„A nők egészsége nem csak abban különbözik a férfiakétól, amit a bikini takar” – konferencia nem csak nőknek

Olvasási idő kb. 6 perc

A nőkre leselkedő egészségügyi veszélyek akkor változhatnak, ha a szakemberek is kimozdulnak a komfortzónájukból, és erőfeszítéseket tesznek azért, hogy lefordítsák az emberek nyelvére a szakértelmüket. Ennek elősegítésére szerveznek november végén konferenciát.

November 29-30-án a női egészség kerül a fókuszba Szekszárdon. A rendezvény főszervezője, a LAM (eLitMed.hu) orvosi szakfolyóirat főszerkesztője dr. Benczúr Béla kardiológus, akinek szívügye a nők egészsége, különös tekintettel a változó korban lévő nőkre. Meglátása szerint fontos a jó kommunikációs attitűd az orvos és az egészségügyi szakdolgozók részéről, a páciens edukáltsági szintjének megfelelő formában, annak érdekében, hogy eloszlathassuk a tévhiteket vagy félreinformálásokat. Vele beszélgettünk.

Miért fontos ez a konferencia, és miért éppen most rendezik meg?

Nagy szükségét éreztem egy olyan konferenciának, ami nőkről szól, nem csak nőknek. Kardiológusként tudom, hogy a szív- és érrendszeri betegségek ugyanúgy, sőt néhány korosztályban még jobban is veszélyeztetik a nőket, mint a férfiakat. Például, infarktusban, szívrohamban, szívelégtelenségben az arányokat tekintve gyakrabban halnak meg nők.

Idézőjel ikon

Az egyik legnagyobb tévhit még a medicina világában is, hogy a nők egészsége csak abban különbözik a férfiakétól, amit a bikini takar. Ez a tévhit a betegek körében is jelen van, célunk a konferencián eloszlatni ezt a téves információt.

Két okból tartom fontosnak, hogy most rendezzük meg ezt a konferenciát, egyrészt mert már nagyon itt van az ideje, sőt, nyugathoz képest már húsz évvel le is vagyunk maradva. A nők veszélyeztetettségére hívja fel a figyelmet a 20 évvel ezelőtt az Egyesült Államokban elindult program, a Go Red for Women.

Idézőjel ikon

Ez nem csupán egy kampány, ez egy vörös riadó!

Ennek is van világnapja, minden évben február első péntekje. A másik oka pedig az, hogy olyan tabutémákról tarthatunk mi, szakemberek, hiteles előadásokat, amivel segíthetjük az ilyen állapotokban lévő nőket. Ott van például a menopauza, ami hatalmas tabu Magyarországon, pedig egymillió nő szenved tőle. De érintjük majd a demencia témáját is, arról is szó lesz, hogyan termelhetünk boldogsághormonokat, és jómagam is tartok majd előadást szakterületemből, a magas vérnyomás- és koleszterinszint témájában.

Fontos, hogy az orvosok empátiával, megértéssel kezeljék női pácienseiket. A nők egészségének javulása a szakembereken múlik
Fotó: Me 3645 Studio / Getty Images Hungary

Említette, hogy nem csak nőknek szól a konferencia. Még kiknek ajánlja a részvételt?

Orvos vagyok, de mellette egy anya gyermeke, férj és egy lány édesapja is. Így több szempontból is fontos számomra, hogy férfiként tisztában legyek a körülöttem és velem élő nők egészségével és azzal, mi is történik a testükben, hogyan lehet segíteni rajtuk abban az esetben, ha baj van. Ezért

Idézőjel ikon

a rendezvényünkre azokat a nőket várjuk, akiket érdekel az egészségük, és várjuk azokat a férfiakat is, akiket érdekel a párjuk egészsége és az, hogy hogyan tudnak a családjuk nőtagjaira figyelni és jól vigyázni.

Tapasztalataim szerint, még mindig nagy tabu a családokon belül is például a menopauza témája, ami szerintem részben amiatt is lehet, mert a szakemberektől sem kapnak az érintettek kellő részletességű tájékoztatást.

Elszomorodva tapasztalom, hogy sok kollégám nem marad hű az orvosi esküjének egyik legfontosabb aspektusához, aminek lényege az, hogy a betegnek mindig igaza van. Tehát fontos, hogy mindig odafordulva, empátiával hallgassuk a páciens panaszait, még akkor is, ha szakemberi szemmel butaságnak tűnik, amit mond.

Idézőjel ikon

Sok beteg csalódottan nyilatkozik a magyar egészségügyről, ami szerintem leginkább amiatt is van, hogy az orvosok nem kommunikálnak jól a betegeikkel, nem tájékoztatják őket rendesen.

A konferenciánknak és egyébként folyóiratunknak is az a célja, hogy hiteles tájékoztatást adjunk azoknak a nőknek és hozzátartozóiknak, akiknek megterhelő változások mennek végbe a testükben. Úgy érzem, kicsit elhanyagoljuk, elbagatellizáljuk a nők egészségét, a nők panaszait. Világszerte ismert, hogy a klinikai gyógyszervizsgálatokban – melyeket sokan helytelenül gyógyszerkísérletnek neveznek – sokkal kevesebb nő vesz részt, mint férfi. Így az ezekből a kutatásokból, a nagyrészt férfiak adataiból származó ismeretek nem feltétlenül vonatkoztathatóak egy az egyben a nőkre. Pedig fontos volna minél több információt gyűjteni arról, hogyan reagál a nők szervezete a gyógyszerkészítményekre.

Mi lehet a magyarázata annak, hogy a nők tünetei eltérőek lehetnek?

A nőknek sokkal nagyobb a tűrőképessége, mint a férfiaknak. Szerintem ez az, amit hibásan ugyan, de természetesnek veszünk.

Egy nő általában tovább tűri a betegségek, akár csak egy nátha kellemetlen tüneteit, de egy nagyobb probléma esetén is sokkal később kezdi el komolyan venni a fájdalmakat, szimplán azért, mert jobban viseli. Pont emiatt, ha nagy a baj, de nem észlelik vagy nem veszik komolyan időben, akkor nagyobb esély van a szövődmények kialakulására, ezáltal pedig kisebb esély a felgyógyulásra.

És ha egy nő és a hozzátartozói nincsenek tisztában azzal, mit kell komolyan venni és mit nem, akkor hamar megvan a baj.

Idézőjel ikon

Ezért mondom, hogy hallgatni kell a női szívekre, komolyan kell venni a nők panaszait, mert egy egészségügyi probléma jelzése nem hiszti.

Említette a klinikai gyógyszervizsgálatokat. Kifejtené egy kicsit bővebben?

A bizonyítékokon alapuló medicina korában klinikai gyógyszervizsgálatok során tesztelik az új, ígéretes gyógyszerkészítményeket, gyógyszerjelölteket, hogy vajon a hatásuk van-e olyan jó, vagy akár jobb-e, mint a már bevált kezeléseké. Ezek révén halad előre, fejlődik az orvostudomány, a legtöbb gyógyszerünk, amelyeket a mindennapi gyakorlatban alkalmazunk, átesett ezeken a fejlesztési fázisokon. Természetesen ezeket a kutatásokat abszolút biztonságos, jogilag, hatóságilag és szakmailag nagyon szigorú előírások betartásával erre jól kiképzett szakemberek végzik.

Ezek a vizsgálatok általában hosszabb távú, akár több éves időtartamúak, és a hatásosságuk mellett van még egy, talán még fontosabb szempont: mennyire biztonságosak. Ha a gyógyszerjelölt ezekben a klinikai tanulmányokban beválik, akkor törzskönyvezésre kerül az adott betegség kezelésére, és hozzáférhetővé válik a betegek ezrei számára. Felmerülhet a kérdés, hogy egy ilyen gyógyszervizsgálatban miért vállalják a betegek a részvételt?

Ez esetben ismét elengedhetetlen a megfelelő kommunikáció, mert a páciens, aki részt vesz a vizsgálatban, fontos, hogy pontosan tudja, mire is vállalkozik. Csak olyan páciensen lehet végrehajtani egy ilyen komoly vizsgálatot, aki beleegyezett.

Idézőjel ikon

Ezek nagy része férfi.

Ennek mi az oka?

A klinikai kutatások arra is irányulnak, hogy kiderüljenek a gyógyszerjelöltről az esetleges biztonságossági problémák, mellékhatások. A bevált, törzskönyvezett gyógyszerek jelentős része is olyan, hogy várandós nő (gravida) nem kaphatja, mert a fejlődő magzatra potenciálisan káros, toxikus lehet. Így van ez például a vérnyomáscsökkentők nagy részével vagy a korszerűbb alvadásgátlókkal is. Emiatt nagyon fontos, hogy fogamzóképes korú nőket nem vagy csak nagyon alapos körültekintéssel szabad bevonni ezekbe a vizsgálatokba. Ha mégis bevonásra kerülnek, akkor abszolút biztonságos fogamzásgátló módszereket kell alkalmazniuk a vizsgálat teljes időtartama alatt.

A nők nagyon alulreprezentáltak a gyógyszer-vizsgálatokban is
Fotó: Strauss/Curtis / Getty Images Hungary

Pedig nagyon fontos lenne, hogy a gyógyszerek ne veszélyeztessék a fiatalkorú nőket sem, akik még a családalapítás előtt állnak. Egy kismama ugyanis tapasztalhat olyan panaszokat a terhessége alatt, amiket csak gyógyszerrel lehet kezelni, mint például a magas koleszterinszint.

Jelenleg a nők és férfiak aránya egyharmad-kétharmad egy klinikai vizsgálatban, mégis, ha a többség jól reagál a gyógyszerre, beváltnak nyilvánítják. Egyébként erről is szó lesz a konferencián, hogy miért ennyire alulreprezentáltak a nők az egészségügy ezen szektorában.

Sokan jelentkeznek klinikai vizsgálatokra?

Azt kell mondanom, a klinikai kutatások is még tabutémának számítanak, sok a félrevezető információ, még sokszor az orvosok körében is. Az emberek félnek ezektől a vizsgálatoktól, szerintem főként azért, mert a köztudatban gyógyszerkísérletként terjedt el a folyamat elnevezése. Valljuk be, ennek elég negatív kicsengése van. De fontos kiemelni, hogy itt nem kísérletekről van szó, mert itt a szakemberek tudják, hogy az adott összetevőkből csak pozitív kimenetelű eredményt érhetnek el, a kérdés csak a mennyiséget érinti.

Idézőjel ikon

Senkit nem veszélyeztetnek egy klinikai vizsgálat során.

Edukálni, képezni kell az embereket ezzel kapcsolatban, az orvosoknak óriási a felelőssége ebben, mert ha ez nincs meg, akkor nem lehet kipróbálni a gyógyszereket és nem lehet fejleszteni őket. A kellő információt nagyon fontos átadni a tévhitek és a félelmek elkerülése érdekében.

Idézőjel ikon

Ezek a vizsgálatok segíthetik a megoldatlan egészségügyi problémák megoldását, ezért fontos a jó kommunikáció és az informálás.

Lényeges változásra van szükség a nők egészségét illetően, ehhez az orvosok szakértelme és rugalmassága lehet az alap
Fotó: Djordje Krstic / Getty Images Hungary

A konferencia előadásai:

  • Dr. Benczúr Béla, kardiológus, vérnyomás- és koleszterinspecialista, a LAM egyik főszerkesztője: „Hallgassunk a női szívekre!”
  • Dr. Nagy Ágnes, életmódszakértő orvos: „Hogyan termeljünk boldogsághormonokat? Életmód-terápia mediterrán módra”
  • Dr. Kapócs Gábor, neurológus, pszichiáter, a LAM másik főszerkesztője: „Amit a nőknek a demenciáról tudni érdemes”
  • Iványi Orsolya, menopauza-nagykövet: „Miért félünk a menopauzától? A változókor, mint lehetőség”

A konferencia ingyenes rendezvény lesz, de regisztrációhoz kötött, amit ezen a linken lehet megtenni.

A legtöbb magyar még a pénzügyi helyzetéről is szívesebben beszél, mint a menopauzáról. Iványi Orsolya ebben a cikkünkben mondja el, miért.

Molnár Kamilla
Molnár Kamilla
Hujber Szabolcs
Hujber Szabolcs
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.