A műanyag már fogyasztási cikkeinkben is megtalálható, legyen az az ivóvíz, sör, konyhasó, méz vagy cukor, de az emberi szervezetben is ott van a méhlepénytől egészen a vérünkig. Ugyan szervezetünkből a bevitt mikroműanyag 90%-a kiürül, az a kevés, amit az egészségügyi kockázatokról tudunk, riasztó. Kutatások szerint a szervezetünkbe bejutó műanyagrészecskék gyulladást, magas vérnyomást okozhatnak, károsíthatják az immun- és az idegrendszert, és a daganatos megbetegedések kockázatát is növelik.
Meggondolatlan, pazarló és indokolatlan mértékű műanyag-felhasználásunk közvetve növeli az üvegházhatású gázok kibocsátását, tovább fokozva a globális felmelegedést, s most már nemcsak környezetünkre van közvetlenül káros hatással, de saját egészségünkre is. A megoldást nem a műanyagoktól kell várni, hanem nekünk kellene felelősebben eljárnunk, és minél rövidebb idő alatt radikálisan visszafogni a műanyag-felhasználást.
Jurecska Laura környezetkémikus, az ELTE TTK Mikrobiológiai Tanszékének oktatója, a környezettudományok doktora (PhD) arra hívja fel figyelmünket, hogy jelenleg még a mikroműanyag hatását sem ismerjük teljeskörűen, de már megjelentek a még kisebb nanoműanyagok is.
Hogy kerül ez belénk?
Megállapították, hogy a mikroműanyagok a hazai folyókban is jelen vannak, holland kutatók szerint már az emberi vérből is kimutathatók, egy olasz tudományos kutatócsoport pedig már azt a sajnálatos tényt is igazolta, hogy ezek az apró műanyagdarabkák megtalálhatóak a méhlepény szövetében is. A műanyagrészecskék háromféle úton juthatnak a szervezetünkbe:
- táplálkozással,
- belélegezve és
- már a bőrünkön keresztül is.
Egy, a Nature Foodban megjelent kutatás azt vizsgálta, hogy a műanyag cumisüveggel táplált kisbabák legrosszabb esetben akár 2600-szor annyi mikroműanyagot is elfogyaszthatnak, mint amennyi egy átlagos felnőtt szervezetébe bejut a táplálékkal, az ivóvízfogyasztással és belégzés útján.
Azt mondhatjuk, hogy éves szinten akár 47 000 fölött is lehet a belélegzett darabkák száma. Hogy ezek a részecskék milyen mélyre jutnak el a tüdőben, befolyásolja azok mérete és sűrűsége. Általánosságban megállapítható, hogy minél kisebb és könnyebb az adott részecske, annál mélyebbre képes eljutni.
Mi a baj ezzel?
- A szálas anyagok tüdőbe való bekerülése növeli a daganatok kialakulásának kockázatát.
- Ezek az anyagok nemcsak bejutnak a szervezetbe légzés útján, hanem fel is halmozódnak ott.
- A mikroműanyagok oxidatív stressz és gyulladások kialakulását okozhatják a szervezetünkben.
- Mérgezőek lehetnek a sejtjeinkre, eltávolításuk pedig lehetetlen.
- A műanyagok károsíthatják továbbá az immun- és az idegrendszert.
- A tüdő ereibe bejutva magas vérnyomást okozhatnak, rosszabb esetben érelzáródás is kialakulhat.
- Fokozott igénybevételnek tehetik ki a májat és a vesét, ha elérik ezeket az idegen anyagok eltávolításáért felelős szerveket.
- A mikroműanyagok nemcsak kemikáliákat, hanem akár mikroorganizmusokat is hordozhatnak a felületükön, vagyis egyfajta „szállítói” lehetnek betegséget okozó mikrobáknak is.
- A mikroműanyag-darabkák közül a 150 mikrométernél (µm) kisebbek már átjuthatnak a nyirokrendszerbe, illetve a vérkeringésbe.
- Még veszélyesebbek a 20 µm-nél kisebb műanyagdarabok, amelyek már a szerveket is képesek elérni.
- A legkisebb, 10 µm-nél kisebb darabkák pedig a sejtekbe is behatolhatnak, átjuthatnak a vér-agy gáton és méhlepényen is.
- Osztrák kutatók 10 grammonként átlagosan 20 db mikroműanyagot találtak emberi székletmintákban.
Ezek a mikroműanyagok a bőrrel való érintkezés útján is bejuthatnak szervezetünkbe. A verejtékmirigyek, a bőr sérülései és a szőrtüszők ideális bejutási pontok az apró műanyagrészecskék számára, de a nanoműanyagok, vagyis a 100 nanométernél kisebbek, máshol is képesek áthatolni a bőrön. Roman Lehner, nanoanyagokkal foglalkozó tudós szerint egyelőre nincs ok aggodalomra, a mikro- és nanoműanyagok mennyisége a környezetben (még) nem éri el azt a szintet, ami már veszélyt jelenthetne az emberi egészségre. Azonban csak rajtunk múlik, mikor érjük azt el.
