Meglepő jelekkel is járhat a változókor: a fésűdön veszed majd észre

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Az idő múlásával számtalan dolog megváltozik az emberi test működésében, ezalól nem kivétel a haj állapotának alakulása sem. A változókorba lépő nőknek többek között ilyen jellegű átalakulással is meg kell küzdeniük. A hajhullás, hajtöredezés vagy lelassult hajnövekedés mind olyan tünet, amelyet sokan tapasztalnak ebben az életszakaszban.

Különbséget kell tennünk a nők és a férfiak hajhullása között. Míg a legtöbb nő azt tapasztalja, hogy elvékonyodik a hajkoronája, addig a férfiaknak sokkal inkább észrevehetőbben, foltokban hullik a haja a kor előrehaladtával. 

A hormonváltozás is okozhat hajhullást

A női testben 45 és 60 éves kor között jelentős változások mennek végbe. Egyebek között ilyen folyamat a menopauza is, amely a női hormonháztartás átalakulásával bizonyos működéseket leállít a szervezetben, például a peteérést, ezzel együtt pedig az ösztrogéntermelést is. Ennek eredményeképpen a nők számos olyan tünetet tapasztalhatnak, amelyek mindennapi életükre komoly hatással vannak. A leggyakoribb szimptómák a hőhullámok és a hangulatváltozás, de a bőr és a haj szerkezetének átalakulását is sokan tapasztalják.

A hormonális változással járó menopauza sok nőnél hajhullást okoz
Fotó: Roman Budnyi / Getty Images Hungary

A változókorba lépés során éppen az ösztrogénszint drasztikus csökkenésével megváltozik a haj és a fejbőr szerkezete. Gyengülnek a hajhagymák, valamint a fejbőr feszessége és rugalmassága is csökken. Emiatt sokan tapasztalják, hogy ritkul, szárazabbá és fénytelenebbé válik a hajuk, sőt akár hajhullással is szembesülniük kell.

Válasszunk jó minőségű hajápolót

„Az egészséges táplálkozás és megfelelő folyadékbevitel mellett a kulcs a fejbőr egyensúlyának és egészségének megtartása. Még fontosabbá válik a hajszálak és a fejbőr megfelelő hidratálása és táplálása. Ehhez jó minőségű hajápolási szereket érdemes használni, amelyek szilikonmentesek, így elkerülhető, hogy a szilikon rátapadjon a hajszálra és a fejbőrre, ami hosszú távon akár hajhullást is okozhat” – mondja Hegedűs Zoltán mesterfodrász, aki szerint a legyengült hajhagymák erősítését hatékonyan segíthetik olyan hajszérumok, amelyek serkentik a vérkeringést a fejbőrben, ezáltal tápanyagokkal és oxigénnel látják el a hajhagymákat. Szintén hatásos lehet a fejbőr rendszeres masszírozása. 

Jó minőségű hajápolási termékekkel megóvhatjuk a haj egészségét
Fotó: Nastasic / Getty Images Hungary

Víz, zöldség és gyümölcs is kell a szép hajhoz

A szakember felhívja a figyelmet arra is, hogy az egyik nagy ellensége a szép hajnak a stressz is, mert egy elhúzódó stresszes időszak könnyen hajhullást okozhat. Éppen ezért ne feledkezzünk meg arról, hogy a kiegyensúlyozott élet még a hajnak és a fejbőrnek is nagyon jót tesz. A rendszeres testmozgás segíthet csökkenteni a stresszt. A jóga és más relaxációs gyakorlatok is támogatnak a menopauza tüneteinek leküzdésében.

A sport segít megelőzni a menopauza egyéb más tünetét is, beleértve a hangulati ingadozásokat, a súlygyarapodást és az álmatlanságot.

Mindezek a tényezők fontosak a hormonális egyensúly fenntartásához, ami hozzájárul az egészséges hajnövekedéshez is. Ahogyan a kiegyensúlyozott, zsírszegény étrend is az egyik legjobb védekezés a hajhullás ellen. Ügyeljünk arra, hogy minden étkezésünk megfelelő mennyiségű teljes kiőrlésű gabonát, gyümölcsöt és zöldséget tartalmazzon. 

A kiegyensúlyozott étrend menopauza idején nem csak a szép haj érdekében fontos
Fotó: Olezzo / Getty Images Hungary

A zöld tea fogyasztása, valamint a B6-vitamin és a folsav-kiegészítők fogyasztása szintén segíthet a hajnövekedés helyreállításában. Az esszenciális zsírsavak a haj egészségének megőrzésében is döntő szerepet játszanak. Ezek a zsírsavak megtalálhatók a lazacban, a tonhalban, a lenmagolajban, a dióban és a mandulában. 

A hajkoronánk megőrzése érdekében fontos, hogy szervezetünket megfelelően hidratáljuk. Ehhez a legjobb választás az ásványvíz.

Sokat tehetünk hajunk egészsége érdekében azzal is, ha minél kevesebbszer használunk hajszárítót és hajvasalót, valamint ha a festéshez teljesen természetes, vegyszermentes alapanyagokat választunk.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Juhász Marianna
Juhász Marianna
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.