Beoltották rák ellen az első beteget, ezrek követhetik

Olvasási idő kb. 2 perc

Angliában több ezer rákbeteg számára nyílik meg a lehetőség, hogy részt vegyen egy új, személyre szabott mRNS-alapú vakcina klinikai kísérletében, ami a rosszindulatú daganatok elleni küzdelem új dimenzióját nyithatja meg.

Az mRNS-alapú vakcinatechnológia, amely a COVID-19 világjárvány során már bizonyította hatékonyságát, abban különleges, hogy lehetővé teszi a védőoltások személyre szabását. Így a vakcinák a rákos beteg esetében saját daganatához igazodva fejthetik ki a legnagyobb védelmet. A technológia lényege, hogy a beteg immunrendszerét arra ösztönzi, hogy antitesteket termeljen azokra a fehérjékre, amelyek a rák kialakulásában szerepet játszanak.

Megvan az első oltás rák ellen

Az Egyesült Királyságban a Cancer Vaccine Launch Pad programhoz csatlakozott kórházak száma már elérte a harmincat, és a kezdeményezéstől azt remélik, hogy felgyorsítja a forradalmian új kezelések kifejlesztését. A programban részt vevő betegek a műtét, sugárterápia és egyéb gyógyszeres kezelések mellett kapják meg a kísérleti vakcinát, amelynek célja a maradék tumorsejtek eltávolítása és a kiújulás kockázatának csökkentése.

Elkészült az első személyre szabott oltás rák ellen
Fotó: Francine Orr / Getty Images Hungary

Az első beteg, aki megkapta az injekciót, egy négygyerekes családapa, Elliot Phebve, aki korábbi vastagbélrákja miatt már kemoterápiás kezelésen is átesett, most pedig részt vehet az új vakcina kísérleti alkalmazásában – közölte a brit Nemzeti Egészségügyi Szolgálat (NHS). Azelőtt nem voltak tünetei, csak a háziorvosánál végzett rutinszerű egészségügyi vizsgálaton diagnosztizálták rákkal. A vérvizsgálatok után azonnal beutalták a walsalli Manor Kórházba, ahol vérátömlesztést kapott. A komputertomográfiás (CT) vizsgálat és a kolonoszkópia is megerősítette, hogy vastagbélrákja van, ezért megműtötték, hogy eltávolítsák a daganatot és egy 30 centiméteres szakaszt a vastagbeléből. 

Idézőjel ikon

Ha ez a kísérlet sikeres lesz, emberek ezreinek, ha nem millióinak segíthet, hogy reménykedhessenek, és talán nem tapasztalják meg mindazt, amin én keresztülmentem

– mondta Phebve.

Ezrek csatlakozhatnak a programhoz

Azoktól a betegektől, akik beleegyeznek a részvételbe, mintát vesznek a rákos szövetekből, és vérvizsgálatot végeznek. Ha megfelelnek a klinikai vizsgálat kritériumainak, akkor a legközelebbi részt vevő kórházba irányítják őket, ahol maguk is csatlakozhatnak az úttörő kísérlethez. Már több ezren jelentkeztek a programba.

hangsúlyozta Iain Foulkes, a Cancer Research UK kutatási és innovációs igazgatója.

Tavaly a brit kormány megállapodást írt alá az oltást fejlesztő BioNTech vállalattal, amelynek értelmében 2030-ig akár 10 ezer betegnek is biztosítanák a precíziós rákellenes immunterápiát. A BioNTech már megkezdte a klinikai vizsgálatok elvégzését, ami segíthet felgyorsítani a terápiára alkalmas betegek kiválasztását.

Idézőjel ikon

Az ilyen klinikai kísérletek elengedhetetlenek ahhoz, hogy a rákbetegek hosszabb és jobb életet élhessenek a betegség okozta félelemtől mentesen

Ha a rák elleni más forradalmi technológia is érdekel, ide kattintva olvashatsz róla.

Dogz fesztivál

Jön a DOGZ Fesztivál: te ott leszel?

Május elsején minden eddiginél nagyobb területen várja a kutyásokat és a leendő kutyásokat a DOGZ Fesztivál a Városligetben: közösségi élményt, szórakoztató és szakmai programokat egyaránt kínál az esemény. Falkaséták, kutyás futás és vándor vurstli is várnak a fesztiválon, amelyre a helyszínen levásárolható, 1000 forintos belépő megváltása mellett léphetsz be. Emellé még ajándék is jár! Ugye találkozunk?

A regisztrációt és a programot ezen a linken találod.

hirdetés

Wolf Géza
Wolf Géza
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Így néz ki Csernobil 40 évvel a katasztrófa után

Negyven év telt el a világtörténelem legsúlyosabb nukleáris katasztrófája óta. A csernobili erőmű környéke ma nagyrészt elhagyatott, a körülötte kialakított lezárt területet visszafoglalta a természet.

Életem

Elbutít, ha így használod az AI-t: a memóriádra is hatással lehet

A legújabb kutatások szerint a mesterséges intelligencia túlzott és kritika nélküli használata csökkenti az agyi aktivitást és negatívan hat a memóriára. A Cambridge-ben végzett kísérletek rávilágítottak arra, hogy a feladatok mesterséges intelligenciával történő megoldása hosszú távon a mentális képességeink leépüléséhez vezethet.

Életem

Ezek a kutyaharapás valódi okai

Sokan hiszik, hogy a kutyaharapások az utcán, idegen ebek miatt történnek. A statisztikák azonban megdöbbentő képet festenek: az esetek 80 százaléka otthon következik be, méghozzá leggyakrabban nyáron és a hétvégéken.

Önidő

Emlékszel még, ki énekelte ezeket a 90-es évekbeli slágereket?

A 90-es évek hirtelen táguló világa a zene élvezetének újabb formáival ismertetett meg bennünket. Kvízünkben arra vagyunk kíváncsiak, vajon eleget hallgattad-e a rádiót vagy éppen nézted a zenei televíziókat ahhoz, hogy két sorból megmondd, melyik együttes dala egy-egy sláger.

Testem

Ez a tünet évekkel előre jelezheti az Alzheimer-kórt

A vizsgálatok alapján a szaglás érzékenységének csökkenése és elvesztése jóval azelőtt jelezheti az Alzheimer-kór jelenlétét a szervezetben, mielőtt a komolyabb, memóriát is érintő problémák megjelennének.

Mindennapi

Váratlan döntés: mégsem kell befizetni ezt az adót idén nyáron

Mégsem kell július 1-jétől újra reklámadót fizetniük az érintett vállalkozásoknak, miután a leköszönő kormány az utolsó intézkedései között módosította a vonatkozó szabályokat. A döntés alapján a 2019 óta alkalmazott 0 százalékos adómérték 2026. június 30. után is fennmarad.

Offline

Mi a kör sugarának jele? Alapkvíz geometriából

Noha geometriából is megannyi ismeretet próbáltak átadni iskolai tanulmányaink során, nem biztos, hogy mindenre pontosan emlékszünk a tananyagból. Jó hír azonban, hogy kvízünkben ezúttal csak az alapokra vagyunk kíváncsiak.