vizsgálták, például hogy valaki házas-e, vagy hány barátja van. A mostani kutatásban viszont a társadalmi előnyöket összesítve, az egyén egész életét figyelembe véve elemezték.

Négy kulcsfontosságú területre koncentráltak a tudósok:

  • a szülőktől gyerekkorban kapott szeretetre és támogatásra;
  • a közösséghez és a szűkebb lakóhelyen élőkhöz való kötődésre;
  • a valláson vagy hiten alapuló közösségekre;
  • a család és barátok folyamatos érzelmi támogatására. 

Ennek a megközelítésnek köszönhetően kiderült, hogy a társas kapcsolatok hatása idővel összeadódik. Nemcsak arról van szó, hogy ma vannak-e barátaid, hanem arról, hogy az emberi kapcsolataid hogyan bővültek és mélyültek az életed során. Ez a felhalmozódás pedig a tanulmány szerint mérhető módon befolyásolja az egészségi állapotodat. 

A családi és a baráti kapcsolatok szerepe összeadódik az élet során, és visszafordíthatja a biológiai órát
Fotó: DGLimages / Getty Images Hungary

Ebből következik az is, hogy egyetlen barátság vagy egy új közösséghez való kapcsolódás nem fogja egykettőre visszafordítani a biológiai órádat. A szakemberek szerint kulcsfontosságú a társas kapcsolatok mélysége és állandósága, és ez az élet különböző területein, évtizedek alatt épül fel. 

Idézőjel ikon

„Gondoljunk a társas kapcsolatokra úgy, mint egy nyugdíjszámlára. Minél korábban kezdünk befektetni, minél következetesebben adunk hozzá, annál nagyobb lesz a hozamunk”

 – tanácsolta Anthony Ong, a kutatás vezetője, az amerikai Cornell Egyetem pszichológiaprofesszora.

Ez a megtérülés pedig nemcsak érzelmi-lelki szempontból lényeges, hanem lassabb öregedéssel is jár. Jól megöregedni annyit tesz, mint egészségesnek maradni és tartani a kapcsolatokat másokkal, ez a kettő elválaszthatatlan egymástól. 

A család és a barátok mellett az egészséges öregedéshez az is fontos, hogy magadra is szánj időt. 

Suhajda Zoltán
Suhajda Zoltán
Újságíró, szerkesztő
Suhajda Zoltán magyar nyelv és irodalom, valamint tanár szakon szerzett diplomát a Szegedi Tudományegyetemen. Több mint húszéves szakmai tapasztalattal rendelkezik, pályafutása során dolgozott közéleti-politikai nyomtatott és online lapoknál, internetes magazinnál és női site-nál. A komoly témáktól a bulvárig, a hírtől a nagy riportig változatos témákról és műfajokban írt cikkeket, és az újságírás mellett felelős szerkesztőként is tevékenykedett. A Dívány csapatának 2025 februárja óta tagja újságíróként.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.