Dr. Benkovics Júlia Magunkról című könyvében alaposan, mégis olvasmányosan mutatja be a női test működését. A könyvben a tizenéves olvasó éppúgy talál érdekes és fontos információkat, mint a menopauza küszöbén (vagy esetleg azon is túl) lévő nők. A szerzővel a saját ciklusunk ismeretének fontosságáról és a ciklus megszűnése utáni problémákról beszélgettünk.
Mennyire ismerjük mi, nők a saját testünket?
Mostanra kialakult egy olyan populáció a nők körében, akik erre kifejezetten figyelnek. Ők iszonyú sokat tudnak, néha akár többet is, mint egy átlagos nőgyógyász. Azt látom, hogy ha valaki leél harminc-negyven-ötven évet a testében, akkor egy idő után észreveszi az összefüggéseket, és elkezdi megérteni azokat. Viszont az elmúlt százötven évben a tudomány a nőkről nagyon kemény kritériumrendszer alapján és nagyon sarkosan gondolkodott. Ha a nők a saját testükre vonatkozó megfigyeléseiket megpróbálták a tudománnyal összeegyeztetni, nagyon hamar azt a választ kapták, hogy „édes lányom, ez egyáltalán nem így van”. Talán mostanra jött létre a tudomány és a nők között egy olyan egyetértés, hogy az orvosok meghallgatják a tapasztalataikat, és hozzáteszik a saját orvosi tudásukat. Azt remélem, a kettőből együtt kialakul valami, amit tényleg lehet a hétköznapokban használni.
Nőgyógyászként melyek azok a leggyakoribb tévhitek, amelyekkel találkozik?
Nagyon kevesen merik megnézni a nemi szervüket, ritka, hogy valaki fog egy tükröt, és alaposan megnézi magát. Ezzel kapcsolatban gyakoriak a tévedések. Minden héten jön valaki, aki egy természetes alkatrészétől megijed, mert nem tudja, odavaló-e, vagy sem. Ha már tizenéves korban megnézzük, mi a helyzet, megspórolhatjuk ezeket a rémületeket: tudni fogjuk, mi a miénk, és esetleg mi az, ami eddig nem volt ott, és amikor azonnal lépni kell.
Milyen előnyei vannak annak, ha ismerjük a testünk működését, a saját női ciklusunkat?
Távol áll tőlem a biológiai redukcionizmus: a nő nem egyenlő a biológiájával. De tény, hogy minden hétnek, minden hónapnak, minden életszakasznak van egy hormonális „bukéja” a nők életében. Nem ugyanúgy érezzük magunkat menstruáció előtt, mint alatta vagy utána egy héttel. Ha nem ismerjük a ciklusunk szerkezetét, kisebb eséllyel fogunk tudni kényelmesen funkcionálni a ciklus különböző szakaszaiban. Ez megterhelő lehet, hiszen úgy fogjuk érezni, hogy a semmiből tört ránk a fejfájás, vagy teljesen váratlanul leszünk éhesek, álmosak vagy éppen motiválatlanok, esetleg összeveszünk a partnerünkkel a PMS alatt.
A legnagyobb dolog, amit nyerhetünk ebből, az, hogy össze tudjuk hangolni a biológiai normánkat azzal, amit csinálni szeretnénk. Tudunk tervezni.
De ha semmi mást nem akarunk, mint tévézni a menstruációnk elején, az is rendben van: ha ismerjük a mintázatunkat, ami csak ránk jellemző, nem fogjuk ilyenkor nyomorultnak vagy antiszociálisnak érezni magunkat. Most tart ott a tudomány, hogy megnézzük, hogyan változik az anyagcsere vagy a sportteljesítmény a ciklus különböző pontjain. Nem biztos, hogy ugyanúgy futsz le egy maratont a menstruációd első napján, mint utána, vagy az ovuláció idején.
Az ovuláció idejének ismerete akkor is jól jön, ha babát szeretnénk, és akkor is, ha nem.
Sokkal könnyebb úgy teherbe esni, ha tudjuk, mikor van a termékenységi ablak. Manapság kitolódott a gyermekvállalás, így célszerű, hogy egy pár életében ne teljenek a hónapok és az évek hiába. Érdemes tudni, hogy attól még, mert a tankönyv szerint a 14. napon történik az ovuláció, nyugodtan lehet a 10. vagy a 20. napon is. A tudománynak tudomásul kell vennie, hogy a nők nem egy homogén csoport, és óriási különbség lehet két nő biológiai működése között.
Milyen jelei lehetnek az ovulációnak?
A legtöbb nőnek puffadással járó, hasi szúró érzést okoz. Ennek az érzetnek többnyire van egy domináns oldala, és a legtöbb esetben 24–48 órán át tart. Van, aki emellett észleli azt is, hogy a méhnyaknyákja kicsit bőségesebb, és a libidója emelkedik. Ilyenkor történik egy enyhe ösztrogénesés is, így sokan számolnak be PMS-szerű tünetekről is: picit nyűgösebbek, éhesebbek, álmosabbak; van, akinél ez migrénnel is jár.
A legtöbb nő megérzi, a nők harminc százaléka viszont egyáltalán nem érzi ezeket a tüneteket, annak ellenére, hogy rendszeresen ovulál.
Ha valaki igazán komolyan szeretné tudni, hogy mikor termékeny, segíthet neki egy ovulációs teszt is. Ha viszont szeretné kiismerni a ciklusa mintázatát, a termékenységtudat-módszer segítségével elkezdheti mérni a testhőmérsékletét. Az ovulációt követően van egy hőmérséklet-emelkedés, és a modern applikációk a hőgörbe, az ovulációs fájdalom és a menstruáció időpontja alapján már adnak egy fertilitási ablakot. Három-négy hónap alatt ennek segítségével fel lehet térképezni a ciklusunk természetét.
A menstruáció ma már nem tabu, de a menopauzáról még mindig kevés szó esik. Mintha senki nem tudná, mikor kell orvoshoz fordulni, mi a normális, mi nem, és mihez kezdjenek a nők azokkal a tünetekkel, amelyek ilyenkor sokakat évekig kínoznak.
Azért ilyen ködös és zavaros a menopauza-ellátás, mert a 20. század közepén volt egy nagy fellángolás a hormonpótlással kapcsolatban. Rájöttek, hogy lehet szubsztituálni (helyettesíteni) a hormonokat, tehát ha valakinek a petefészke már nem termel ösztrogént, kívülről pótolható.
Ha leáll a petefészek-működés, és megváltozik a hormonális miliő, az ösztrogén által létrehozott protektív tulajdonságok megszűnnek.
A nők a termékeny éveikben néhány betegség szempontjából alacsonyabb kockázati csoportba tartoznak, mint a férfiak. Például nehezebben meszesednek az ereink, vagy nehezebben kapunk stroke-ot és szívinfarktust. Az ösztrogéntermelés leállásával viszont ugyanoda kerülünk ötvenéves korunkra, mint a férfiak. A menopauza után szív-ér rendszeri szempontból belépünk a magas rizikócsoportba. A kezdetben számolatlanul adott hormonpótlással egyrészt csökkenteni akarták ezt a kockázatot, másrészt pedig kiküszöbölni a menopauza egyéb kellemetlen tüneteit. A kétezres évekre kiderült, hogy ez ilyen formában visszaüt, nem lehet mindenkinek ösztrogént adni, mert épp hogy hajlamosíthat a stroke-ra és a tromboembóliás esetekre. A menopauza történetében ez egy olyan nagy kudarc, hogy az orvostudomány még mindig nem heverte ki.
Valóban sokan tartanak a hormonterápiától.
Most, hogy eljutottunk odáig, hogy az orvostudomány rájött, nem minden nő egyforma, nem lehet mindenkinek felírni a hormonterápiát.
Fel kell mérni, mit hozott az illető magával, milyen a testösszetétele, milyen kardiovaszkuláris rizikót örökölt, milyen az életmódja, a mellrákra való hajlama.
Ez alapján lehet személyre szabni egy hormonterápiát. Érdemes menopauzára specializálódott kollégát keresni, mert egy egyszerű nőgyógyász, akinek nem ez a szakterülete, valószínűleg semmit nem fog tudni mondani: ő az egyetem alatt megtanulta, hogy adjunk hormont, aztán tíz év múlva a konferenciákon pedig azt, hogy ez ennél bonyolultabb, lehetőleg ne adjuk. Egy menopauzára szakosodott orvossal meg lehet beszélni a kockázati tényezőket. A hormonterápia alapos kockázatbecslést követően néhány nőnek nagyon sokat tud javítani az életminőségén, leginkább a hőhullámokat illetően, bár sokaknak az alvásminőségében is. Ha valakinek szüksége van ösztrogénpótlásra, fontos tudni, hogy annál kisebb a rizikó, minél korábban kezdi el. Vannak olyan nők, akiknek az utolsó menstruáció után hosszú-hosszú évekig zavaróak a hőhullámok, nekik érdemes lehet elmenniük egy konzultációra.
Mikor kell orvoshoz fordulni?
Nem feltétlenül kell orvoshoz menni, a menopauza természetes folyamat. Az orvos kérhet egy labort, ami igazolja majd, amit egyébként is tudunk.
De azt, hogy az utolsó menstruációnk a legutóbbi volt, vagy hat hónap múlva lesz, azt nem tudja senki, csak a saját testünk.
Akkor mondhatjuk, hogy most már a posztmenopauzában vagyunk, és nem a perimenopauzában, ha egy évig nem menstruáltunk. Ha ezután mégis menstruálnánk, az már gyanús, ki kell vizsgálni. De az, hogy hogyan érezzük magunkat, és a következő harminc évben milyen lesz az életminőségünk, nem a rendelőben dől el, hanem az életmódtól függ. Nem lehet tovább halogatni az egészséges étkezést, a sportot, a relaxációt. Aki ötven körül nem ügyel minderre, hatvanöt éves korára tényleg öreg néni lesz: ritkulnak a csontjai, sorvadnak az izmai, csökken a kognitív teljesítménye, feledékeny lesz. És nincs az a bogyó, amivel ezt ki lehetne váltani. Tehát hivatalosan nincs szükség orvosra, az lenne a legjobb, ha az életmódunkkal tudnánk kompenzálni a menopauzális panaszainkat. Ha a tünetek elviselhetetlenek, jöhet a konzultáció. A menopauzát követő életszakasz kiemelt fontosságú elemei a nőgyógyászati szűrővizsgálatok, ezekre viszont érdemes elmenni. Évente nőgyógyászati szűrést, kétévente emlőszűrést és kardiológiai vizsgálatot is javaslunk.
Sok nő számára igazi megpróbáltatást jelent a menopauza, a legváltozatosabb tünetektől szenvednek, és különböző gyógynövénykészítményekkel próbálkoznak.
A menopauza utánra promotált növényi hatóanyagok elméletileg azért lehetnek hasznosak, mert enyhén ugyan, de hatnak a nemi hormonok receptoraira. Sajnos ezekről a hatóanyagokról és a biztonságosságukról egyelőre keveset tudunk.
A menopauzában megváltozik a hüvely mikrobiomja is, kevesebb lesz a laktobacilus.
Míg termékeny korban hüvelygombától és bakteriális vaginózistól szenvednek gyakran a nők, a menopauza után az orrgarat és a fenék baktériumai szeretnek beköltözni a hüvelybe, és atipikus gyulladást okoznak, ami nehezebben is diagnosztizálható. Megelőzésre ajánlható a hialuronsavas hidratálókúp, ami segít fenntartani a hüvely pH-értékét.
A menopauza sokaknál együtt jár libidócsökkenéssel is, ami mintha még igazi tabutéma lenne.
Az orvostudomány ma még nem tudja megmondani, molekulárisan hogyan lehetne tetten érni a libidót. Valószínűleg valahogyan összefügg a tesztoszteronnal és a tesztoszteront a vérszérumban szállító fehérje szintjével. A tesztoszteronérzékenység is egyénileg különböző, szóval fogalmunk sincs, hogyan lehet a libidót növelni. Azt tudjuk, hogy a fogamzásgátlóval tudjuk csökkenteni, de hogy hogyan növelhetjük, azt nem.
Mi a helyzet a gyógynövényekkel, segíthetnek ebben?
Egyelőre sajnos ezt sem tudjuk. Nehéz ezt kutatni, mert a placebohatás nagyon befolyásolja a tapasztalatokat. Mindenesetre nem árt tudni, hogy ha már évek óta kevesebb az ösztrogén, a női nemi szervek hámja elvékonyodik, a csikló összemegy, száraz marad a hüvely, nehezebben érhető el az orgazmus. A húgyhólyag hámja is vékonyodni kezd, ezért van az, hogy sokan a menopauza után hajlamosabbak a felfázásra. Ez majdnem minden nőnél előfordul egy bizonyos életkor felett, de jó hír, hogy recept nélkül kapható szójás hüvelykúppal vagy ösztrogénkrémmel lehet segíteni a zavaró tüneteken.
A libidócsökkenés sokszor szülés után vagy szoptatás idején is jelentkezik, utána azonban visszaáll. A menopauza után is lehet ebben reménykedni?
Szerintem kétféle libidó van: a spontán libidó, amiről a legtöbben egy friss kapcsolat elején számolnak be, és döntően hormonális eredetű. A másik a kognitív libidó, ami szituációs, intimitásalapú. Ezt a közös intim élmények ébreszthetik fel. Lehet, hogy az történik ilyenkor, hogy a spontán, robbanékony libidóról, amivel a férfiaknak életük végéig megadatik, a nőknek át kell váltaniuk a kognitív libidóra.
