Ezek a szívroham tünetei a nőknél: teljesen más panaszaik lehetnek, mint a férfiaknak

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Miután a nők megszokták, hogy havi rendszerességgel kényelmetlenül érzik magunkat, sokszor csak legyintenek, amikor a címben szereplő tüneteket tapasztalják, pedig akár egy alattomos szívroham első jelei is lehetnek. A panaszokra azért is érdemes figyelni, mert a szív- és érrendszeri betegségek továbbra is a vezető haláloknak számítanak a nők körében világszerte.

A szaporító szervrendszeren kívül a szív- és érrendszerben van a legtöbb különbség a férfiak és a nők között. Éppen ezért fordulhat elő, hogy teljesen más tünetek jelzik a szívrohamot a két nem esetében. Bár a betegségre utaló panaszok eltérőek lehetnek a nőknél és a férfiaknál, ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy a nőknek atipikus tüneteik vannak.

Kevésbé drámai tüneteket élnek át a nők, mint a férfiak

A két nem közötti eltérés egyik oka, hogy a nők szívében sokkal kisebbek az erek. Éppen ezért a férfiakkal ellentétben a nők ritkábban tapasztalnak egyebek között mellkasi fájdalmat, nyomást vagy szorító érzést, esetleg légszomjat. Ráadásul nem minden nő éli át ugyanazokat a tüneteket, és a helyzetet tovább nehezíti, hogy a panaszok nem feltétlenül jelentkeznek egyszerre.

Kortól függetlenül jelentkezhetnek a szívbetegség tünetei
Fotó: LaraBelova / Getty Images Hungary

A férfiakra jellemző tünetekkel ellentétben a nőknél olyan nem specifikus módon nyilvánulhat meg a szívroham, mint például fáradtság, állkapocsfájdalom, hátfájdalom, de gyakori panasz a kimerültség érzése is.
Egy szakértőkkel és szívinfarktust túlélő nőkkel készült friss felmérés összefoglalja, melyek lehetnek azok a tünetek, amelyek tipikusan a nők sajátjai egy szívroham esetén. 

Furcsa érzés a karokban

Egy felmérésben részt vevő negyvenéves nő, aki, mint utólag kiderült, egy hét alatt három szívrohamot élt túl, arról számolt be, hogy az infarktusok alatt egy semmihez sem hasonlítható furcsa érzést tapasztalt a karjában. Úgy érezte, a végtagjai hihetetlen módon elnehezülnek. Az első két alkalommal az érzés csupán néhány percig jelentkezett, ekkor azonnal a kórházba indult, és mire odaért, az érzés intenzívebbé és tartósabbá vált. Miután a tünetek elmúltak, kezelés nélkül hazaengedték. Csak később derült ki, hogy a nőnek szívinfarktusa volt, aki eleinte azt hitte, mindössze annyi lehet a probléma, hogy túl sokat edzett, vagy elfeküdte a karját.

A nők sokszor a stressz számlájára írják a jelentkező tüneteket
Fotó: Richard Drury / Getty Images Hungary

Állkapocsfájdalom

A karok elnehezülése vagy zsibbadása és a légszomj mellett az állkapocsfájdalom is gyakran hónapokkal a roham előtt jelentkezik, majd egy infarktus során felerősödik. Akik átélték, azt mondják, olyan érzést tapasztaltak, mint egy fogorvosnál kapott érzéstelenítő injekció után. Majd egy idő után a karhoz hasonlóan az állkapocsban is fellép fájdalom, ami az orvosok szerint egyértelműen a szívből fakad, holott sokan ilyenkor csak arra gondolnak, hogy túlságosan kimerültek a stressztől, vagy fogfájásra gyanakodnak.

Az állkapocsban jelentkező fájdalom is a szívbetegség jele lehet a nőknél
Fotó: athima tongloom / Getty Images Hungary

Hányinger és hányás

Egy kutatás, amely azt vizsgálata, hogy milyen különbség van a férfiak és a nők vérkeringése, illetve szívműködése között, kimutatta, hogy az 55 éves koruk előtt szívrohamon átesett nők kétharmada tapasztalt epigasztrikus vagyis felső hasi problémákat. Ilyenek voltak például olyan emésztési zavarok, mint a hányinger vagy a gyomorfájdalom. A vizsgálatot összegző tanulmányból kiderül, hogy hasonló problémákról csak a férfiak fele számolt be.

Légszomj

A szívbetegség korai tünete lehet a légszomj is, amikor a beteg úgy érzi, hogy elakad a lélegzete. Ezt az artériák elzáródása okozza, mert nem jut elegendő oxigénhez a szervezet. Ha a szív megsérült, vagy szívinfarktust kap valaki, előfordulhat, hogy a szív nem tudja kellőképpen pumpálni a vért, és ez a vér visszaáramlását idézheti elő.

Extrém fáradtság

Amikor fáradtnak érezzük magunkat, nagyon fontos, hogy fel tudjuk mérni, hogy a mindennapi tevékenységek valóban annyira megterhelőek-e, hogy a szokásosnál jobban kifáradjunk. Ha a kimerültség indokolatlanul jelentkezik, gyanakodnunk kell a szívelégtelenségre. 

Ha pihenés ellenére sem szűnik a fáradtság, orvoshoz kell fordulni
Fotó: Katelin Kinney / Getty Images Hungary

Ha pedig a fáradtság fokozódik, vagy pihenés után sem érezzük jobban magunkat, mindenképpen orvoshoz kell fordulni.

A nők számára a perimenopauza és a menopauza hormonális változásai kimerítőek lehetnek. Miután a menopauza idején a lipidszintek emelkednek, a nőknél a szívroham kockázata tovább nő. 

Influenzaszerű tünetek

A nők hajlamosak sokszor a fáradtságukat, a testi fájdalmaikat egy-egy vírusos fertőzés vagy a havi ciklussal járó hormonális változások számlájára írni. Ám ha ezek az érzések eltérnek a szokásostól, vagy intenzívebbnek tűnnek a korábbiaknál, életkortól függetlenül érdemes orvoshoz fordulni, és kizárni a szívroham lehetőségét.

Magas vérnyomás

A terhesség is rizikófaktor lehet sok nő esetében akkor, ha a várandósság alatt magas vérnyomás is jelentkezik. Éppen ezért nagyon fontos, hogy szülés után ezek a nők kardiológushoz forduljanak, mert esetükben a szívbetegség kockázata kétszer akkora lehet, mint azoknál, aki nem tapasztaltak hasonló panaszt a terhesség idején. 

A magas vérnyomás mindenképpen orvosi kezelést igényel
Fotó: Kinga Krzeminska / Getty Images Hungary

Kutatások bizonyítják, hogy a magas vérnyomás mintegy háromszor nagyobb kockázatot jelent a nőknél a szívelégtelenség kialakulásában. Ennek egyebek között az az oka, hogy nem csupán a várandósság alatt jelentkező magas vérnyomás, hanem a terhességi toxémia, a terhességi cukorbetegség, a koraszülés, a terhesség elvesztése, a korai menopauza és a policisztáspetefészek-szindróma is olyan szív- és érrendszeri kockázati tényezők, amelyek a nőkre jellemzőek.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Juhász Marianna
Juhász Marianna
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Csak egyetlen napot kapnak egy évben: ezt a tragikus szerelmi legendát egy egész ország ünnepli

Míg a nyugati világban a szerelmesek napját februárban, a fogyasztói társadalom csillogása és vörös rózsák kíséretében ünnepeljük, létezik egy ország, ahol a szerelem ünnepe egy szívszorító, évezredes legendáról és a nyári égbolt ragyogásáról szól. Japánban minden év július 7-én az egész nemzet díszbe öltözik, hogy együtt érezzen két égi szerelmessel, akiket a kegyetlen sors és a Tejút ezüstös folyója választ el egymástól az év 364 napján.

Világom

Félig sziklaszirt alá építették ezt a falut: olyan, mintha másik bolygón járnánk

Spanyolország lenyűgöző tájai és városai között van egy kis település, amiről egy képet látva első pillantásra nehéz eldönteni, hogy nem csak egy mesterséges intelligencia által generált képet látunk-e. A dél-spanyol Setenil de las Bodegasban ugyanis a házak nem a sziklák lábánál épültek, hanem részben alattuk, vagy sok esetben a sziklába vájtan helyezkednek el. A település több utcája fölött hatalmas kőtömbök tornyosulnak.

Testem

Kiderült: ezért gyakoribb a nőknél a demencia

Az Alzheimer-kór és a demencia különböző típusai évtizedek óta komoly fejtörést okoznak az orvostudománynak, de van egy statisztikai tény, ami mellett nem lehet szó nélkül elmenni: a diagnosztizált betegek közel kétharmada nő. Sokáig ezt a száraz tényt elintézték annyival, hogy a nők átlagéletkora magasabb, így egyszerűen több idejük van megbetegedni. Egy friss, a ScienceAlert oldalon ismertetett kutatás azonban rávilágított, hogy a válasz sokkal inkább a hormonokban, egészen pontosan az ösztrogén hiányában keresendő.

Édes otthon

A dúsan virágzó rózsa titka: ezt a 2 dolgot kell nyáron megtenned érte

A rózsa a kertek örök kedvence, ám a lenyűgöző júniusi virágzás után sok udvarban szomorú látványt nyújtanak a felkopaszodott, elnyílt bokrok. Kevesen tudják, hogy a rózsák képesek lennének egészen a nyár végéig folyamatosan és dúsan ontani magukból a bimbókat, ha a kánikulában nem hagynánk őket magukra. Létezik két olyan kritikus gondozási lépés – a nyári metszés és a megfelelő, célzott tápanyagpótlás –, amelyeket ha elmulasztasz, a növény leáll a virágzással, és minden energiáját a magérlelésre fordítja.

Szülőség

Így nem árt a képernyőidő a gyereknek: ezt a 3 dolgot fontold meg

Ma már nagyon jól tudjuk, hogy nem mindegy, a gyerek mennyi időt tölt a képernyő előtt, azonban úgy tűnik, fontosabb az, hogy mit csinál a képernyő előtt. Amíg a digitális eszköz a gondolkodásban segít, addig hasznos, ha azonban gondolkodik a gyerek helyett, vagy a cél csak az, hogy csend legyen, akkor káros lehet.

Testem

Kiváltható bármivel a naptej? Tények és tévhitek a fényvédelemről

A naptejet nagyon sokan nem szeretik, mert körülményes használni, ráadásul mesterséges anyag, féltik tőle a bőrüket. Sokan étkezéssel igyekeznek a bőrük védelmét erősíteni, vagy úgy érzik, ez a szerv képes megvédeni magát, ahogyan tette évezredeken keresztül, de a helyzet sajnos megváltozott, és ma a naptej használata nem kikerülhető, ha a bőr védelméről van szó.

Testem

Ezért ébredsz magas vércukorral: érdemes komolyan venni a hajnali jelenséget

Sok cukorbetegséggel vagy inzulinrezisztenciával élő ember számára ismerős a bosszantó forgatókönyv: a lefekvés előtt végzett mérés még tökéletes értéket mutat, az ébredés utáni első ujjbegyes teszt viszont indokolatlanul magas vércukorszintet jelez. Ilyenkor a legtöbben rögtön a vacsorában keresik az okokat, és bűntudatot éreznek, pedig a háttérben nem feltétlenül az étkezés áll. A reggeli magas értékek mögött összetett biológiai folyamatok, hormonális hatások és terápiás tényezők is meghúzódhatnak, amelyeket fontos időben felismerni.

Offline

Nem véletlenül van tele állatokkal Frida Kahlo híres képe: drámai események állnak a háttérben

A mexikói születésű Frida Kahlo azon kevés festők közé tartozik, akiknek egyedi stílusát a képzőművészetekben kevésbé jártas szem is gyakran felismeri; és aki saját festői látásmódjával egy olyan vizuális világot teremtett, ami évtizedekkel túlélte őt – népszerűsége pedig a mai napig töretlennek tűnik. Az ikonikus vizualitás mellett azonban a latin-amerikai művésznő karakterével a szenvedés is – már életében – összefonódott, tragikus sorsa gyakran festményeiben öltött formát.

Offline

Neki köszönhetjük a Jancsi és Juliskát: Dorothea Wild ihlette a leghíresebb Grimm-meséket

Amikor a Grimm fivérek nevét halljuk, hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy Jacob és Wilhelm maguk találták ki a gyerekkorunkat végigkísérő, sokszor rémisztő történeteket. A valóságban azonban a testvérpár inkább elszánt gyűjtő volt, mintsem szépíró. Járták a vidéket, történetmesélőket kerestek, a legnagyobb kincsükre pedig közvetlenül a szomszédságukban bukkantak rá. Egy fiatal, élénk képzelőerejű lány, Dorothea Wild nélkül a világ ma sokkal szegényebb lenne: ő volt az a rejtélyes múzsa és mesemondó, akinek a Jancsi és Juliskát, valamint számos más, halhatatlan klasszikust köszönhetünk.

Világom

Aquapark a 17. században: rejtett szökőkutakkal fröcskölte le sznob vendégeit a salzburgi érsek

Képzeljük csak el, hogy a 17. század elején járunk. Elegáns, selyembe és bársonyba öltözött arisztokraták, grófok és püspökök sétálgatnak egy csodálatos barokk kastély kertjében, halk zene szól, az asztalok roskadoznak a finom falatoktól. A házigazda intésére a vendégek helyet foglalnak a márványasztal körül, ám az emelkedett hangulatot hirtelen sikoltozás töri meg: a kőpadokból és a földből váratlanul jéghideg vízsugarak lövellnek a magasba, bőrig áztatva a gyanútlan, merev etikett szerint feszengő úri társaságot. Mindez nem egy modern kandi kamera forgatókönyve, hanem a salzburgi Hellbrunn-kastély mindennapos valósága volt bő négyszáz évvel ezelőtt.

Világom

Messi nem lenne vb-sztár, ha hormoninjekcióit nem fizeti ki a Barcelona

Mindössze 170 centis magasságával gyakran ma is gúnyolódás céltáblájává válik az interneten az argentin futballsztár, Lionel Messi, akinek vb-szereplése máris rekorddöntő: a tornák történelmében a legtöbb gólt szerző játékossá vált a sztár. A magasságával a neten viccelők közt sokan vannak ugyanakkor olyanok is, akik nem tudják, hogy a focista testmagasságába növekedésihormon-hiánya is beleszólt.