Ez volt a legnagyobb ostobaság, amit a férfiak valaha a nőkről gondoltak

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Tampon, menstruációs kehely, eldobható és mosható betét, menstruációs bugyi – ezek közül válogathatunk menzesz idején. A régi korok nőinek még csak a lehetőség sem volt adott az efféle komfortos megoldásokra.

Noha még mindig nem természetes, hogy a világ minden táján, minden társadalmi réteg számára elérhetőek legyenek a menstruáció során használható modern és kényelmes termékek, legalább már nem sejt senki sem isteni büntetést a hasi görcsök mögött. Ami persze, sovány vigasz. Lássuk, hogyan igyekeztek átvészelni a havi vérzést ősanyáink.

Inkább hallgattak róla

Egészen a közelmúltig keményen tabusították a menstruációt; szégyen volt még említést is tenni róla. Épp ezért nem meglepő, hogy nagyon kevés írásos emlék maradt fent a menzeszről és arról, mivel fogták fel a vérzést, hogyan ügyeltek a higiéniára a régmúlt korok asszonyai. Ráadásul a feljegyzéseket a történelem során nagyon sokáig kizárólag férfiak írták, akik vajmi keveset tudtak a nők ciklusáról.

Állítólag már az ókorban is használtak kezdetleges tamponokat
Fotó: Isabel Pavia / Getty Images Hungary

A mágikus menstruáció

Ha mégis írtak a menzeszről, abban nem volt sok köszönet. Plinius római filozófus például meg volt győződve arról, hogy a menstruáció valamiféle mágiának köszönhető, és a nők olyan erőre tesznek szert, amivel akár az időjárást is befolyásolhatják. Az meg se fordult a fejében, hogy a havonta jelentkező vérzés az élet természetes velejárója, sokkal inkább egy bizarr jelenség, amitől félni kell.

Menstruáció a középkorban

Sajnos a menstruációhoz való hozzáállás nem javult sokat a középkorban sem. A vérzés okozta szégyen miatt a nők igyekeztek eltitkolni a menzeszüket. A gondjaikat még azzal is tetézték, hogy az alhasi görcsöket isteni büntetésnek tulajdonították, amit Éva leszármazottaiként érdemeltek ki. 

Ha már büntetés, akkor szóljon nagyot alapon, tilos volt a fájdalomcsillapítás – ami ebben a korszakban valamilyen gyógynövényes főzetet, esetleg meleg borogatást jelentett volna. 

Azért, ha már elviselhetetlen volt a fájdalom, mégis igyekeztek a nők kevésbé hatásos módszerrel segíteni magukon: bevett szokásnak számított a varangyégetés és a hamujával teli szütyő viselése a derékon. A középkorban az emberek vagy rongyot használtak a menstruációs vér felfogására, vagy szabadon véreztek. Greg Jenner történész szerint ez utóbbi esetben a nők illatos virágcsokrot hordtak magukon, abban reménykedve, hogy elfedik a vér szagát.

A környezettudatosság jegyében, menstruáció alatt sokan visszatérnek a történelem során már korábban is használt mosható betétekhez
Fotó: Lourdes Balduque / Getty Images Hungary

A viktoriánus kor mérföldkő a menstruációban

A 19. századra tehető az első menstruációs termékek feltalálása. A nők úgynevezett egészségügyi övet használtak: gyakorlatilag egy mosható betétet, amelyet a derékra csatolt övhöz erősítettek. És igen, pont olyan kényelmetlen volt, mint amilyennek hangzik. Az öv terjedelmes és nehéz volt, a kezdetleges betét miatt pedig senki sem úszta meg szivárgás nélkül.

Az első eldobható betét 1896-ban jelent meg a piacon a Johnson and Johnsonnak köszönhetően.

A Nupakra keresztelt terméknél a névválasztás legalább olyan fontos volt, mint a betöltött funkció: nem lehetett menzeszre utaló az elnevezés, mert a menstruációról még mindig nem illett beszélni, reklámozása pedig egyenesen erkölcstelennek számított. Még ebben az időszakban is használták a menstruációs övet, amibe már nemcsak mosható betétet, hanem jobb nedvszívó képességű cellulózvattát tettek.

Az első igazi tamponok megjelenésére egészen 1929-ig várni kellett – igaz, bizonyos kutatások arra jutottak, hogy talán már az ókori görög nők is használtak fapálcikára tekert anyagot, amit a hüvelyükbe helyeztek. Eltekintve az egyre modernebb és nagyobb nedvszívó képességű tamponok megjelenésétől, a technológia nem sokat változott a megjelenése óta.

A modern menstruáció

Az 1970-es években a nagy márkák elkezdtek öntapadó eldobható betéteket gyártani, amelyek eleinte meglehetősen vastagok, terjedelmesek és kényelmetlenek voltak, mégis kiutat jelentettek a menstruációs öv szorításából. Ma már pedig kedvünk szerint válogathatunk a széles kínálatból a vérzés erőssége szerint.

A közelmúltban az emberek felismerték, milyen környezeti és pénzügyi előnyökkel jár, ha visszatérünk az újrafelhasználható termékekhez, például a menstruációs kelyhekhez, a mosható betétekhez vagy a menstruációs bugyikhoz. Hacsak az anyagi lehetőségeink nem korlátozottak, bátran kísérletezhetünk, hogy megtaláljuk a számunkra legkomfortosabb megoldást.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Clerget-Tasi Barbara
Clerget-Tasi Barbara
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.

Életem

Ezért fuldokolnak a mopszok és bulldogok: döbbenetes videó

Horkolnak, szuszognak, röfögnek – sokan még mindig úgy gondolják, hogy ez egyszerűen a mopszok, francia bulldogok vagy angol bulldogok bájos, vicces sajátossága. Az állatorvosok és a felelős állatvédők azonban egészen mást látnak: egy frissen megosztott, sokkoló felvétel most kendőzetlenül mutatja be, mi zajlik le a lapos orrú kutyák torkában.

Testem

Nem csak nyári hűsítő: így védi a szívedet a görögdinnye

Amikor beköszönt a nyári kánikula, szinte nincs olyan ember, aki ne vágyna egy hatalmas szelet, jéghideg görögdinnyére. A lédús, mézédes gyümölcs azonnal oltja a szomjunkat és visszahozza az életkedvünket a legforróbb napokon is. Ám a dinnye jóval több egyszerű, frissítő desszertnél: a legújabb kutatások szerint a szervezetünk, különösen a szívünk és a keringési rendszerünk egyik legkitartóbb védelmezője bújik meg a zöld csíkos héj mögött.

Testem

Sokan szégyellik, pedig ez a kínos tünet a vastagbélrák jele is lehet

A széklettartási problémák olyan tünetek, amikről nem szívesen beszélünk. A szégyen azonban eltörpül azon betegségek lehetősége mellett, melyeket az orvos felismerhet, ha megosztjuk vele az információt. Az ilyen betegségek közt van a vastagbélrák is, mely jelenleg a harmadik leggyakoribb ráktípus a világon.