Felfázásnak tűnhet, pedig komoly betegség: ezt teheted ellene

Olvasási idő kb. 3 perc

Az esetek többségében elég lenne egy apró változtatás, hogy elkerüljük a fájdalmas húgyúti fertőzéseket, ami a jó idő beköszöntével minden strandolót veszélyeztet. Urológus szakorvost kérdeztünk arról, mi okoz intim panaszokat, és mit tehetünk ezek ellen.

Az égő, fájdalmas érzés, alhasi fájdalom esetén gyakran szoktuk mondani, hogy felfáztunk, viszont a kellemetlen tünetek általában nem felfázás miatt, hanem húgyúti gyulladás következtében jelentkeznek, amelynek kialakulásában többféle tényező is szerepet játszhat. Az egyik ilyen a magunkon hagyott vizes fürdőruha alsó, így nem véletlen, hogy a legtöbb fertőzés – és a legtöbb nőgyógyászati betegség is meleg időben alakul ki. De melyek ezek, és hogyan védekezhetünk ellenük?

Ezért a nyári fertőzésért sokszor a fürdőruha a felelős

Mind tapasztaltuk már, hogy milyen kellemetlenségeket okoz egy egyszerű felfázás. Csakhogy „egy egyszerű felfázás” nem jár napokig tartó alhasi fájdalommal vagy rosszabb esetben véres vizelettel. Vagyis ilyenkor egy agresszív fertőzésről beszélünk, amely pillanatok alatt kialakul, de napokig lappang. „A nem megfelelő intim higiénia és a túl hosszú ideig viselt vizes, nedves fürdőruhaalsó együttesen okozhat húgyúti panaszokat” – magyarázza dr. Póth Sándor, a Budai Egészségközpont urológus szakorvosa, aki szerint fürdés után nem elegendő, ha megszárítjuk a fürdőruhát

hanem javasolt mielőbb száraz öltözetre cserélni, különben rövid időn belül jelentkezik a húgyúti betegség. 

Sokszor a vizes fördőruha a ludas a problémákért
Fotó: abezikus / Getty Images Hungary

A nőkre nagyobb kockázatot jelent ez a fertőzés

A jó idő beköszöntével két gyakori egészségügyi problémáról beszélhetünk, amelyet a vizes fürdőruha viselése okoz. Az egyik az úgynevezett alsó húgyúti betegség, mely a húgyhólyagot, a húgycsövet, illetve férfiak esetében a prosztatát érinti. A másik pedig a felső húgyúti betegség, vagyis a vesék, a vesevezetékek és a húgyvezeték fertőzése. Erre jellemző, hogy kialakulását megelőzi az alsó húgyutak fertőzése. „Ezek nagyon kellemetlen tünetekkel járó betegségek, és komolyabb szövődményekhez is vezethetnek.

Idézőjel ikon

A panaszok a nőket és a férfiakat is érintik, bár utóbbi csoportot kevésbé.

A férfiak húgycsöve ugyanis jóval hosszabb, mint a nőké, így a baktériumoknak hosszabb utat kell megtenni a húgycső nyílásától a hólyagig” – mondja dr. Póth Sándor, majd hozzáteszi, hogy ezek ellen immunerősítéssel, elegendő folyadékbevitel és rendszeres mozgással védekezhetünk. Viszont, amikor tüneteket tapasztalunk, érdemes mielőbb orvoshoz fordulni, ugyanis ha nem kezeljük időben a fertőzést, a férfiaknál prosztatagyulladáshoz, a nőknél véres vizelethez és a vesék megbetegedéséhez vezet. 

Erős fájdalommal járhat ez a nyári fertőzés
Fotó: GettyImages

Fájdalmasabb, mint egy felfázás 

Az eluralkodó fertőzésnek komolyabb tünetei vannak, húgycsőgyulladás esetén fájdalmas, égő érzéssel jár a vizeletürítés. Hólyaggyulladásnál pedig gyakrabban és sürgetőbben jelentkezik a vizelési inger, ha pedig a gyulladás a veséket is érinti, előfordulhat deréktáji és hátfájdalom, illetve láz. Ilyenkor csak a folyadékpótlás és medicinák segítenek. Betegség esetén nagyon hasznos lehet, ha minél több vizet és lédús gyümölcsöket fogyasztunk, ezek átmossák a húgyutakat, így csökkentik a gyulladást. A szakorvos bizonyos esetekben antibiotikumot írhat fel, amit mindig az utasításoknak megfelelően kell szedni. Ezenkívül fontos az intim higiénia. „A hőségben gyakrabban előkerülnek a parfümös törlőkendők, illatosított szappanok és tusfürdők, valamint az intimsprayk, de ezek helyett inkább a tiszta vizes zuhany, majd megfelelő szárítkozás javasolt” – figyelmeztet az urológus.

Vermes Nikolett
Vermes Nikolett
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.

Testem

Napi 7000 lépés – egy kevésbé ismert hatás, ami az agyadat is érinti

A bűvös napi 10 ezer lépés mítosza évtizedek óta tartja magát, ám a legfrissebb kutatások szerint nem feltétlenül kell maratoni távokat gyalogolnunk ahhoz, hogy jelentősen javítsunk az életkilátásainkon. Sőt, létezik a sétának egy olyan jótékony hatása, amely nem csupán a kalóriaégetésről vagy az állóképességről szól, hanem a szervezetünk egyik legfontosabb védelmi vonalát erősíti.

Testem

Nem csak finom: ez az idénygyümölcs az izmok regenerációját is segíti

Itt a cseresznyeszezon, és bár eddig is tudtuk, hogy az egyik legfinomabb nyári csemegéről van szó, kiderült: a sportolók és az aktív életmódot élők számára valóságos csodaszer lehet. Nemcsak a nassolási vágyat csillapítja, de a benne lévő különleges anyagok révén felgyorsíthatja az izmok regenerációját is.

Világom

Nagy Sándor lovai fedezték fel a világ egyik legnagyobb sóbányáját: 11 emeletes a pakisztáni lelőhely

Pakisztán északi részén húzódik egy különleges hegylánc, amely első pillantásra kopárnak és barátságtalannak tűnik, valójában azonban a Föld történetének egyik legizgalmasabb természetes területe. Ez a Salt-hegység, amely nem csupán geológiai ritkaságnak számít, hanem történelmi, őslénytani és kulturális szempontból is kivételes. És egyben az a vidék is, amely legfőbb kincsét – a legenda szerint – Nagy Sándor lovai fedezték fel.