Egy újfajta vizsgálat segít megelőzni a mellrákot: te bevállalnád?

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Az emlőrák a leggyakoribb rák világszerte. 2020-ban több mint 2,26 millió új emlőrákos eset volt a nők körében, ezért évente több ezer mellrákban szenvedő hölgynek lehet szüksége egy viszonylag új képalkotó diagnosztikai eljárásra, a kontrasztanyagos mammográfiára, amely akár kiválthatja az emlő-MR-vizsgálatokat is.

Ma már bizonyíték van arra, hogy mely tényezők állnak összefüggésben a nőknél a mellrák megnövekedett kockázatával.

Így a korai menstruáció (12 éves kor előtt), a késői természetes menopauza (55 éves kor után), ionizáló sugárzásnak való kitettség az orvosi kezelések során, például a röntgensugárzás – különösen a pubertás időszakában – és a hormonterápia is.

Az emlőrák a leggyakoribb rák világszerte

2020-ban Belgiumban volt a legmagasabb a mellrák előfordulási aránya a nők körében, ezt követte Hollandia és Luxemburg. A leggyakoribb emlőráktípusok a tejcsatornákat, illetve a tejmirigyeket alkotó sejtekből alakulnak ki. A betegség iránti érdeklődés az elmúlt években jelentősen nőtt, mind tudományos, mind hétköznapi szinten és a nemzetek egyre jobban helyezik előtérbe a megelőző vizsgálatokat.

Az Egyesült Államokban például az emlőrák a tüdőrák után a második leggyakoribb daganatos halálok a nők körében. Az emlőrákban elhunyt nők száma azonban 42 százalékkal csökkent 1989 és 2019 között a korai felismerésnek és a jobb kezelési lehetőségeknek köszönhetően. Magyarországon évente 5-6000 új emlődaganatos beteg van. A mellrákkal küzdő hölgyek ellátása során fontos szerep jut a megfelelő képalkotó diagnosztikai módszereknek.

Különbség a két képalkotó módszer között

A korai felismerésben fontos szerepet játszik az otthoni, rendszeres önvizsgálat, de a mammográfiai és az ultrahangos vizsgálatok is. Sőt, ma már egy új típusú – a kontrasztanyagos mammográfiai vizsgálat – is egyre több helyen igénybe vehető. A kontrasztanyagos mammográfia alapjában véve nagyon hasonló a hagyományos mammográfiához, szintén röntgenmammográf berendezéssel végzik, és hasonló módon készülnek a felvételek. A különbség a két képalkotó vizsgálat között, hogy a felvételek elkészítése előtt intravénásan jódos kontrasztanyagot adnak be a páciens vénájába.

Az eljárás fájdalommentes, a páciensek általában kis melegséget érzékelnek. A kontrasztanyagos mammográfia implantátummal rendelkező hölgyeknél is alkalmazható.

Fotó: Segítség lehet műtéti beavatkozás előtt praetorianphoto / Getty Images Hungary

A kontrasztanyagos mammográfia a legtöbb esetben nem első vizsgálat, hanem egy kivizsgálási folyamat része.

„Általában megelőzi egy alap-mammográfia, amelynek eredményét pontosítani kell, azaz az első képalkotó eljárás során feltárt elváltozás megjelenését vagy kiterjedését kell pontosabban meghatározni, mivel a rosszindulatú daganatok sejtjeinek eltérő az anyagcseréje az egészséges sejtekétől, így a kontrasztanyagot is fokozottabb mértékben veszik fel, mint a környezetük” – mondta dr. Barna Krisztina, az Affidea Magyarország képalkotó diagnosztika orvosigazgatója.

Gyorsabb és hatékonyabb vizsgálat

A kontrasztanyagos mammográfia segítséget nyújt a műtét előtt a sebésznek, hogy pontosan behatárolja a daganat kiterjedését és elhelyezkedését, segítségével megítélhető a beteg állapota később egy kiújulás gyanúja esetén.

„Ma még kevesebb tapasztalat áll rendelkezésre a kontrasztanyagos mammográfiával kapcsolatban, ezért a szakemberek sem igen ajánlják ezt a módszert a hölgyeknek. Ez az eljárás a szintén kontrasztanyaggal végzett emlő-MR-vizsgálathoz hasonlóan 90 százalék feletti biztonsággal diagnosztizálja az esetleges rosszindulatú elváltozások helyét és kiterjedését” – tette hozzá dr. Barna Krisztina.

Az emlőképalkotás sikere abban rejlik, hogy a páciens számára legmegfelelőbb képalkotó módszert lehet kiválasztani, és ennek egyszerre kell kényelmesnek, gyorsnak és költséghatékonynak lennie. A kontrasztanyagos mammográfia kevésbé időigényes, és viszonylag olcsóbb. 

Míg a klasszikus MRI-felvétel körülbelül 30 percet vesz igénybe, addig a kontrasztanyagos vizsgálat 7-10 percig tart.

Ez utóbbi vizsgálatot a betegek jobban tolerálják, mivel rövidebb az idő, és a gép által okozott klausztrofóbia érzete is jóval kisebb. 

A nőknek rendszeresen gondot kell fordítani az emlők vizsgálatára
Fotó: AlexanderFord / Getty Images Hungary

Jobb félni, mint megijedni

Amit viszont egy nőnek sem szabad elfelejtenie: rendszeresen gondot kell fordítani az emlők vizsgálatára. Némi gyakorlat után a legkisebb elváltozást is azonnal észre lehet venni, így az orvosi beavatkozás is idejében történik meg. A legkésőbb 20 éves kortól havonta egyszer, lehetőleg a menstruációs periódust követően végezd el az önvizsgálatot, amikor a mell nem érzékeny vagy duzzadt.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Malina Adrienn
Malina Adrienn
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Jókai Mórt is megihlette a hanyi halember legendája: különös rendellenességgel született Hany Istók

A magyar néprajz és kultúrtörténet egyik legkülönösebb, legrejtélyesebb alakja a Hanság mocsaras, lápos vidékén talált vad gyermek, Hany Istók. A történetét sokáig csupán a képzelet szülte népmesének, amolyan magyar Mauglinak vagy Tarzannak tartották, ám a kapuvári anyakönyvek bejegyzései és a fellelhető történelmi források bizonyítják: a mocsárban rejtőző, halemberként emlegetett lény valóban létezett.

Világom

Voltaire kastélya lottócsalásból épült: ma is igazi turistalátványosság

A felvilágosodás korának legnagyobb gondolkodóit hajlamosak vagyunk szigorú, szegény tudósként elképzelni. Voltaire azonban nem ilyen volt. A francia zseni nemcsak a szabad gondolat harcosa volt, hanem egy dörzsölt fickó is, aki egy elképesztő húzással lényegében meghekkelte a francia állam pénzügyi rendszerét. Ebből a pénzből épült fel az a pazar rezidencia, amely napjainkban a svájci-francia határon igazi kincsnek számít a turisták körében.

Offline

„Hozzunk vissza egy kis varázslatot” – interjú Horváth Adél íróval

Horváth Adél Sok ördögök című regényében egy zárt, pletykás közösség életét évekkel, sőt évtizedekkel korábban elkövetett bűnök dúlják fel, miközben természetfeletti lények bukkannak fel a ködbe burkolózó hegyek mögül. Az elsőkönyves szerzővel a világ varázstalanításáról és újra elvarázsolásáról, önreflexióról és felelősségvállalásról, babonákról és a pletyka természetéről beszélgettünk.

Életem

Fantomdugót okozhat, ha így közlekedsz az autópályán

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) legfrissebb videójában az autópályákon kialakuló indokolatlan torlódásokra hívta fel a figyelmet. Mint írják, ha a szemközti sávban azt látjuk, hogy a rendőrök helyszínelnek, a fantomdugók megelőzése érdekében haladjunk tovább.

Életem

700 településen nincs állandó háziorvos: így változhat az alapellátás

Lassan már nincs olyan hely az országban, ahol ne éreztetné a hatását a súlyos orvoshiány. Sok helyen hónapok, sőt évek óta nincs állandó háziorvos, így a megmaradt szakemberekre rengeteg teher hárul. A helyzet megoldására most egy új, átfogó programot jelentettek be, amely rendszerszintű változtatásokkal és fiataloknak szóló ösztönző felhívásokkal próbálja fejleszteni az alapellátást.

Offline

Villámkvíz: tudod, mikor vannak az ismert ünnepek?

Az állami ünnepek többségére ma elsősorban munkaszüneti napként vagy történelmi megemlékezésként tekintünk. Kevesebben tudják azonban, hogy számos ünnep gyökerei a keresztény hagyományokhoz nyúlnak vissza, és évszázadokon át vallási jelentéssel bírtak.

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.

Életem

Ezért betegesek a designer kutyák: a divatfajták egészségügyi problémái

A designer kutyák az elmúlt években hatalmas divathullámot indítottak el, a vásárlókat gyakran olyan megkapó ígéretekkel csábítják, mint a hipoallergén bunda vagy a népszerű fajták legjobb tulajdonságainak ötvözése. Ebben a folyamatban a társadalom különlegességek iránti vágya mutatkozik meg, amely az élő állatokat is képes divattermékké tenni.

Testem

Hiába diétázol, mégis hízol? Az alváshiány is akadályozhatja a fogyást

Ismerős a helyzet, amikor patikamérlegen számolod a kalóriákat, becsületesen izzadsz az edzőteremben, a mérleg nyelve mégis makacsul ugyanoda mutat – vagy ami még dühítőbb, sunyi módon felfelé kúszik? Előfordulhat, hogy a válasz a pihe-puha párnáid között rejtőzik: a krónikus kialvatlanság ugyanis szép csendben képes teljesen szabotálni minden fogyókúrás igyekezetet.

Offline

Mit jelent a nyitvatermő? Alapkvíz biológiából

A biológia alapjairól szól kvízünk – ha tisztában vagy a legfontosabb fogalmakkal, nem fog nehezedre esni kiválasztani a helyes választ kérdéseinkre. Akkor se bánkódj, ha nem sikerül olyan jól a kvíz, legalább tanultál valamit.

Testem

Nem csak az öregedés okozhat látásromlást: így hatnak a szemedre a hormonok

Ha a látásunk romlani kezd, vagy hirtelen furcsa, égő érzést tapasztalunk a szemünkben, hajlamosak vagyunk azonnal a túl sok képernyőidőre, a fáradtságra vagy szimplán az öregedés megállíthatatlan folyamatára fogni a dolgot. Azonban a háttérben egy egészen más, láthatatlan tényező is állhat: a hormonrendszerünk. A szervezetünk belső kémiai üzenethordozói ugyanis nemcsak a hangulatunkat és az energiaszintünket rángatják dróton, hanem a szemünk világát és komfortérzetét is közvetlenül befolyásolják.

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.