Ezért nem híznak el az olaszok, hiába esznek tésztát tésztával

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Tudvalévő, hogy az olaszok nem spórolnak a kalóriával, hiszen a sok tésztaféle mellett számtalan édességük van, ráadásul reggelire is előszeretettel fogyasztanak valamilyen édes péksüteményt. Érthetetlen, hogy miért nincsenek elhízva, de megvan rá a magyarázat!

Az olaszokról köztudott, hogy élik a dolce vitát, ami többek közt az ételekben is megmutatkozik. Ám hiába a sok tészta, pizza vagy a fenséges panna cotta és tiramisu, kevés elhízott olaszt látni, és ez a statisztikákban is megmutatkozik! Egy 2023-as kutatás szerint Európában az olaszok a legkevésbé elhízottak: míg Magyarországon az emberek 59,9 százaléka el van hízva, addig az olaszoknál csupán a népesség 45,7 százaléka esik ebbe a kategóriába.

Az olaszok titka

Az olaszok mediterrán ország lévén számos olyan ételt esznek, ami a mediterrán országokban alapvető élelmiszernek számít. A tenger gyümölcsei, az olívaolaj, valamint a napérlelte zöldségek és gyümölcsök hatalmas kínálata áll rendelkezésre.

Hiába a sok tésztaféle, az olaszok nem híznak el, aminek a titka a mennyiségben és a minőségben rejlik
Fotó: Buena Vista Images / Getty Images Hungary

Nem véletlen, hogy az úgynevezett mediterrán étrend is egy az étkezési reformok közül. Az olaszok ugyanis rengeteg zöldséget és gyümölcsöt fogyasztanak, a húsfélét pedig leginkább a hal és a baromfi képezi. Bár fogyasztanak tejterméket, főleg sajt formájában; erre utal az is, hogy délelőtt tizenegy után már nem isznak cappuccinót, merthogy a tej a reggeli része. Nem maradhatnak ki az étkezésükből a hüvelyesek és a teljes kiőrlésű gabona. Fontos még a vörösbor is, ami módjával fogyasztva számos előnnyel bír. Jó hatással van a szív- és érrendszerre, a vérnyomásra és a 2-es típusú cukorbetegségre is.

Azonban nemcsak a bor, hanem a mediterrán étrend is hasonló jótékony hatásokkal bír, így nem véletlen, hogy az olaszok

Idézőjel ikon

bár sokat esznek, mivel jó minőségű élelmiszereket fogyasztanak, nem látszik meg az alakjukon.

A nem elhízás művészete a mindennapokban

Ugyan fontos maga az étrend, önmagában nem elég a jó alakhoz, merthogy az olaszok számára az étkezés nem egy elkapkodott valami, és ebben is rejlik a titkuk. Az étkezések ugyanis általában a társadalmi élethez vannak kötve. A nagy lakomákat összekötik a lazítással és a beszélgetéssel, éppen ezért órákig is eltarthat egy-egy étkezés. Vacsora előtt és után jószerivel tesznek egy sétát a városban, ami az úgynevezett passeggiata. Ez igencsak fontos szerepet játszik abban, hogy megtartsák az alakjukat, de ha nem sétálnak, előszeretettel ülnek biciklire, ami ugyancsak égeti a kalóriákat.

Reggelire jellemzően tejet vagy tejeskávét isznak, hozzá pedig pékárut vagy valami gabonafélét. Ebédre általában szendvicset fogyasztanak salátával, vagy egy kis adag tésztát esznek, amit egy kis szelet csirke vagy hal követ zöldségekkel. Bár sok olasz édesség van, ügyelnek arra, hogy ha édesre vágynak, különböző gyümölcsökkel csillapítsák ilyen jellegű vágyaikat.

Kifejezetten szeretik a babot, ami remekül eltelít, magas a fehérjetartalma, még sincs benne sok kalória. Bár nem olyan leveskedvelők, mint mi, magyarok, többféle levesbe is tesznek babot, melyek jellemzően zöldséges vagy paradicsomos alapúak.

Előszeretettel használják a balzsamecetet mint ételízesítőt, így gondoskodva arról, hogy a salátákra nem kell majonézből készült kalóriadús dresszinget készíteni.

A zöldségek, gyümölcsök, a tejtermékek és a teljes kiőrlésű gabona fontos az olasz étrendben
Fotó: Tom Werner / Getty Images Hungary

Ha kedvünk támad olasz módra étkezni

Fontos még, hogy törekszenek a természetes, házias ízekre, éppen ezért szeretik az ételeiket, mivel ezek kifejezetten ízletes finomságok, amiket jó enni. Minden régiónak megvan a maga különlegessége, amellyel még ízletesebbé teszik a fogásokat, így délen az articsóka igen népszerű, míg a középső régiókban kedvelt ízesítő a szarvasgomba.

Idézőjel ikon

Mivel az olaszok megtanulják, hogy hogyan kell jól enni, lelkiismeret-furdalás nélkül tudják élvezni az evést úgy, hogy az alakjuk miatt sem kell aggódniuk.

Ha mi is megpróbálnánk olasz életérzéssel, dolce vita módra fogyni, mellőzzük a különböző krémes szószokat a tésztákra, és készítsük őket zöldségből. A salátákat extraszűz olívaolajjal vagy balzsamecettel ízesítsük, vagy használjunk citromot, fűszernövényeket és kapribogyót.

Bár látszólag sokat esznek az olaszok, valójában inkább sokfélét és mindenből egy keveset. Az is fontos, hogy az evés étkezés legyen. Adjuk meg a módját, figyeljünk az ételre és arra, akivel elfogyasztjuk. Próbáljunk meg házi készítésű ételeket enni, mert ez is hozzájárul ahhoz, hogy egészségesebben étkezzünk, mintha rendelnénk, vagy előre elkészített ételt választanánk.

Ha pedig jóízűen megettük a finom falatokat, menjünk ki egy kicsit sétálni, és máris úgy élünk, mint az olaszok: gondtalanul, élvezve az ízeket, és nem aggódva a kalóriák miatt.

Ha szívesen olvasnál még a mediterrán étrend előnyeiről, itt megteheted!

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Karsa Tímea
Karsa Tímea
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Jókai Mórt is megihlette a hanyi halember legendája: különös rendellenességgel született Hany Istók

A magyar néprajz és kultúrtörténet egyik legkülönösebb, legrejtélyesebb alakja a Hanság mocsaras, lápos vidékén talált vad gyermek, Hany Istók. A történetét sokáig csupán a képzelet szülte népmesének, amolyan magyar Mauglinak vagy Tarzannak tartották, ám a kapuvári anyakönyvek bejegyzései és a fellelhető történelmi források bizonyítják: a mocsárban rejtőző, halemberként emlegetett lény valóban létezett.

Világom

Voltaire kastélya lottócsalásból épült: ma is igazi turistalátványosság

A felvilágosodás korának legnagyobb gondolkodóit hajlamosak vagyunk szigorú, szegény tudósként elképzelni. Voltaire azonban nem ilyen volt. A francia zseni nemcsak a szabad gondolat harcosa volt, hanem egy dörzsölt fickó is, aki egy elképesztő húzással lényegében meghekkelte a francia állam pénzügyi rendszerét. Ebből a pénzből épült fel az a pazar rezidencia, amely napjainkban a svájci-francia határon igazi kincsnek számít a turisták körében.

Offline

„Hozzunk vissza egy kis varázslatot” – interjú Horváth Adél íróval

Horváth Adél Sok ördögök című regényében egy zárt, pletykás közösség életét évekkel, sőt évtizedekkel korábban elkövetett bűnök dúlják fel, miközben természetfeletti lények bukkannak fel a ködbe burkolózó hegyek mögül. Az elsőkönyves szerzővel a világ varázstalanításáról és újra elvarázsolásáról, önreflexióról és felelősségvállalásról, babonákról és a pletyka természetéről beszélgettünk.

Életem

Fantomdugót okozhat, ha így közlekedsz az autópályán

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) legfrissebb videójában az autópályákon kialakuló indokolatlan torlódásokra hívta fel a figyelmet. Mint írják, ha a szemközti sávban azt látjuk, hogy a rendőrök helyszínelnek, a fantomdugók megelőzése érdekében haladjunk tovább.

Életem

700 településen nincs állandó háziorvos: így változhat az alapellátás

Lassan már nincs olyan hely az országban, ahol ne éreztetné a hatását a súlyos orvoshiány. Sok helyen hónapok, sőt évek óta nincs állandó háziorvos, így a megmaradt szakemberekre rengeteg teher hárul. A helyzet megoldására most egy új, átfogó programot jelentettek be, amely rendszerszintű változtatásokkal és fiataloknak szóló ösztönző felhívásokkal próbálja fejleszteni az alapellátást.

Offline

Villámkvíz: tudod, mikor vannak az ismert ünnepek?

Az állami ünnepek többségére ma elsősorban munkaszüneti napként vagy történelmi megemlékezésként tekintünk. Kevesebben tudják azonban, hogy számos ünnep gyökerei a keresztény hagyományokhoz nyúlnak vissza, és évszázadokon át vallási jelentéssel bírtak.

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.

Életem

Ezért betegesek a designer kutyák: a divatfajták egészségügyi problémái

A designer kutyák az elmúlt években hatalmas divathullámot indítottak el, a vásárlókat gyakran olyan megkapó ígéretekkel csábítják, mint a hipoallergén bunda vagy a népszerű fajták legjobb tulajdonságainak ötvözése. Ebben a folyamatban a társadalom különlegességek iránti vágya mutatkozik meg, amely az élő állatokat is képes divattermékké tenni.

Testem

Hiába diétázol, mégis hízol? Az alváshiány is akadályozhatja a fogyást

Ismerős a helyzet, amikor patikamérlegen számolod a kalóriákat, becsületesen izzadsz az edzőteremben, a mérleg nyelve mégis makacsul ugyanoda mutat – vagy ami még dühítőbb, sunyi módon felfelé kúszik? Előfordulhat, hogy a válasz a pihe-puha párnáid között rejtőzik: a krónikus kialvatlanság ugyanis szép csendben képes teljesen szabotálni minden fogyókúrás igyekezetet.

Offline

Mit jelent a nyitvatermő? Alapkvíz biológiából

A biológia alapjairól szól kvízünk – ha tisztában vagy a legfontosabb fogalmakkal, nem fog nehezedre esni kiválasztani a helyes választ kérdéseinkre. Akkor se bánkódj, ha nem sikerül olyan jól a kvíz, legalább tanultál valamit.

Testem

Nem csak az öregedés okozhat látásromlást: így hatnak a szemedre a hormonok

Ha a látásunk romlani kezd, vagy hirtelen furcsa, égő érzést tapasztalunk a szemünkben, hajlamosak vagyunk azonnal a túl sok képernyőidőre, a fáradtságra vagy szimplán az öregedés megállíthatatlan folyamatára fogni a dolgot. Azonban a háttérben egy egészen más, láthatatlan tényező is állhat: a hormonrendszerünk. A szervezetünk belső kémiai üzenethordozói ugyanis nemcsak a hangulatunkat és az energiaszintünket rángatják dróton, hanem a szemünk világát és komfortérzetét is közvetlenül befolyásolják.

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.