Veszedelmes méreg ellenszerére bukkanhattak: sok magyarral is végez évente

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Tudósok úgy vélik, hogy megtalálták a világ legmérgezőbb gombájának számító gyilkos galóca toxinjának ellenszerét. Egereken és emberi sejteken végzett laboratóriumi vizsgálatok során kiderítették, hogy egy orvosi képalkotásra használt festékanyag képes megakadályozni az alfa-amanitin által kiváltott máj- és vesekárosodást.

A gyilkos galóca az egyik legveszélyesebb gomba a világon, nem véletlenül érdemelte ki félelmetes nevét. Zöldessárga kalapjával és fehér tönkjével ártalmatlannak tűnhet, még az íze és az illata sem árulkodik mérgező mivoltáról, sőt, állítólag egészen finom. Ezért is veszélyes, mivel elfogyasztása után az első tünetek csak 6-12 óra múlva jelentkeznek, amikor a benne rejlő mérgek már komoly károkat okoztak a májban és a vesékben. Az amatoxinok, amelyek a fő méreganyagai, blokkolják a sejtekben a fehérjeszintézist, ami végső soron sejthalálhoz vezet. A tünetek kezdetben hasonlítanak egy gyomorrontáséira: hányás, hasmenés és erős hasi fájdalom jelentkezik, amik el is múlhatnak egy időre, de ez csak a vihar előtti csend, mert eközben a mérgek tovább dolgoznak a szervezetben. Ha nem kap az áldozat időben orvosi segítséget, könnyen ez lehet az utolsó vacsorája: a gombamérgezések miatti halálesetek kilencven százaléka a gyilkos galóca számlájára írható. Nemrégiben viszont kutatók rábukkantak arra az anyagra, amely a méreg ellen hat – áll a Nature Communications szaklap által ismertetett tanulmányban.

Különös szer lehet jó a méreg ellen

Az ICG (indocyanine green) nevű festéket eredetileg a sebészetben, a tumorok lokalizálásában, májfunkciós vizsgálatoknál és az érrendszer diagnosztizálásánál használják. Ilyenkor injekcióval juttatják a véráramba, ahol gyorsan kötődik a plazmafehérjékhez. Speciális infravörös fény segítségével a test különböző részein fluoreszcenciát bocsát ki, így lehetővé teszi az orvosok számára, hogy megfigyeljék a vérellátást és az érrendszer állapotát. Ezt a technikát széles körben alkalmazzák Magyarországon is a daganatok eltávolításánál, mivel segít megkülönböztetni a rákos sejteket az egészséges szövetektől. Most kínai és ausztrál kutatók azt állapították meg, hogy ez az anyag jó lehet a gyilkos galócában lévő méreg ellen, mivel blokkolja az alfa-amanitin toxikus hatásait

A méreg ellen hat az orvosi képalkotáshoz használt festékanyag
Fotó: MartinPBGV / Getty Images Hungary
Idézőjel ikon

Az ICG képes volt megakadályozni az alfa-amanitin által kiváltott máj- és vesekárosodást. Emellett növelte a mérgezés utáni túlélés valószínűségét

– emelte ki a kutatást vezető Csiao-ping Vang, a kantoni Szun Jat-szen Egyetem professzora. 

A kutatócsoport egereken és emberi sejteken végzett laboratóriumi vizsgálatokat. Ennek során azt tapasztalták, hogy a szer még azoknál az egereknél is jótékony hatást fejtett ki, amelyeket csak négy órával a mérgezés után kezeltek vele. Ugyanakkor a nyolc vagy tizenkét órával később kezelést kapott állatoknál már nem volt megfigyelhető állapotjavulás. A tanulmány szerzői ezt azzal magyarázzák, hogy az alfa-amanitin visszafordíthatatlanul roncsolja a sejteket, így a kezelés csak akkor használ, ha egy bizonyos időkereten belül történik.

Eddig nem volt ellenszer a gyilkos galóca mérgére
Fotó: Robert Winkler / Getty Images Hungary

Eddig nem volt ellenszere a gomba méreganyagának

Korábban nem létezett specifikus ellenszer a gyilkos galóca ellen, mert keveset tudunk arról, hogyan végeznek a gombatoxinok a sejtekkel. Jellemzően ötféle beavatkozást szoktak alkalmazni a gombamérgezés ellen:

  • Gyomormosás és aktív szén: Az első lépés általában a gyomormosás és az aktív szén alkalmazása, hogy megakadályozzák a méreganyagok további felszívódását.
  • Hidrálás és elektrolit-egyensúly fenntartása: Intravénás folyadékok és elektrolitok adagolása segít megelőzni a kiszáradást és fenntartani a szervezet megfelelő működését.
  • Májműködést támogató kezelés: A májkárosodás kezelése érdekében különböző gyógyszereket és terápiákat alkalmaznak, amelyek segíthetnek a máj működésének fenntartásában. Például a szilimarin (a tejcsalán kivonata) és az N-acetil-cisztein néhány esetben javíthatják a májfunkciót.
  • Hemoperfúzió vagy dialízis: Ezek a technikák segíthetnek eltávolítani a méreganyagokat a vérből, különösen súlyos esetekben.
  • Májtranszplantáció: Ha a májkárosodás súlyos, a májtranszplantáció az egyetlen esély a túlélésre.

Bár a legújabb kutatási eredmények ígéretesek, még további klinikai kísérletekre van szükség annak megállapítására, hogy az ICG hogyan hat az emberekre. 

Ha érdekel, hogy magyar kutatók mivel állítanák meg a szuperbaktériumokat, ide kattintva arról is olvashatsz.

Clear Collagen Professional italpor

A BioTechUSA segít céljaid elérésében

A BioTechUSA elkötelezett az egészséges életmód támogatása mellett. A kiegyensúlyozott étrendet az egyéni szükségletekhez igazított, gondosan megválasztott étrend-kiegészítők egészíthetik ki a tudatos életmód támogatására.

További információkért kattints ide.

hirdetés

Wolf Géza
Wolf Géza
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Fehérjepor nőknek: marketingfogás, vagy tényleg szükségünk van rá?

A fehérjeporokról sokan még mindig azt gondolják, hogy elsősorban testépítőknek vagy élsportolóknak valók, miközben egyre több hétköznapi ember használja őket a mindennapi étrend részeként. De valóban szükség van rájuk, vagy inkább csak kényelmi és marketingtermékekről van szó?

Testem

Felturbózott vitamin lehet hatékony az Alzheimer-kór ellen

A szakemberek egy olyan megoldást kerestek a neurodegeneratív betegségek kezelésére, mely nemcsak a folyamat lassítására képes, hanem gyógyíthatja azokat a károkat is, melyeket a betegségek okoznak. A K-vitamin egy feljavított változata hatékonyan ösztönözte az agyban lévő „előd-sejteket” arra, hogy neuronokká alakuljanak, pótolva ezzel az elpusztult agysejteket.

Mindennapi

Családtagjaid hangján hívhatnak a csalók: minden pénzed elveszítheted, ha nem vigyázol

A mesterséges intelligencia rohamos fejlődésével egy új, rendkívül veszélyes csalási módszer terjed: a hangklónozás. A kiberbűnözőknek ma már mindössze néhány másodpercnyi valós hangfelvételre van szükségük ahhoz, hogy bárki hangját, legyen az családtag, barát vagy kolléga egyszerűen lemásolják. Ezeket a hangmintákat általában a közösségi médiából vagy korábban titokban rögzített hívásokból szerzik meg.

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.