Veszélyesebb, ha pénteken műtenek, mint ha hétfőn

Olvasási idő kb. 2 perc

Világszerte beigazolódott, hogy a legtöbben a pénteki műtétekbe halnak bele a betegek. Akit a hét utolsó munkanapján operálnak, nagyobb a valószínűsége rá, hogy nem éli túl a beavatkozást.

A kutatók kiderítették, hogy általában miért kockázatmentesebbek a hét elején végzett műtétek, és miért veszélyesebbek a hét végére időzített operációk.

Ezért kockázatosabbak a pénteki műtétek

Az amerikai és a kanadai kutatók szerint, ha lehetőségünk van megválasztani, hogy mikor legyen a következő műtétünk, lehetőleg ne a hét utolsó munkanapja mellett döntsünk. Egy kutatás szerint ugyanis a hétvége előtt tervezett műtétek általában kockázatosabbak, mint a hét többi napján elvégzett beavatkozások.

Ha választhatunk, akkor a műtétünk napja ne péntek legyen
Fotó: The Good Brigade / Getty Images Hungary

Az orvosok csaknem félmillió ember adatainak elemzése után arra a megállapításra jutottak, hogy a hétvége előtti műtéteknél 5 százalékkal nagyobb a halálozás és a szövődmények kockázata, mint az azt megelőző műtéteknél. A kutatók szerint ennek az az oka, hogy a kórházakban hétfőtől csütörtökig sokkal nagyobb biztonságban vannak a páciensek egyebek között azért, mert elegendő személyzet áll rendelkezésre ahhoz, hogy gondoskodjanak róluk. 

Azonban a pénteki műtétek után a hétvégére kórházban maradó betegek ellátására sokkal kevesebb orvos és ápolónő jut. 

A megnövekedett kockázat nem jellemző általánosságban, sokkal inkább csak bizonyos típusú szakterületeken és eljárásokban volt tapasztalható. Ilyen volt például az ortopédiai sebészet vagy az urológiai beavatkozás.

Fontos leszögezni, hogy bár más vizsgálatok is igazolták a kutatás eredményeit, azokat nem tekinthetjük automatikusan érvényesnek a világ bármely országának egészségügyi rendszerére nézve.

Sokáig csak sejtésünk lehetett arról, milyen gondolatok játszódnak le egy haldokló fejében. Nemrégiben azonban tudományos felvétel készült arról, hogy mire gondolunk közvetlenül a halált megelőző utolsó pillanatokban. Cikkünkből kiderül, pontosan mi az utolsó gondolatunk. 

Juhász Marianna
Juhász Marianna
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.

Testem

Napi 7000 lépés – egy kevésbé ismert hatás, ami az agyadat is érinti

A bűvös napi 10 ezer lépés mítosza évtizedek óta tartja magát, ám a legfrissebb kutatások szerint nem feltétlenül kell maratoni távokat gyalogolnunk ahhoz, hogy jelentősen javítsunk az életkilátásainkon. Sőt, létezik a sétának egy olyan jótékony hatása, amely nem csupán a kalóriaégetésről vagy az állóképességről szól, hanem a szervezetünk egyik legfontosabb védelmi vonalát erősíti.

Testem

Nem csak finom: ez az idénygyümölcs az izmok regenerációját is segíti

Itt a cseresznyeszezon, és bár eddig is tudtuk, hogy az egyik legfinomabb nyári csemegéről van szó, kiderült: a sportolók és az aktív életmódot élők számára valóságos csodaszer lehet. Nemcsak a nassolási vágyat csillapítja, de a benne lévő különleges anyagok révén felgyorsíthatja az izmok regenerációját is.