Ezért leszel beteg, ha végre szabadságra mész

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Nem véletlen, hogy általában egy kisebb patikával kelünk útra, ha eljön a vakáció ideje. A legtöbb családban szinte menetrendszerű, hogy a nyaralás első napjaiban valakit lever a lábáról a betegség.

A szakirodalom leisure sicknessnek, azaz szabadidős betegségnek hívja a jelenséget, amikor éppen akkor esünk ágynak, amikor jól megérdemelt pihenésünket tölthetnénk. A nyaralás alatt felbukkanó betegségnek több oka is lehet, az egyik közülük a stressz. 

Amíg hajtunk, nem jön elő a betegség

Az immunrendszer működése és a stressz összefügg, ugyanis a krónikus stressz nem hat jól az immunrendszerre. 

„A stressz bizonyos funkciókat gátol – például a gyulladásokért felelős immunválaszt –, míg másokat aktivál. Vagyis amíg benne vagyunk a mókuskerékben, addig lehet, nem tör felszínre a betegség, majd, amikor a stressz szintje megváltozik, kiütközhetnek a tünetek – mondja Papp Zsuzsanna pszichológus, a Semmelweis Egyetem Mentálhigiéné Intézetének adjunktusa. „Lehetséges, hogy már pár nappal előbb bennünk bujkált a kór, de valahogyan kezeltük a tüneteket, viszont amikor kicsit leengedünk, addigra kerül a betegség lefutása a nehezebb fázisba.”

Idézőjel ikon

Statisztikák szerint a legjellemzőbbek ilyenkor a felső légúti, influenzaszerű tünetek, valamint a fáradtság és a migrénes fejfájás.

Gyakran előfordul az is, hogy az alapvetően gondterhelt munkahelyi szituációra még rárakódik az utazással kapcsolatos tervezés, vagyis már egy eleve halmozottan stresszes állapotban indulunk útnak, és ezek mind negatívan hatnak az immunrendszerre.

A stresszes mindennapokból lépünk át a vakációba
Fotó: John M Lund Photography Inc / Getty Images Hungary

„Az utazás előtt és közben is megfordulhatunk olyan környezetben, ahol többféle kórokozóval találkozhatunk, és jobban ki vagyunk téve a fertőzésveszélynek, ilyen például a bevásárlóközpont, vagy a repülőtér” – sorolja az egyetemi adjunktus.

A stressz már a nyaralás előtt beteggé tesz

Bár a nyaralásnak arról kellene szólnia, hogy végre kipihenjük magunkat és a hátunk mögött hagyjuk az egész éves stresszt, valójában már a vakáció tervezésekor önmagában az is okozhat súrlódást, hogy hova utazzunk. Egy négyfős családban akár három-négy különböző igény is felmerülhet, amelyeket össze kell hangolni – akár azt is, hogy parton heverős vagy aktív kirándulás legyen –, és fontos, hogy ilyenkor ki enged, hogyan alakulnak a családi szerepek és kinek az érdeke érvényesül.

„Az is lényeges, hogy ne vállaljunk erőn felüli anyagi terhet! – javasolja a pszichológus. „Nem attól lesz pihentető a kirándulás, hogy hová megyünk. Bizonyos korig a gyerekeknek mindegy, hogy a folyóparton vagy az óceánparton játszanak.”

A nyaralás előkészítése is annyi stresszel járhat, ami betegséget okoz
Fotó: Peter Cade / Getty Images Hungary

De plusz stresszfaktort jelenthet, hogy kötelezően jól kell éreznünk magunkat, vagy az alkalmazkodás, amit meg kell tennünk, ha a nagyobb családdal vagy baráti körrel kelünk útra. Ebben az esetben igyekezzünk előre lefektetni a szabályokat, hogy minden generáció és a különböző stílusú útitársak igényeit kielégítsük. 

Ágynak esem, hogy ne ugyanazt csináljam 

Sokan azt élik meg, hogy ugyanazokat a szerepeket viszik magukkal a nyaralásra. Így hiába nem kell bejárniuk dolgozni, attól – például az anyuka – ugyanúgy kiszolgálja az egész családot az apartmanban, és reggelit készít, ebédet és vacsorát főz, mint itthon.

Nem tudatosan, de megjelenhet az úgynevezett másodlagos betegség előny is: ha beteg vagyok, akkor nem nekem kell a kötelező feladatokat ellátnom a vakáció alatt, például megfőzni az ebédet vagy éppen a tűző napon homokozni a gyerekkel – mondja Papp Zsuzsanna. „Valójában számszerűen nem vagyunk többször betegek a nyaralás alatt, mint a hétköznapokban, de előbbit felnagyítja az emlékezetünk, jobban megmarad az emlékeink között.”

A nyaralás – általában az anyáknak – nem jelent feltétlenül kilépést a mókuskerékből
Fotó: DGLimages / Getty Images Hungary

A szakember fontosnak tartja, hogy szemléletváltással és okos szervezéssel sokat tehetünk a stressz csökkentése érdekében. Sokkal nyugodtabb lesz az indulás, ha nem az utolsó percben akarunk mindent elintézni, hanem egy napot ráhagyunk a csomagolásra, előkészületekre, és gondot fordítunk az év közbeni stressz megelőzésére, kezelésére. A közös kaland segíti az összekapcsolódást, javítja a kommunikációt, hozzáad a családi élethez, vagyis erősíti a család lelki immunrendszerét, hiszen a megélt élmények később családi anekdotákká válva erőforrásul szolgálhatnak későbbi nehéz helyzetekben. Ha pedig hazaértünk, ne nézegessük a közösségi hálón mások nyaralási képeit, hanem legyünk elégedettek a saját élményeinkkel, ahelyett, hogy másokét irigyelnénk. 

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Ványik Dóra
Ványik Dóra
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Villámkvíz: tudod, mikor vannak az ismert ünnepek?

Az állami ünnepek többségére ma elsősorban munkaszüneti napként vagy történelmi megemlékezésként tekintünk. Kevesebben tudják azonban, hogy számos ünnep gyökerei a keresztény hagyományokhoz nyúlnak vissza, és évszázadokon át vallási jelentéssel bírtak.

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.

Életem

Ezért betegesek a designer kutyák: a divatfajták egészségügyi problémái

A designer kutyák az elmúlt években hatalmas divathullámot indítottak el, a vásárlókat gyakran olyan megkapó ígéretekkel csábítják, mint a hipoallergén bunda vagy a népszerű fajták legjobb tulajdonságainak ötvözése. Ebben a folyamatban a társadalom különlegességek iránti vágya mutatkozik meg, amely az élő állatokat is képes divattermékké tenni.

Testem

Hiába diétázol, mégis hízol? Az alváshiány is akadályozhatja a fogyást

Ismerős a helyzet, amikor patikamérlegen számolod a kalóriákat, becsületesen izzadsz az edzőteremben, a mérleg nyelve mégis makacsul ugyanoda mutat – vagy ami még dühítőbb, sunyi módon felfelé kúszik? Előfordulhat, hogy a válasz a pihe-puha párnáid között rejtőzik: a krónikus kialvatlanság ugyanis szép csendben képes teljesen szabotálni minden fogyókúrás igyekezetet.

Offline

Mit jelent a nyitvatermő? Alapkvíz biológiából

A biológia alapjairól szól kvízünk – ha tisztában vagy a legfontosabb fogalmakkal, nem fog nehezedre esni kiválasztani a helyes választ kérdéseinkre. Akkor se bánkódj, ha nem sikerül olyan jól a kvíz, legalább tanultál valamit.

Testem

Nem csak az öregedés okozhat látásromlást: így hatnak a szemedre a hormonok

Ha a látásunk romlani kezd, vagy hirtelen furcsa, égő érzést tapasztalunk a szemünkben, hajlamosak vagyunk azonnal a túl sok képernyőidőre, a fáradtságra vagy szimplán az öregedés megállíthatatlan folyamatára fogni a dolgot. Azonban a háttérben egy egészen más, láthatatlan tényező is állhat: a hormonrendszerünk. A szervezetünk belső kémiai üzenethordozói ugyanis nemcsak a hangulatunkat és az energiaszintünket rángatják dróton, hanem a szemünk világát és komfortérzetét is közvetlenül befolyásolják.

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.