Népbetegség kínozza a magyarokat, így tehetsz ellene

Olvasási idő kb. 1 perc

Sok esetben könnyen megelőzhető, mégis a magyarok 68 százaléka tapasztalt már gerincproblémát, hátfájást. Igazi népbetegségről van szó, ráadásul sokan csak akkor fordulnak orvoshoz, amikor már állandósul a fájdalom.

Lényegében minden korosztályt érint a hátfájás, és a számok rémisztőek. A magyarok 68 százaléka tapasztalt már valamilyen gerincproblémát, és 28 százalékuknál orvosi diagnózis is született. Mégis, mindössze az érintettek 5 százaléka jár rendszeresen kezelésre – derül ki az InfoStart beszámolójából. 

Könnyen megelőzhető lenne ez a népbetegség

Mára népbetegséggé vált a hátfájás – nyolc éve még azt gondolták, hogy „csak” minden harmadik magyar érintett, ám az Europion és a Czigléczki Központ közös felméréséből kiderült, hogy ennél sokkal súlyosabb a helyzet.

A kutatás szerint a magyar nők 74 százaléka szenved hátfájástól, míg a férfiak esetében ez az arány 60 százalék.

A férfiak többsége azt gondolja, kibírja a fájdalmat, ezért nem foglalkoznak ezzel a népbetegséggel
Fotó: Jacob Wackerhausen / Getty Images Hungary

A probléma nem függ sem a lakóhelytől, sem az iskolai végzettségtől. Ennek ellenére aggasztóan kevés ember fordul orvoshoz, és ők is csak akkor, amikor már rendszeres vagy állandó a fájdalom. Ami még nagyobb probléma, hogy

Idézőjel ikon

sokkolóan kevesen járnak rendszeresen kezelésre.

Pedig a hátfájás sok esetben megelőzhető, és komolyabb beavatkozás nélkül, például gyógytornával megoldható. (A kutatás szerint egyébként a nők nagyobb arányban kérnek segítséget, mint a férfiak.) Czigléczki Gábor idegsebész szerint roppant fontos a megelőzés: a rendszeres mozgás például sokat segíthet ebben, míg a túlsúly és az ülőmunka hozzájárulnak a probléma kialakulásához.

 

Kálmán Gábor
Kálmán Gábor
Vezető szerkesztő
Kálmán Gábor az ELTE Bölcsészettudományi Karán szerzett diplomát kommunikáció szakon. Újságíróként és szerkesztőként is dolgozott online és print napi-, illetve hetilapoknál, magazinoknál, később tördelőként, grafikusként és művészeti vezetőként szerzett tapasztalatokat. A Kodolányi János Főiskolán online újságírás gyakorlatot vezetett, elvégezte a 4Cut Digitális Műhely Videóvágó, videótechnikus tanfolyamát. 2024 óta dolgozik a Díványnál újságíróként és szerkesztőként. 2026 januárjától vezető szerkesztői feladatokat is ellát.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.