Furcsa tünet jelezheti a menopauzát

Olvasási idő kb. 1 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Az ekcémában szenvedő nők egynegyede ítéli meg úgy, hogy bőrelváltozásai a menopauzával összefüggésben jelentek meg.

Az ekcéma, azaz a bőr felszínes gyulladása, mely viszketés mellett hólyagzást, bőrpírt, pörkképződést, duzzanatot, nedvedzést és hámlást is kiválthat legtöbbször velünk született betegség, melynek tünetei az életkorral enyhülnek. A hirtelen hőmérsélet-ingadozás, a stressz, egyes allergénekkel történő érintkezés, illetve bőrfertőzések azonban felnőttkorban is előhozhatják a kellemetlen tüneteket. 

Összefüggést találtak a változókor és az ekcéma között

Ez az, amit eddig gondoltunk az ekcémáról, de most egy bő 700 fős mintán végzett brit vizsgálat eredményei azt mutatják, hogy a menopauza is a kiváltó okok között lehet. Erre következtethetnek a szakértők legalábbis a kutatást értékelve, melynek során

Idézőjel ikon

minden negyedik 45 és 55 életéve között járó, változó kort megélő nő jelezte, hogy ekcémás tünetei a menopauzával jelentkeztek először.

A kísérletben részt vett minden negyedik brit nő tapasztalt összefüggést a menopauza és az ekcéma megjelenése között
Fotó: LordHenriVoton / Getty Images Hungary

A menopauza és az ekcéma jelentkezésének összefüggésére újabb bizonyíték, hogy a kutatásban részt vett alanyok további 32%-a szerint arcbőrük szárazsága is a változó kor beköszöntével emelkedett kritkus szintűvé.

Ha tudni szeretnéd, hogyan lehet a menopauza kellemetlen időszakát elviselhetőbbé tenni, olvasd el ezt a cikkünket is.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Molnár-Zolnay Fruzsina
Molnár-Zolnay Fruzsina
Oszd meg másokkal is!
Címkék
Testem bőr tünet jel

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Nemcsak megfázást okozhat: így teszi tönkre a klíma az ízületeidet

Amikor a nyári kánikulában belépünk egy kellemesen hűvös, légkondicionált irodába vagy üzletbe, azt megváltásnak érezzük. A legtöbben tisztában vannak azzal, hogy a túl erős hűtés megfázást, torokfájást vagy tüdőgyulladást okozhat, ám a klímaberendezéseknek van egy rejtett veszélye is: csendben teszik tönkre az ízületeinket. A legfrissebb orvosi kutatások szerint a mesterségesen lehűtött és kiszárított benti levegő drasztikusan rontja az izomerőt, miközben az idegvégződésekben található receptorok túlaktiválásával brutális, nyilalló fájdalmat idéz elő a vállban, a nyakban és a térdekben.

Offline

Nem csak királynék voltak, uralkodók is: hatalmas titkot fedtek fel az ősi sumér sírok a nőkről

Az ősi Mezopotámia világáról sokáig úgy gondolták a kutatók, hogy a hatalom szinte kizárólag a férfiak kezében összpontosult. A királyok nevét feljegyezték, a nők pedig többnyire feleségként vagy papnőként jelentek meg a történetekben úgy, mint valódi hatalommal nem rendelkező szereplők. Egy régészeti lelőhely újraértelmezése azonban mára megkérdőjelezte a korról gyűjtött ismereteinket.

Offline

Villámkvíz: felismered a világ leghíresebb vasútállomásait?

A vasúti közlekedés a 19. század első felében indult hódító útjára a világon, majd az ipari forradalmak jelentősen hozzájárultak elterjedéséhez. Az emberiség így egyre több vasútállomást is épített, melyek sokszor egy-egy város legszebb épületei közé tartoznak.

Mindennapi

Döntött a kormány a hitelstopról: két új határidőt hirdettek ki

A diákhitelek és a Babaváró hitelek esetében is határidő-módosításról döntött a kormány, amelyek már meg is jelentek a Magyar Közlönyben. A változások a diákhitelek kamatstopját, illetve a Babaváró hitel egyik alapfeltételének teljesítési határidejét érintik.