A „Nobel-betegség” fogalma arra utal, hogy egyes Nobel-díjas tudósok hajlamosak lesznek olyan nézeteket vallani, amelyek tudományosan gyenge lábakon állnak.
A megfogalmazott tételek gyakran nem a saját szakterületükre vonatkoznak, és az adott, tudományosan elfogadott nézetekkel szembemennek.
Pszichológiai jelenség, de nem betegség
A Nobel-díj nem garancia arra, vagy valaki a tudomány minden területén zseni lenne (az orvostudományban ez különösen fontos, mert az emberi egészség szempontjából téves információk terjesztése komoly következményekkel járhat). A vizsgálatok során olyan pszichológiai jelenségeket találtak, amelyek részben magyarázhatják, miért esnek bele ilyen hibákba még a Nobel-díjasok is.
- Az egyik ilyen a kognitív torzítás, amikor gondolkodási rendszerünk hibás mintákat követ, például hajlamosak vagyunk olyan információkat előnyben részesíteni, amelyek megerősítik a korábbi meggyőződéseinket, még ha azok objektív, mérhető bizonyítékokkal szemben is állnak.
- Egy másik ilyen jelenség az „intellectual overreach” – ennek során az érintett olyan kérdésekben fogalmaz meg állításokat, amelyekben nincs meg a kellő szakértelme.
Orvosi szempontból különösen kockázatos az, ha egy elismert tudós oltásokkal, betegségek ok-okozati viszonyaival, kezelési módszerekkel vagy epidemiológiával foglalkozik anélkül, hogy az adott területen alapos klinikai vagy biológiai ismeretei lennének. Ilyenkor könnyen terjedhetnek félreértett vagy eltorzított adatok, nem megfelelő terápiás javaslatok, sőt áltudományos módszerek támogatása is, amelyek kárt okozhatnak – írja az IFLScience.
Egy ilyen eset Luc Montagnier-é, aki Nobel-díjas virológusként azt állította, hogy bizonyos vírustörzsek DNS-e (genetikai anyaga) gyenge elektromágneses jeleket bocsát ki, amelyek képesek a környező vízmolekulákat olyan struktúrákra rendezettséggel befolyásolni, hogy „vízi memória” (a homeopátiás elképzelésekhez hasonló) jellegű hatás alakuljon ki. Ezek az állítások több szakterületi kritikát kaptak, mert vagy nem reprodukálhatók megbízható laboratóriumi körülmények között, vagy hiányzik a kontrollcsoport, vagy az eredmények statisztikai hibával terheltek.
De messze nem csak egy tudományterületen találkozhatunk ilyen furcsaságokkal.
Nobel-díjasok furcsa nézetekkel
Kary Mullis – a 1993-as kémiai Nobel-díjas (PCR – polimeráz-láncreakció, azaz olyan módszer, amely DNS-molekulák sokszorosítására alkalmas) a tudományos elismerése után több olyan állítást tett, amelyet a tudományos közösség széles körben elutasított. Szkeptikus volt a klímaváltozással kapcsolatban, kételkedett abban, hogy a HIV-vírusbak szerepe van az AIDS kialakulásában, mindemellett és hitt az asztrológiában. Sőt, állította, hogy találkozott
egy „zölden világító mosómedvével”, amely neon narancssárga motorkerékpáron közlekedett, majd éjfélre delfinné változott.
Charles Richet – 1913-ban kapott Nobel-díjat az anafilaxia (súlyos allergiás reakció) kutatásáért. Ugyanakkor Richet hitt az extraszenszoriális, azaz érzéken túli és paranormális jelenségekben. Ezeket a tudományos vizsgálatok nem támasztják alá megbízhatóan.
Pierre Curie – fizikusként Nobel-díjat kapott a radioaktivitással kapcsolatos munkájáért (radium és polonium felfedezése), ám a díja után aktívan részt vett szeánszokon, és azt gondolta, hogy a paranormális vizsgálatok segíthetnek olyan fizikai problémák megértésében, mint a mágnesesség.
Joseph Thomson – az elektron felfedezéséért kapott Nobel-díjat. Később érdeklődni kezdett pszichikus jelenségek iránt, és hosszú ideig tagja volt a Psychical Research Society-nak, amely olyan jelenségeket kutat, mint a telepátia vagy a médiumi képességek.
Richard Smalley – Nobel-díjas kémikus, aki a harmadik formáját fedezte fel a szénnek (fullerének kutatásában). Az ő esetében is előfordult, hogy tagadta az evolúciót, amely széles körben váltott ki megrökönyödést a tudományos közösségből.
Linus Pauling – két Nobel-díjat is kapott (kémia, valamint békéért végzett munkáért). Az egyik „Nobel-betegséghez” köthető epizódja, hogy nagy dózisú C-vitamin-kúrát ajánlott bizonyos betegségek megelőzésére vagy kezelésére, olyan mértékben, amelyet a klinikai vizsgálatok túlnyomó többsége nem támogat – bár Pauling maga egyes esetekben jobban érezte magát attól, hogy szedett vitaminokat. Orvosi szempontból azonban a megterhelt immunrendszerű egyéneknél a túlzott vitaminbevitel is lehet kockázatos.
Társadalmi nyomás
A Nobel-betegség hátterében állhat az is, hogy a díj hatására nő az elvárás, hogy a tudós a társadalmi és közéleti kérdésekben is megszólaljon.
Ebben az új szerepben azonban fesztelenül hozhat olyan kijelentéseket, amelyek túlmutatnak a bizonyítékokon. Emellett az intellektuális önbizalom, amikor nem párosul kellő kritikus gondolkodással, hajlamosít bizonyos hibákra: az intelligencia, a szakmai siker nem mindig jár együtt azzal, hogy valaki képes felismerni saját korlátait, tudásának határait.
Ha tetszett ez a cikk, olvasd el, mint mondott a Nobel-díjas magyar tudós az mesterséges intelligenciáról.
