„A nőktől elvárjuk, hogy mindent túléljenek, de foglalkozzunk azzal is, mire van szükségük”

Olvasási idő kb. 5 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A menopauza minden nő életében bekövetkezik egyszer: szülni nem mindenki akar vagy tud, de a menstruáció elmaradása egy bizonyos életkorban óhatatlanul bekövetkezik. A változókorról azonban vagy gunyorosan tudunk a legtöbbször beszélni, vagy kerülgetve a valódi problémákat. Ennek akar véget vetni Iványi Orsolya.

Orsi, aki az Egyesült Királyság után ma már Olaszországban él, még akkor kezdett blogolni, amikor hazai kommunikációs karrierje után Londonban folytatta tovább. Szorgalmasan írt, de Toscanában, negyven körül egészen más témák kerültek elé. Mára már menopauza-aktivista, aki A Második Tavasz néven alapítványt is létrehozott, nagy cégeknek segít abban, hogy menopauzában levő kollégáikat jobban megérthessék és támogathassák, és aktivistákat keres, hogy amolyan igazi sisterhood segítségével átkeretezze azt a képet, amely fejünkben ezzel az életszakasszal kapcsolatosan él.

Mindent a menopauzáról: könyvben és alapítványban

Iványi Orsi mára menopauza-aktivista lett
Fotó: Gregus Máté

Legújabb, ambiciózus vállalkozása egy könyv, amely nem az első lesz tollából: a Toszkán love storyban férjével közös történetét írta meg, a július végén megjelenő Mindent a menopauzáról azonban egy olvasmányos, viszont információkkal és valós történetekkel teli kötet lesz, itthon első ebben a műfajban.

Ez a könyv nem csak a napos oldal: tudományos megközelítésű, a Magyar Menopausa Társaság elnöke a lektora. Nagyon büszke vagyok arra, hogy a társaság felvett a tagjai közé, és mindenben támogat. Úgy próbáltam összerakni a könyvet, hogy a legújabb trendek és megközelítések is benne legyenek. Nemrég voltam Firenzében egy konferencián, ahol rengeteg új és érdekes információ hangzott el, ezek szintén belekerültek. Mi még mindig azzal vagyunk elfoglalva, hogy szedjünk-e hormont, vagy nem, ott pedig már teljesen más dimenziókat mutatnak: például hogy mi van, ha minden nő teljes életében ultraalacsony dózisú hormont szed” – avatta be Orsi a Dívány olvasóit.

Magyar szerzőtől ugyanis kevés menopauzával foglalkozó könyv jelent meg eddig Magyarországon, ezek egy része nem is a laikusoknak és ezzel együtt rengeteg érintettnek íródott. Ez a kötet viszont kifejezetten őket célozza meg: 

egy-egy személyes történetet követően a tudományos magyarázat, illetve a kezelési lehetőségek is ott sorakoznak benne.

Azt látom, nem beszélünk eleget a menopauza jelenleg több mint 30 ismert tünetéről. Sokan úgy gondolnak rájuk, hogy ezek az öregedés jelei, nem kell velük foglalkozni, mert nem lehet rajtuk változtatni – ezért meg sem említik az orvosnak. Ilyen például a hüvelyszárazság vagy az inkontinencia is. Az ember sok tünetet megtapasztal, de nincs ebben egyedül: léteznek különböző megoldások, nem csak a hormon” – fogalmaz Iványi Orsolya.

Érintettként mutatja be ezt az életszakaszt

Hozzáadott értéke lesz a könyvnek az is, hogy egy érintett nő ír majd benne.

Nem arról szól, hogy én megmondom a tutit, a saját történeteim mellett szakértői interjúk is vannak benne, de tény, hogy a menopauzális medicina mindössze 30 éves.

A női egészség összességében elhanyagolt téma, a menopauzával viszont talán nagyobb hírverést lehet csinálni annak érdekében, hogy többet foglalkozzanak a nők egészségével.

A nőktől elvárjuk, hogy mindent is megcsináljanak, túléljenek és erősek legyenek, de foglalkozzunk már azzal is, hogy egészségi szempontból mire van nekik szükségük, hogy ezt meg tudják tenni! Néha én is olyan fáradt voltam hónapokig, hogy azon gondolkoztam, ezt hogy csinálja végig az, akinek be kell járnia egy irodába, gyereke van, meg bevásárol, főz. Érdemes beszélni arról, hogy ez is lehet egy menopauzatünet” – vélekedik Iványi Orsi, aki könyve és mozgalma jelszavául is #amenopauzaösszeköt hashtaget választotta. Úgy látja, ez tényleg igaz is: májusban, A Második Tavasz alapítvány megalakuló eseménye után sok visszajelzést kapott arról, milyen jó, hogy egy ilyen találkozás megerősíti a nőket abban, hogy nincsenek egyedül ebben a helyzetben.

Fontos, hogy beszédtéma legyen a menopauza
Fotó: Morsa Images / Getty Images Hungary

Nagyon kevés hiteles információ jut el a nőkhöz. Mindent le kell írnom újra meg újra nekem is, még ha először azt is gondoltam, hogy ezt már megtettem, nincs rá újra szükség.

Idézőjel ikon

Az alapítvánnyal egyébként nemcsak az egészségről szeretnénk beszélni, hanem például a karrierről 40-50 év felett, vagy az önmegvalósításról: arról, hogy mi történik a nőkkel ebben az életszakaszban.

Sokan úgy élik meg, hogy végre azt csinálnak, amit akarnak, nem kell mást kiszolgálniuk, foglalkozhatnak azzal, nekik mi a jó. De lehet, hogy nem is tudják, ez mi, mert annyira mással voltak eddig elfoglalva. Önismereti út is foglalkozni a menopauzával: lehet új szerepeket találni is, új életutakat. Nem csak az van, amit elvár a család” – mutatott rá az aktivista arra, hogy amit sokan veszteségként élnek meg, az jelentheti új utak kezdetét is.

A lelki vetülettel is foglalkozni kell

A könyv hiteles információforrás lesz

Orsi nagyratörő célokat is kitűzött maga elé: szeretné, ha orvosi rendelőkbe is eljuttathatnának tájékoztató anyagokat, vagy akár gyógyszertárakban helyezhetnék ki azokat.

Az alapítvánnyal évi négy rendezvényt terveznek, amelyek egy-egy témára fókuszálnak: a következő, a menopauza világnapján aktuális eseményük a szexualitást járja majd körbe.

Ha egy nő alacsony az libidó problémájával fordul orvoshoz, azt mondják neki, szokja meg, de ha egy férfi teszi ezt, az orvos azonnal azt kérdezi: mit írjak fel?

Én is teszteltem orvosokat, elképesztően nem foglalkoznak a libidó kérdésével.

A legutolsó válasz, amit kaptam, az az volt: ez az evolúció…” – idézte fel Iványi Orsi, aki szerint egyébként a menopauza nem csak testi folyamat, ezért is van annyi nőnek igénye holisztikus szemléletű orvosra, aki meghallgatja, amit érez, akkor is, ha egy órát beszélne róla.

Az orvosoknak is tanulniuk kell még a témában

A lelki vetülettel nehezebb foglalkozni, mint a testivel: általában ha orvoshoz megyünk, ő mond valamit, vagy felír, de itt ez nem elég. Ráadásul mivel keveset tudunk a menopauzáról, sokat kérdezünk is, így sokkal több időt igényel ellátni egy menopauzás nőt, mint egy kismamát” – magyarázza. 

Márpedig olyan tünetek is felmerülhetnek menopauzában, mint a koncentrációs képesség romlása: ezért is fontos, hogy a munkahelyeknek és a (férfi) vezetőknek is legyen ismerete arról, mivel járhat ez az állapot, amely betegségeket is kialakíthat.

Ha ezek kezeletlenül maradnak, az komoly gazdasági veszteségeket okoz a cégeknek, amellett, hogy az egészségi gondok a nők életét is megkeserítik, és az egészségügyi rendszert is leterhelik. A menopauza népegészségügyi probléma is, ezért gondolja Orsi fontosnak azt, hogy kormányzati szinten is téma legyen a változókor. „Év elején felvettem a Háziorvosok Online Szervezetével a kapcsolatot, elmondtam, milyen jó lenne, ha a háziorvosok a menopauza kapcsán is képben lennének, hiszen ez lenne a legegyszerűbb út a nők számára. Nagyon örültem, hogy nyitott fülekre találtam, és úgy néz ki, hogy a Magyar Menopausa Társaság indít majd továbbképzést számukra. Ugyanakkor nemzetközi téren már úgy látom, megeshet, hogy a menopauza az endokrinológusok szakterületévé válik majd” – tette hozzá.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Kálmán Szonja
Kálmán Szonja
Főszerkesztő
Kálmán Szonja a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karán végzett magyar-kommunikáció szakos bölcsészként, majd a MÚOSZ Bálint György Újságíró Akadémiájának posztgraduális képzésén szerzett kulturális újságíró képesítést. Az elmúlt húsz évben print napilapnál, online magazinoknál és híroldalnál is tapasztalatokat gyűjtött, de szövegírói, lektori és olvasószerkesztői pozíciót is betöltött már pályafutása során. 2022-ben csatlakozott a Dívány csapatához, 2025 júniusától a prémium magazin főszerkesztője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Ezért betegesek a designer kutyák: a divatfajták egészségügyi problémái

A designer kutyák az elmúlt években hatalmas divathullámot indítottak el, a vásárlókat gyakran olyan megkapó ígéretekkel csábítják, mint a hipoallergén bunda vagy a népszerű fajták legjobb tulajdonságainak ötvözése. Ebben a folyamatban a társadalom különlegességek iránti vágya mutatkozik meg, amely az élő állatokat is képes divattermékké tenni.

Testem

Hiába diétázol, mégis hízol? Az alváshiány is akadályozhatja a fogyást

Ismerős a helyzet, amikor patikamérlegen számolod a kalóriákat, becsületesen izzadsz az edzőteremben, a mérleg nyelve mégis makacsul ugyanoda mutat – vagy ami még dühítőbb, sunyi módon felfelé kúszik? Előfordulhat, hogy a válasz a pihe-puha párnáid között rejtőzik: a krónikus kialvatlanság ugyanis szép csendben képes teljesen szabotálni minden fogyókúrás igyekezetet.

Offline

Mit jelent a nyitvatermő? Alapkvíz biológiából

A biológia alapjairól szól kvízünk – ha tisztában vagy a legfontosabb fogalmakkal, nem fog nehezedre esni kiválasztani a helyes választ kérdéseinkre. Akkor se bánkódj, ha nem sikerül olyan jól a kvíz, legalább tanultál valamit.

Testem

Nem csak az öregedés okozhat látásromlást: így hatnak a szemedre a hormonok

Ha a látásunk romlani kezd, vagy hirtelen furcsa, égő érzést tapasztalunk a szemünkben, hajlamosak vagyunk azonnal a túl sok képernyőidőre, a fáradtságra vagy szimplán az öregedés megállíthatatlan folyamatára fogni a dolgot. Azonban a háttérben egy egészen más, láthatatlan tényező is állhat: a hormonrendszerünk. A szervezetünk belső kémiai üzenethordozói ugyanis nemcsak a hangulatunkat és az energiaszintünket rángatják dróton, hanem a szemünk világát és komfortérzetét is közvetlenül befolyásolják.

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.