A legjobb ómega-3-forrás, de nagyon nem mindegy, melyiket eszed

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Az emberi egészséghez és fejlődéshez létfontosságú ómega-3 névre keresztelt többszörösen telítetlen zsírsavat testünk nem képes előállítani, így az csak táplálkozással juttatható szervezetünkbe. Ennek az esszenciális zsírsavnak az egyik legfontosabb forrása a halhús, de abból se mindegy, melyik és hogyan fogyasztva, ezért szakértő segítségét kértük.

A chiamagban, a diófélékben, a brokkoliban, a római salátában, a kelkáposztában, a zöldbabban, a szójababban, a tökmagban, az olívabogyóban, de a szamócában és a málnában is bőven találunk ómega-3 zsírsavat, mégis tudományosan elfogadott tény, hogy legfőbb beviteli módja a rendszeres halfogyasztás lehet.

Szilágyi Gábor halszakértőt, a Bajcshal ügyvezető igazgatóját kérdeztük a hazai közönség által is legkönnyebben elérhető, gazdag ómega-3-forrásul szolgáló halakról.

Egyetértés van abban, hogy a többi hússal szemben a halhús messze egészségesebb, de ha kifejezetten az ómega-3-bevitelt célozzuk, mely fajtákat érdemes hazai körülményeink mellett előnyben részesítenünk?

Telítetlen zsírsavakban a tengeri halak a leggazdagabbak. Ezen belül is a vadon fogott halak bővelkednek leginkább a szervezetnek szükséges ómega-3 zsírsavban, de a tengeri halak tekintetében a mikro- és nanoműanyagok, illetve egyéb szennyeződések kérdése egyre súlyosabbá válik, és az elkövetkező évtized tudományos érdeklődésének homlokterében is az efféle műanyagok beviteléből fakadó bajok elhárítása áll majd. Ezért a tengeri halak között is a tenyésztettek előtérbe kerülnek, köztük nálunk a leggyakrabban fogyasztott a lazac.

Ómega-3-at sok mindenben találni, de legjobb forrása a hal
Fotó: fcafotodigital / Getty Images Hungary

Ugyanakkor, egyes édesvízi, intenzív rendszerekből származó halak telítetlenzsírsav-tartalma vetekszik a lazacéval, viszont ezekben a mikro- és nanoműanyagok jelenléte minimális, ami a tengeri halakkal szemben óriási előnyt jelent.

A teljesen növényi és természetes planktonalapú táplálkozáson tartott busa ómega-3-tartalma például állja a versenyt a lazaccal, számos elkészítési módja ismert és közkedvelt, itthon könnyen hozzáférhető frissen, a nagyobb piacokon filézve, szeletben vagy akár egészben is elérhető. Egyetlen hátránya lehet, hogy kissé szálkás.

Ha a szálka kizáró ok, még mindig ott vannak ideális ómega-3-forrásnak a tokfélék, élükön a sokak által ismert kecsegével. Ezekben is, a lazaccal vagy a busával megegyezően, nagyjából 1,5–2 gramm telítetlen zsírsav van egy 10 dkg-nyi, vagyis egy adagnak megfelelő mennyiségben. A tokhalfélék ára ugyan vetekszik a lazacéval, vagyis filézett formájában 7–8000 forinttól hozzávetőlegesen 10 000 forintig találjuk meg a kereskedésekben, de ezek a busával szemben tökéletesen szálkamentesek. A porcos halak közül valók, így semmilyen veszélyes csontjuk nincs.

Van, aki ösztönösen tudja, mi a jó neki. A lazac is kitűnő ómega-3-forrás
Fotó: John Moore / Getty Images Hungary

Ha pedig már a tokfélékről van szó, érdemes megemlíteni, hogy a kaviár is kiváló ómega-3-forrás. 

Milyen halfajhoz jutunk még itthon hozzá biztos hazai forrásból? 

Törekedni kell arra, hogy ne fagyasztott, hanem elsősorban friss halat vásároljunk. Amint a hal hőmérsékletét 0 Celsius-fok alá egyszer leviszik, annak élvezeti értéke a továbbiakban már nem lesz ugyanaz, ráadásul a fagyasztott termékek nagy része a Távol-Keletről származik, miközben például afrikai harcsából Magyarország kifejezetten nagyhatalomnak számít. Európában utánunk Hollandia a második helyezett, de csak harmadannyi termeléssel, mint ami nálunk van. Ennek köszönhetően ez a teljesen szálkamentes és egész évben szezonalitás nélkül egyformán beszerezhető hal 1-2 napon belül a fogyasztó asztalán lehet. Ómega-3-tartalma még ennek is magas, 0,5–1 gramm között mozog.

Édesvízi halak között is találni ómega-3-ban dús halakat
Fotó: Redaco / Getty Images Hungary

Mire figyeljen még vásárláskor az egészségtudatos fogyasztó?

Általánosságban elmondható, hogy a vadon nevelt halak ízhatásban sokkal jobbak, mint bármilyen intenzív tartásban nevelkedettek, de a szennyezések hátrányos hatásait kiküszöbölendő, a Magyarországon nevelt halak közül például az afrikai harcsa frissen fogyasztva kitűnő alapanyag lehet. Ma már egyre több haltermék áll a körültekintő vásárlók rendelkezésére, melyek 10-15 percen belül fogyasztható, minőségi táplálékot nyújtanak.

Ha hetente legalább egy alkalommal fogyasztunk minőségi halhúst, annak ásványianyag- és ómega-3-tartalmát tekintve elmondhatjuk, hogy már sokat tettünk egészségünk megóvásáért.

Amennyiben szívesen utánajárnál, mit is eszünk valójában, amikor azt hisszük, ómega-3-ban dús kaviárt kenünk a pirítósra, egy korábbi cikkünk segítségével megteheted.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Molnár-Zolnay Fruzsina
Molnár-Zolnay Fruzsina
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Jókai Mórt is megihlette a hanyi halember legendája: különös rendellenességgel született Hany Istók

A magyar néprajz és kultúrtörténet egyik legkülönösebb, legrejtélyesebb alakja a Hanság mocsaras, lápos vidékén talált vad gyermek, Hany Istók. A történetét sokáig csupán a képzelet szülte népmesének, amolyan magyar Mauglinak vagy Tarzannak tartották, ám a kapuvári anyakönyvek bejegyzései és a fellelhető történelmi források bizonyítják: a mocsárban rejtőző, halemberként emlegetett lény valóban létezett.

Világom

Voltaire kastélya lottócsalásból épült: ma is igazi turistalátványosság

A felvilágosodás korának legnagyobb gondolkodóit hajlamosak vagyunk szigorú, szegény tudósként elképzelni. Voltaire azonban nem ilyen volt. A francia zseni nemcsak a szabad gondolat harcosa volt, hanem egy dörzsölt fickó is, aki egy elképesztő húzással lényegében meghekkelte a francia állam pénzügyi rendszerét. Ebből a pénzből épült fel az a pazar rezidencia, amely napjainkban a svájci-francia határon igazi kincsnek számít a turisták körében.

Offline

„Hozzunk vissza egy kis varázslatot” – interjú Horváth Adél íróval

Horváth Adél Sok ördögök című regényében egy zárt, pletykás közösség életét évekkel, sőt évtizedekkel korábban elkövetett bűnök dúlják fel, miközben természetfeletti lények bukkannak fel a ködbe burkolózó hegyek mögül. Az elsőkönyves szerzővel a világ varázstalanításáról és újra elvarázsolásáról, önreflexióról és felelősségvállalásról, babonákról és a pletyka természetéről beszélgettünk.

Életem

Fantomdugót okozhat, ha így közlekedsz az autópályán

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) legfrissebb videójában az autópályákon kialakuló indokolatlan torlódásokra hívta fel a figyelmet. Mint írják, ha a szemközti sávban azt látjuk, hogy a rendőrök helyszínelnek, a fantomdugók megelőzése érdekében haladjunk tovább.

Életem

700 településen nincs állandó háziorvos: így változhat az alapellátás

Lassan már nincs olyan hely az országban, ahol ne éreztetné a hatását a súlyos orvoshiány. Sok helyen hónapok, sőt évek óta nincs állandó háziorvos, így a megmaradt szakemberekre rengeteg teher hárul. A helyzet megoldására most egy új, átfogó programot jelentettek be, amely rendszerszintű változtatásokkal és fiataloknak szóló ösztönző felhívásokkal próbálja fejleszteni az alapellátást.

Offline

Villámkvíz: tudod, mikor vannak az ismert ünnepek?

Az állami ünnepek többségére ma elsősorban munkaszüneti napként vagy történelmi megemlékezésként tekintünk. Kevesebben tudják azonban, hogy számos ünnep gyökerei a keresztény hagyományokhoz nyúlnak vissza, és évszázadokon át vallási jelentéssel bírtak.

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.

Életem

Ezért betegesek a designer kutyák: a divatfajták egészségügyi problémái

A designer kutyák az elmúlt években hatalmas divathullámot indítottak el, a vásárlókat gyakran olyan megkapó ígéretekkel csábítják, mint a hipoallergén bunda vagy a népszerű fajták legjobb tulajdonságainak ötvözése. Ebben a folyamatban a társadalom különlegességek iránti vágya mutatkozik meg, amely az élő állatokat is képes divattermékké tenni.

Testem

Hiába diétázol, mégis hízol? Az alváshiány is akadályozhatja a fogyást

Ismerős a helyzet, amikor patikamérlegen számolod a kalóriákat, becsületesen izzadsz az edzőteremben, a mérleg nyelve mégis makacsul ugyanoda mutat – vagy ami még dühítőbb, sunyi módon felfelé kúszik? Előfordulhat, hogy a válasz a pihe-puha párnáid között rejtőzik: a krónikus kialvatlanság ugyanis szép csendben képes teljesen szabotálni minden fogyókúrás igyekezetet.

Offline

Mit jelent a nyitvatermő? Alapkvíz biológiából

A biológia alapjairól szól kvízünk – ha tisztában vagy a legfontosabb fogalmakkal, nem fog nehezedre esni kiválasztani a helyes választ kérdéseinkre. Akkor se bánkódj, ha nem sikerül olyan jól a kvíz, legalább tanultál valamit.

Testem

Nem csak az öregedés okozhat látásromlást: így hatnak a szemedre a hormonok

Ha a látásunk romlani kezd, vagy hirtelen furcsa, égő érzést tapasztalunk a szemünkben, hajlamosak vagyunk azonnal a túl sok képernyőidőre, a fáradtságra vagy szimplán az öregedés megállíthatatlan folyamatára fogni a dolgot. Azonban a háttérben egy egészen más, láthatatlan tényező is állhat: a hormonrendszerünk. A szervezetünk belső kémiai üzenethordozói ugyanis nemcsak a hangulatunkat és az energiaszintünket rángatják dróton, hanem a szemünk világát és komfortérzetét is közvetlenül befolyásolják.

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.