Ezért ne igyál kávét, ha megfáztál: ezt teszi a szervezeteddel

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Noha a meleg italokat gyakran az olyan légúti betegségek elleni gyógyírnak tekintik, mint a megfázás vagy az influenza, náthás időkben nem mindegyiket ajánlott kortyolgatni. Például a kávét sem.

Egy tanulmány szerint a forró italok átmenetileg enyhíthetik az olyan tüneteket, mint az orrfolyás és a torokfájás, ráadásul tagadhatatlan, hogy egy meleg csészényi ezekből még nyugtatólag is hat rád a vírussal teli, vészterhes napokban. Ami azonban a kávét illeti, a szakértők szerint nem a legjobb megoldás. 

Nem hagyja pihenni a szervezetet

Ahogyan köztudott, hogy a kávé az antioxidáns- és tápanyagtartalmának köszönhetően számtalan betegség kockázatát csökkentheti, ismert az is, hogy a kávé ébren tart.

A szervezetnek azonban pihenésre van szüksége, különösen akkor, ha betegek vagyunk.

Susan Hassig epidemiológus szerint valószínű, hogy a fogyasztása a felső légúti betegségek klinikai lefolyására semmilyen hatással sem lesz, de a koffein stimuláló jellege miatt kontraproduktív lehet. 

Idézőjel ikon

Hassig azt mondja, hogy ugyanez vonatkozik az energiaitalokra is, amelyek gyakran több koffeint tartalmaznak, mint egy csésze kávé.

A túl sok koffein pedig, mint tudjuk, ártalmas lehet, függetlenül attól, hogy épp megfáztunk vagy influenzások vagyunk. 

A kávéban található koffein nem hagyja pihenni a szervezetünket, ha betegek vagyunk
Fotó: Stefania Pelfini La Waziya Phot / Getty Images Hungary

Nem mindegy, mennyi

„Ha nem enyhe betegségről van szó, a koffeinfogyasztással óvatosnak kell lennünk, mert vizelethajtó hatása miatt a szervezet kiszáradhat” – erre már egy másik orvos, dr. Daniel Monti figyelmeztet. Ám egy új kutatás szerint ez nem mindenkire vonatkozik, azok ugyanis nem tapasztalnak kávéfogyasztás miatti kiszáradást, akik rendszeresen, „normál” mennyiségben isznak feketét.

Az enyhe kiszáradás tehát csak azoknál figyelhető meg, akik egyébként nem szoktak kávézni, de ha mégis, akkor sokat.

Monti tehát azt javasolja, ha megfáztunk vagy influenza gyötör bennünket, még akkor se döntsünk le egy kancsónyit belőle, ha csak azt kívánjuk. 

A gyomrot is zavarhatja

Talán velünk is előfordult már, hogy felső légúti betegségeink hányással és hasmenéssel is társultak, így legalább a betegség idejére száműzzük a kávét – már csak azért is, mert a gyomrot is megzavarhatja. És ki akarna olyan dolgokat fogyasztani, amelyek az emésztőrendszerünkre is csapást mérnek!?

A kávét pláne érdemes száműzni a napjainkból, ha náthánkhoz emésztőrendszeri tünetek is társulnak
Fotó: Photographer Basak Gurbuz Derma / Getty Images Hungary

Akkor mit, ha kávét nem?

Légúti betegségeink során azonban nem kell lemondanunk az összes forró italról, sőt! Hassig doktornő szerint a megfelelő hidratáltság eléréséhez kétség nem férhet hozzá, hogy a szervezetnek a vízre van a legnagyobb szüksége, de nem ördögtől való az sem, ha biogyümölcsleveket is kortyolgatunk. Dr. Monti szerint ugyanilyen hasznos italok lehetnek a gyógyteák és a húsleves is, mi több, a koffeintartalmú teák, mint a zöld tea is, segíthetnek a gyomron, így kávé helyett kitűnő alternatívát jelenthetnek.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Hrdina-Bárány Zsuzsi
Hrdina-Bárány Zsuzsi
Hrdina-Bárány Zsuzsi, bár rádiós szakirányon végzett, a kommunikáció szak után nyomtatott sajtónál helyezkedett el. Kilencévnyi napilapozás után az online médiában találta meg a helyét: elsőként egy női magazinban dolgozott újságíróként, szerkesztőként és rovatvezetőként, majd három évig egy anyáknak szóló portál főszerkesztői feladatait látta el. Pályafutása során szövegíróként és olvasószerkesztőként is gyűjtött tapasztalatokat, valamint könyvek szerkesztésében is részt vett. 2026 januárjától a Dívány főszerkesztő-helyettese.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Jókai Mórt is megihlette a hanyi halember legendája: különös rendellenességgel született Hany Istók

A magyar néprajz és kultúrtörténet egyik legkülönösebb, legrejtélyesebb alakja a Hanság mocsaras, lápos vidékén talált vad gyermek, Hany Istók. A történetét sokáig csupán a képzelet szülte népmesének, amolyan magyar Mauglinak vagy Tarzannak tartották, ám a kapuvári anyakönyvek bejegyzései és a fellelhető történelmi források bizonyítják: a mocsárban rejtőző, halemberként emlegetett lény valóban létezett.

Világom

Voltaire kastélya lottócsalásból épült: ma is igazi turistalátványosság

A felvilágosodás korának legnagyobb gondolkodóit hajlamosak vagyunk szigorú, szegény tudósként elképzelni. Voltaire azonban nem ilyen volt. A francia zseni nemcsak a szabad gondolat harcosa volt, hanem egy dörzsölt fickó is, aki egy elképesztő húzással lényegében meghekkelte a francia állam pénzügyi rendszerét. Ebből a pénzből épült fel az a pazar rezidencia, amely napjainkban a svájci-francia határon igazi kincsnek számít a turisták körében.

Offline

„Hozzunk vissza egy kis varázslatot” – interjú Horváth Adél íróval

Horváth Adél Sok ördögök című regényében egy zárt, pletykás közösség életét évekkel, sőt évtizedekkel korábban elkövetett bűnök dúlják fel, miközben természetfeletti lények bukkannak fel a ködbe burkolózó hegyek mögül. Az elsőkönyves szerzővel a világ varázstalanításáról és újra elvarázsolásáról, önreflexióról és felelősségvállalásról, babonákról és a pletyka természetéről beszélgettünk.

Életem

Fantomdugót okozhat, ha így közlekedsz az autópályán

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) legfrissebb videójában az autópályákon kialakuló indokolatlan torlódásokra hívta fel a figyelmet. Mint írják, ha a szemközti sávban azt látjuk, hogy a rendőrök helyszínelnek, a fantomdugók megelőzése érdekében haladjunk tovább.

Életem

700 településen nincs állandó háziorvos: így változhat az alapellátás

Lassan már nincs olyan hely az országban, ahol ne éreztetné a hatását a súlyos orvoshiány. Sok helyen hónapok, sőt évek óta nincs állandó háziorvos, így a megmaradt szakemberekre rengeteg teher hárul. A helyzet megoldására most egy új, átfogó programot jelentettek be, amely rendszerszintű változtatásokkal és fiataloknak szóló ösztönző felhívásokkal próbálja fejleszteni az alapellátást.

Offline

Villámkvíz: tudod, mikor vannak az ismert ünnepek?

Az állami ünnepek többségére ma elsősorban munkaszüneti napként vagy történelmi megemlékezésként tekintünk. Kevesebben tudják azonban, hogy számos ünnep gyökerei a keresztény hagyományokhoz nyúlnak vissza, és évszázadokon át vallási jelentéssel bírtak.

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.

Életem

Ezért betegesek a designer kutyák: a divatfajták egészségügyi problémái

A designer kutyák az elmúlt években hatalmas divathullámot indítottak el, a vásárlókat gyakran olyan megkapó ígéretekkel csábítják, mint a hipoallergén bunda vagy a népszerű fajták legjobb tulajdonságainak ötvözése. Ebben a folyamatban a társadalom különlegességek iránti vágya mutatkozik meg, amely az élő állatokat is képes divattermékké tenni.

Testem

Hiába diétázol, mégis hízol? Az alváshiány is akadályozhatja a fogyást

Ismerős a helyzet, amikor patikamérlegen számolod a kalóriákat, becsületesen izzadsz az edzőteremben, a mérleg nyelve mégis makacsul ugyanoda mutat – vagy ami még dühítőbb, sunyi módon felfelé kúszik? Előfordulhat, hogy a válasz a pihe-puha párnáid között rejtőzik: a krónikus kialvatlanság ugyanis szép csendben képes teljesen szabotálni minden fogyókúrás igyekezetet.

Offline

Mit jelent a nyitvatermő? Alapkvíz biológiából

A biológia alapjairól szól kvízünk – ha tisztában vagy a legfontosabb fogalmakkal, nem fog nehezedre esni kiválasztani a helyes választ kérdéseinkre. Akkor se bánkódj, ha nem sikerül olyan jól a kvíz, legalább tanultál valamit.

Testem

Nem csak az öregedés okozhat látásromlást: így hatnak a szemedre a hormonok

Ha a látásunk romlani kezd, vagy hirtelen furcsa, égő érzést tapasztalunk a szemünkben, hajlamosak vagyunk azonnal a túl sok képernyőidőre, a fáradtságra vagy szimplán az öregedés megállíthatatlan folyamatára fogni a dolgot. Azonban a háttérben egy egészen más, láthatatlan tényező is állhat: a hormonrendszerünk. A szervezetünk belső kémiai üzenethordozói ugyanis nemcsak a hangulatunkat és az energiaszintünket rángatják dróton, hanem a szemünk világát és komfortérzetét is közvetlenül befolyásolják.

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.