Ez az 5 ital segít méregteleníteni a májat

Olvasási idő kb. 3 perc

A máj az egyik legfontosabb szervünk, hiszen több mint ötszáz alapvető funkciót lát el, és mindegyik jelentős az egészségünk megőrzése érdekében. Egyebek között a máj feladata a szervezetünk méregtelenítése, ezzel együtt a káros anyagok eltávolítása, de a májunk tárolja a vitaminokat és ásványi anyagokat, emellett epét termel, hogy segítse az emésztést.

A teljesség igénye nélkül is látszik, milyen fontos, hogy megőrizzük májunk egészségét. Bár nincs egyetlen olyan gyógymód sem, amely magát a májat méregtelenítené, vannak olyan italok és teák, amelyek segíthetik a máj hatékony működését. 

Méregtelenítéssel sem tehetünk csodát a májjal

A máj méregtelenítése egy természetes folyamat, amit ez a szervünk magától is képes folyamatosan elvégezni. Miután a máj képes sejtszinten is megújítani önmagát, ha tartózkodunk a szervet károsító tevékenységektől és a májat terhelő dolgoktól, már sokat tettünk az egészségünk érdekében, és nincs is szükség egyéb regeneráló beavatkozásra.
Ha azonban úgy érezzük, hogy az életvitelünk miatt, például egy nagyobb lakmározás vagy egy gyógyszeres terápia után sokat segítene egy májtisztító kúra, hatásos lehet, ha a máj méregtelenítését támogató italokat fogyasztunk.

A májgyulladás kellemetlen tünetekkel járhat
Fotó: Olga Pankova / Getty Images Hungary

Tévedés ne essék, nem csodaszerekről van szó, hiszen a krónikus májkárosodást ezek sem képesek megszüntetni. Vannak olyan esetek, amikor a károsodás visszafordíthatatlan. Ilyen, amikor a májat valamilyen fertőzés támadja meg, vagy például a zsírmáj és az alkohol okozta májproblémák.

Ezek az italok segíthetik méregteleníteni a májat

A máj méregtelenítésére legalkalmasabb és legbiztonságosabb eljárás, ha a máj egészségét segítő antioxidánsokban, vitaminokban és ásványi anyagokban gazdag ételeket és italokat fogyasztunk. Ezek a tápanyagokban gazdag élelmiszerek segíthetnek megvédeni a májat a károsodástól, illetve elősegíthetik ennek az igen fontos szervünknek a regenerálódását, továbbá hatékonyabbá teszik a méreganyagok eltávolítását.

A máj méregtelenítéséről főként antioxidánsokban gazdag italokkal gondoskodhatunk
Fotó: PonyWang / Getty Images Hungary

Fontos megjegyezni, hogy tudományosan bizonyított májat méregtelenítő gyógymód nem létezik, de vannak olyan italok, főként gyógyteák, amelyek segíthetik a máj zavartalan működését. Nézzük, melyek lehetnek ezek!

Citromos víz

Nem csupán a májunknak, hanem az emésztésünknek is jót tesz, ha reggelente egy pohár langyos citromos vízzel kezdjük a napot. A C-vitaminban és antioxidánsokban gazdag citrom védelmet nyújthat a májsejteknek az oxidatív stresszel szemben. A citromlé savassága nem csupán az emésztőenzimek működését serkenti, hanem a tápanyagok felszívódását is segíti. Ez szintén támogatja a májműködést. 

A reggeli citromos ital a májnak és az emésztésnek is jót tesz
Fotó: aquaArts studio / Getty Images Hungary

Ha pedig friss gyömbért vagy egy csipet kurkumát is adunk a reggeli italunkhoz, a gyulladáscsökkentésről is gondoskodunk.

Kurkumatea

A kurkuma a benne lévő erős gyulladáscsökkentő és antioxidáns hatással rendelkező kurkuminnal támogatja a májműködést. A kurkumin csökkenti a májban kialakult gyulladást, valamint megakadályozza a zsír felhalmozódását. A kurkumin hatékonyabb felszívódását fekete borssal fokozhatjuk.

A kurkumából készült ital csökkenti a májban kialakult gyulladást
Fotó: ollo / Getty Images Hungary

Kávé

Kutatások igazolják, hogy a kávé számos jótékony hatással van a máj egészségére. Egyebek között bebizonyosodott az is, hogy csökkentheti a májenzimek szintjét, ezáltal hozzájárul a gyulladásban lévő máj regenerálódásához. Mindez abban az esetben igaz, ha a feketénket „tisztán” fogyasztjuk, hozzáadott cukor vagy tejszín nélkül.

A kávé nem csak élénkít, hanem védi a máj egészségét is
Fotó: Guido Mieth / Getty Images Hungary

Zöld tea

A zöld teának magas a katekintartalma, ezért az antioxidánsnak köszönhetően csökkenti az oxidatív stresszt és a májgyulladást. Egyes tanulmányok arra is rámutattak, hogy a zöld tea rendszeres, de mértéktartó fogyasztása javítja a májenzimek szintjét, valamint csökkentheti a zsír felhalmozódását a májban abban az esetben, ha valaki nem alkoholos zsírmájbetegségben szenved. 

Magas koffeintartalma miatt mértékkel kell fogyasztani a zöld teát
Fotó: Moncherie / Getty Images Hungary

Miután a zöld teának igen magas a koffeintartalma, napi két-három csészénél többet ne fogyasszunk belőle.

Bogyós gyümölcsökből készült turmix

Az áfonya, az eper és a málna antioxidánsokban gazdag gyümölcsök, így megvédik a májat a gyulladástól, ha pedig már megtörtént a baj, akkor segíthetnek abban, hogy a gyulladás minél kevésbé károsítsa a májat.

A bogyós gyümölcsök is hozzájárulnak a máj egészségéhez
Fotó: Arx0nt / Getty Images Hungary

Ha a bogyós gyümölcsöket a fehérjében gazdag reggeli turmixunkba keverve fogyasztjuk, tápláló reggelivel indíthatjuk a napot.

Mennyi kávét ajánlott naponta inni annak érdekében, hogy az az egészségünkre váljon? Megkérdeztük a szakértőt.

Juhász Marianna
Juhász Marianna
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Önidő

Pesti viccek és franciás sanzonok: így született meg a magyar kabaré

Városszerte dúdolt kuplék és legnagyobb íróink színdarabjai kerültek műsorra az első budapesti kabarékban. A műfajt egy kackiás bajuszú, félszeg, dadogós fiatalember vitte sikerre, akit később a magyar kabaré atyjaként emlegettek - Nagy Endre mégsem volt elégedett életével.

Offline

17 ezer harcost irányított a kalózkirálynő: vagyonosan halt meg 69 évesen

Míg a nyugati kalózlegendák legtöbbször bitófán végezték, a történelem leghatalmasabb kalózvezére egy kínai nő volt, aki 17 ezer fős hadseregével sakkban tartotta a császárt is. Csen Ji-sao nemcsak a csatamezőn volt verhetetlen, de a diplomáciában is: kőkemény törvényekkel irányított, végül pedig békében és mesés gazdagságban vonult vissza. De hogyan lett egy kantoni szexmunkásból a tengeri rablók legyőzhetetlen királynője?

Offline

József Attila is megfordult „a pesti próféta alvilág” leghíresebb jósnőjénél

Míg József Attila verseivel a lélek legmélyebb bugyrait kutatta, a pesti cukrászdák asztalainál egy különös asszony a tenyerekből és a kézírásból olvasta ki a jövőt. Silbiger Boriska, a két világháború közötti Budapest leghíresebb látnoka nemcsak a nép, de a legnagyobb magyar költő bizalmát is elnyerte. Ki volt a rejtélyes jósnő, aki a Lukács cukrászdában ücsörögve látta meg a közelgő tragédiát, és akinek jóslataitól még a legjózanabb művészek is megborzongtak?

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.