Sürgősen oltasd be magad, ha ennél idősebb vagy: rohamosan terjedő kórtól véd

Olvasási idő kb. 2 perc

Az 50 év felettiek számára fontos lehet újraoltatni magukat a szamárköhögés ellen, különösen, ha nagyszülők, vagy hamarosan azok lesznek. Erre figyelmeztetnek az egészségügyi szakemberek, akik szerint az oltásellenesség életveszélyes lehet mindazokra, akik nem védettek, és azokra is, akik az oltatlanoktól kapják el a fertőzést.

A szamárköhögés kötelezően bejelentendő fertőző betegség Magyarországon, ezért a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) folyamatosan nyomon tudja követni a járványügyi helyzetet, és megteszi a szükséges intézkedéseket. Az már most látszik, hogy nemcsak külföldről behozott esetekről van szó, hanem a fertőzés hazai terjedésről – erősítette meg az InfoRádióban az NNGYK szakembere, aki ezért az oltások fontosságát hangsúlyozta.

Terjedőben a fertőzés, az oltás nem tart vele lépést

Az utóbbi időben minden héten több mint 15 új szamárköhögéses esetet regisztráltak, ami aggodalomra ad okot. A Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke hangsúlyozza, hogy a legnagyobb veszélyben az újszülöttek vannak, akiket csak kéthónapos kortól kezdenek el oltani, és akikre a terjedő fertőzés életveszélyes lehet, ha korábban kapják el a betegséget.

A gyerekkorban kapott oltások a most terjedő kórral szemben már nem védenek
Fotó: Westend61 / Getty Images Hungary
Idézőjel ikon

Az, hogy már most hetek óta minden héten 15 fölötti az új szamárköhögéses esetek száma, arra figyelmeztet, hogy az oltásellenesség életveszélyes. Életveszélyes arra, aki nem kapja meg a védőoltását, és életveszélyes arra nézve, aki a fertőzést az oltatlanoktól fogja elkapni

– mutatott rá Havasi Katalin.

A szakemberek felhívják a figyelmet arra, hogy a gyermekkorban kapott védőoltások hatása körülbelül tíz évig tart, ezért az idősebb korosztály számára már nem nyújt kellő védelmet. Az 50, 60 vagy 70 éves korosztály tagjainak érdemes lehet újra beoltatniuk magukat.

A szamárköhögés légi úton terjedő fertőző betegség, így kiemelten fontos a kézmosás és a köhögési etikett betartása, valamint az, hogy aki köhög vagy felső légúti tünetekkel rendelkezik, ne látogasson újszülöttet vagy oltási kor alatti csecsemőt – hangsúlyozta Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ járványügyi főosztályának vezetője.

Idézőjel ikon

Nyilvánvalóan a fészekimmunitás, a közvetlen környezetnek az oltottsága védi a kisbabát. Emellett természetesen a higiénés rendszabályok betartása itt is ugyanúgy érvényes

– emelte ki Galgóczi Ágnes, aki szerint a várandósság ideje alatt, vagy annak tervezése során is fontos lenne az emlékeztető oltások beadása, nemcsak a leendő szülők, hanem a nagyszülők esetében is.

Dogz fesztivál

Jön a DOGZ Fesztivál: te ott leszel?

Május elsején minden eddiginél nagyobb területen várja a kutyásokat és a leendő kutyásokat a DOGZ Fesztivál a Városligetben: közösségi élményt, szórakoztató és szakmai programokat egyaránt kínál az esemény. Falkaséták, kutyás futás és vándor vurstli is várnak a fesztiválon, amelyre a helyszínen levásárolható, 1000 forintos belépő megváltása mellett léphetsz be. Emellé még ajándék is jár! Ugye találkozunk?

A regisztrációt és a programot ezen a linken találod.

hirdetés

Wolf Géza
Wolf Géza
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Szakértők szerint ekkor kell lefeküdni

Rengeteg szó esik arról, hogy a pihentető alváshoz legalább nyolc óra szükséges. A szakértők szerint azonban legalább ennyire fontos az is, mikor hajtjuk álomra a fejünket. Egyre több vizsgálat utal arra, hogy a szervezet természetes működéséhez sem a túl korai, sem a túl késői elalvás nem tekinthető ideálisnak.

Önidő

Innen tudják a kutyák, hogy a gazdi mikor ér haza

Rengetegszer tapasztaltam, hogy a kutyusunk már az ajtóban toporogva jelzi, a férjem hamarosan hazaérkezik. Mintha a hatodik érzéke súgná meg neki, hogy a gazdi már befordult az utcasarkon, mindjárt belép a lépcsőházba, beszáll a liftbe, és megérkezik a hetedik emeleti otthonunkba.

Mindennapi

Ellenőrzéssorozatot indít a NAV: itt várhatóak a vizsgálatok

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal több vármegyében és budapesti területen is célzott ellenőrzéseket tart az április 27-én kezdődő héten. A revizorok elsősorban a számla- és nyugtaadást, az online pénztárgépek szabályos használatát, valamint a foglalkoztatottak bejelentését vizsgálják.

Offline

Kvíz: felismered ezeknek az országoknak a címereit?

A nemzeti zászlókat a legtöbben pillanatok alatt felismerik, de mi a helyzet a címerekkel? Ezek az összetett, szimbólumokkal teli alkotások sokszor mélyebb és izgalmasabb történeteket mesélnek el egy-egy nemzet múltjáról és kultúrájáról.

Mindennapi

Büntetést is kaphatsz, ha ilyen töltővel utazol

Ma már szinte mindenki visz magával hordozható power bankot utazásai során, ám egyáltalán nem mindegy, milyen típusú az eszköz, hiszen, ha az nem felel meg a légitársaságok szabályainak, akkor büntetésre vagy akár repülőgépről történő kizárásra is számíthatunk.

Mindennapi

Duplájára emelkedhet az ára ezeknek a gyógyszereknek

A közel-keleti konfliktus miatt kialakuló energiaválság már a gyógyszerpiacon is érezhető. Egyes országokban meredeken drágultak a vény nélkül kapható készítmények. A legnagyobb áremelkedés a fájdalomcsillapítókat és az allergia elleni gyógyszereket érintheti.

Világom

Így néz ki Csernobil 40 évvel a katasztrófa után

Negyven év telt el a világtörténelem legsúlyosabb nukleáris katasztrófája óta. A csernobili erőmű környéke ma nagyrészt elhagyatott, a körülötte kialakított lezárt területet visszafoglalta a természet.

Életem

Elbutít, ha így használod az AI-t: a memóriádra is hatással lehet

A legújabb kutatások szerint a mesterséges intelligencia túlzott és kritika nélküli használata csökkenti az agyi aktivitást és negatívan hat a memóriára. A Cambridge-ben végzett kísérletek rávilágítottak arra, hogy a feladatok mesterséges intelligenciával történő megoldása hosszú távon a mentális képességeink leépüléséhez vezethet.

Életem

Ezek a kutyaharapás valódi okai

Sokan hiszik, hogy a kutyaharapások az utcán, idegen ebek miatt történnek. A statisztikák azonban megdöbbentő képet festenek: az esetek 80 százaléka otthon következik be, méghozzá leggyakrabban nyáron és a hétvégéken.