Ezektől a gyakorlatoktól lesz szebb hangja az edzőtermbe járó operaénekesnek

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Konditerembe jár a Liszt Ferenc-díjas, érdemes művész, aki növendékeit is sportolásra biztatja. Mint mondja, sokkal több múlik a mozgáson, mint gondoljuk.

Próbaidőszak közepén vagyunk, a művésznő naptára betelt. Kezdek aggódni, lemondja az interjút, majd amikor megjegyzem, hogy a sportolásról kérdezném, két napon belül találunk időpontot. Látszik, hogy rajong az edzésekért. Frankó Tünde Liszt Ferenc-díjas magyar operaénekes, érdemes művész nem megszállott, és nem azért jár heti négyszer személyi edzőhöz, mert túl sok szabadideje lenne. Felismerte, hogy a mozgással tovább tökéletesítheti énektudását és színpadi jelenlétét. Tanuljunk tőle!

Szebb hangot és színpadi jelenlétet eredményez

„Tíz éven keresztül jártam konditerembe napi rendszerességgel, csak egy-egy pihenőnapot tartottam. Aztán jött a Covid, és vele együtt a bezárkózás. A konditerem csődbe ment, én pedig szépen elkényelmesedtem. Amikor újra kinyitottak a helyek, megsérült a lábam, és nekem újra volt kifogásom. A felépülés után viszont szó szerint a szemem előtt épült fel egy sportközpont, a közvetlen szomszédomban… nem tudtam nemet mondani a mozgásra. Nem lehetett. A színpad megköveteli az erőnlétet” – meséli Tünde, aki egy éve sétált be először a közeli sportközpontba. Másnap féléves bérletet vett. A teste emlékezett a gyakorlatokra, a kondigépek és a súlyzók használatára. Néhány hónap alatt ledolgozta a járvány alatt felszedett kilókat. 

Frankó Tünde pályája kezdetén /Fotó: Frankó Tünde

Személyi edzőt választott

Amikor újra formában volt, és amikor azt hitte, hogy visszaállt a megszokott munka-sportolás ritmusba, egy edző kizökkentette. „Egy évtizeden keresztül edzettem, úgy gondoltam, hogy egyedül is tudom, mit csinálok. Ekkor volt egy akció, a bérletvásárlás mellé ingyenes személyi edzést kaptam. Próba-szerencse alapon vettem egy magánórát. Majd azon kaptam magam, hogy már heti négy személyi edzésre járok.” A művésznő tovább tökéletesítette a gyakorlatokat, új mozdulatokat tanult, ez a színpadi munkáját is serkentette. A tapasztalatokat hamarosan másokkal is megosztotta, méghozzá pedagógiai módszerekkel. Ma növendékei is többet mozognak.

Gyakorlatokat tanít énekórán 

A mozgás által javult az immunrendszere, a koncentrációs képessége és a fizikai állóképessége. Ez kihatott a munkájára is, így a közönség, a szakma és önmaga számára is nagyobb élvezetet nyújtott. Az érdemes művész mindig is fegyelmezetten dolgozott, de a sportolás révén továbbfejlődött. Ma tehetséges tanítványainak gyakorlatokat tanít.

Idézőjel ikon

„Egy színész megtanulja, hogyan viselje el végletekig a fizikai megterhelést. De ez önmagában kevés, szükség van pluszerőre, ebben segít a rendszeres mozgás.

Az egészben az a legcsodálatosabb, hogy egy színésznek éppen ezért könnyebb elkezdeni az edzéseket, és az edzések rövid időn belül segítenek. Vagyis ez oda-vissza működik. Én a konditeremben találtam meg a sportomat. Persze ez lehet bármi, csak legyen rutinszerű! Napi fél óra séta, heti egy túra, úszás, kerékpározás, nem számít. A színésznövendékektől például azt kérem, hogy otthon tornázzanak minden egyes nap, ha csak tíz percet is” – magyarázza Tünde, majd hozzáteszi, hogy a színpadi éneklés csak kívülről tűnik könnyednek, valójában egy nehéz feladat, és leginkább a koncentráción, fegyelmezettségen és állóképességen múlik a sikere. 

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Vermes Nikolett
Vermes Nikolett
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.