Napszemüveg-etikett – ha ekkor sem veszed le, az már udvariatlanság

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Már nemcsak a szikrázó napsütésben, hanem gyakran télen is napszemüveggel védjük a szemünket a nagyon erős fénytől. Ezt a négy évszakossá lett kiegészítőt sokszor azonban nem csupán praktikus okokból, az elnevezésének megfelelően, hanem divatból is hordják. Azt azonban nem árt mérlegelni, hogy gyakori vagy állandó viselete enyhe komolytalanságot kölcsönöz – vallja Fekete Gábor protokollszakértő.

A napszemüveg viselése teljesen hétköznapi és megszokott jelenség, ennek ellenére kevesen vannak tisztában azzal, hogy milyen alapvető illemszabályok kapcsolódnak hozzá. Miután a legtöbb ember a tekintetből olvas, és a szemkontaktus felvételéhez elengedhetetlen, hogy a szemünk jól látható legyen, emiatt több mint illetlenség egy beszélgetés során magunkon hagyni a napszemüveget, ami teljesen eltakarja a szemünket. Nézzük, mit mond a protokollszakértő és az etikett: mikor hordjuk és mikor ne a napszemüveget?

Van egy kivétel, amikor szabad napszemüveget viselni

Annak, akinek a jó látás érdekében folyamatosan szemüveget kell viselnie, régebben nem sok választása volt annak érdekében, hogy megvédje szemeit az erős napsugárzástól. Vagy a keze szolgált napellenzőként, vagy kénytelen volt hunyorogni. Aztán megjelentek a fényre sötétedő dioptriás lencsék, de ezek a szemüvegek sem nyújtottak tökéletes megoldást, hiszen zárt térben egyáltalán nem voltak praktikusak.

A dioptriás napszemüvegtől nem lehet minden helyzetben megválni
Fotó: Daniel Lozano Gonzalez / Getty Images Hungary

Az utóbbi néhány évben igen nagy divattá vált évszaktól függetlenül napszemüveget hordani, így egyre többen hordanak dioptriás napszemüveget. Ez a kényelmes és trendi viselet bár a jó látáshoz kell, épp ezt az elsődleges funkcióját veszti el, ha viselője leveszi beszélgetés közben. De vajon mit tehetünk ebben az esetben, ha az illem azt diktálja, hogy vegyük le?

„Ha a napfény hatására sötétedő szemüveg vagy dioptriás napszemüveg óvja a szemünket, ebben az esetben el kell fogadni, hogy valaki nem veszi le a napszemüvegét beszélgetés, társalgás közben – mondja Fekete Gábor protokoll-tanácsadó. – Ilyenkor illik elnézést kérnie annak, aki olyan szemüveget hord, ami eltakarja a szemét. Még azt is el lehet mondani, hogy tudjuk, hogy illendőség lenne levenni a szemüveget, de a megromlott látásunk miatt nem tudjuk.”

Több mint illetlenség, ez már modortalanság

„Amennyiben divatos vagy sportnapszemüveget hordunk, természetesen nem illik magunkon hagyni, hiszen a kommunikációnál a szemnek nagy szerepe van – hangsúlyozza Fekete Gábor. Ha nem beteg a szemünk, ha nem létfontosságú, hogy a szemüveg rajtunk maradjon, akkor le kell venni.

Idézőjel ikon

Egyéb esetben magunkon hagyni a napszemüveget ugyanolyan hiba, mint ha elfelejtenénk köszönni, vagy nem fogadnánk valakinek a kéznyújtását üdvözléskor. Ez több mint illetlenség, ez már modortalanság.”

A protokollszakértő azt javasolja, nyugodtan tegyük szóvá, ha zavar bennünket, hogy a napszemüvege miatt nem tudunk szemkontaktust teremteni a beszélgetőpartnerünkkel, majd kérjük meg, hogy vegye le. Ha pedig rajtunk is van napszemüveg, akár azzal is jelezhetjük a kérésünket, hogy mi magunk levesszük a sajátunkat, és egy mondattal utalunk rá, hogy szeretnénk, ha a másik látná a tekintetünket, miközben beszélgetünk. Ez már önmagában felhívás keringőre.

Ha olyan napszemüveget viselünk, aminek átlátszó a lencséje, azt is illik levenni társalgás közben
Fotó: We are / Getty Images Hungary

Fekete Gábor azt tanácsolja, hogy zárt térben, vagy ha egyáltalán nem süt a nap, semmi esetre se viseljünk napszemüveget, még akkor sem, ha ezzel a fáradtságunkat akarjuk palástolni.

Ha nem sötétbarna vagy fekete, hanem más színű, például, lila, sárga vagy kék színű a napszemüveg lencséje, ami majdnem átlátszó, azt is illik levenni. A társalgási intimzóna, ami általában 80–120 centiméter között van, semmiképpen nem az a tekintetváltás, amit napszemüvegben kell megejteni.

Ha magunkon hagyjuk akár csak a színes lencsés napszemüveget is, mindenképpen azt üzenjük, hogy valami takargatnivalónk van. Úgy tűnhet, hogy szeretnénk valamit elrejteni.

Gondoljunk csak azokra a filmjelenetekre, melyekben a szervezett bűnözői csoportokhoz tartozó, mindig rosszban sántikáló maffiózókat ábrázolják, akik sosem veszik le a napszemüvegüket.

A protokollszakértő kiemelte: vannak kivételek, akire nem vonatkoznak a napszemüveg-viselés szabályai. Ők azok – a főként művészek –, akiknek hozzátartozik az imázsához a napszemüveg viselése. 

Clear Collagen Professional italpor

A BioTechUSA segít céljaid elérésében

A BioTechUSA elkötelezett az egészséges életmód támogatása mellett. A kiegyensúlyozott étrendet az egyéni szükségletekhez igazított, gondosan megválasztott étrend-kiegészítők egészíthetik ki a tudatos életmód támogatására.

További információkért kattints ide.

hirdetés

Juhász Marianna
Juhász Marianna
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.

Testem

Ez történik a testeddel, ha minden nap zöld teát iszol

A zöld tea nemcsak a koffein miatt hasznos, hanem az antioxidánsai miatt is. A hatás maximalizálásához napi 3-4 csészényi tea kell, lehetőleg nem forrásban lévő vízzel leöntve, illetve számolni kell azzal is, hogy a zöld tea negatívan hat a vas hasznosulására.

Offline

Férfiruhában kémkedett a japánoknak a kínai hercegnő: hadsereget is vezetett hazája ellen a Kelet Gyémántja

Mandzsu hercegnőnek született, de a japán hadsereg legveszélyesebb titkos fegyvere lett belőle. Josiko Kavasima élete a huszadik századi történelem egyik legbizarrabb kémhistóriája: a hercegnő szakított a női szerepekkel, férfiruhát öltött, és saját hadsereget vezetve segítette Japánt Kína lerohanásában. A „Kelet Gyémántjaként” ünnepelt kémet a háború után a kínaiak nemzeti árulóként fogták perbe, és sorsa drámai véget ért. Utánajártunk a Távol-Kelet legrejtélyesebb, férfiruhás női kémének elképesztő és tragikus életének.