Ez az állapot lassan több áldozatot szed, mint a rák

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Egy nemrég készült tanulmány szerint van valami, ami még a túlsúly miatt kialakuló krónikus betegségeknél is nagyobb kockázatot jelent az elhízott emberek számára. Ha ugyanis a problémát nem kezelik, az érintettek akár az életükkel is fizethetnek.

Tudományosan bizonyított tény, hogy a magány és a társadalmi elszigeteltség krónikus stresszt okoz. Most pedig kiderült, hogy az egyedüllét, a társtalanság jobban veszélyezteti az elhízottak életét és egészségi állapotát, mint a túlsúly okozta rák, szív- és érrendszeri betegségek, a depresszió, a szorongás, de még az alkoholnál, valamint a testmozgás és a diéta elhanyagolásánál is nagyobb kockázatot jelent.

Kevés csak az étrenden változtatni

Bár az elmagányosodás ma már világjelenségnek számít, a kutatás felfedezése azért nagyon fontos, mert az elhízott emberek gyakrabban és gyorsabban megtapasztalják az egyedülléttel járó nehézségeket.

A magány jóval nagyobb kockázatot jelent a túlsúlyos embereknek, akik jóval nagyobb arányban betegszenek és halnak meg az elszigeteltség következményei miatt
Fotó: fcafotodigital / Getty Images Hungary

Ez idáig az elhízással összefüggő betegségeket az étrendi és életmódbeli tényezőkkel hozták összefüggésbe, ám az új tanulmány rávilágít arra, hogy a túlsúlyos emberek egészségének javítása érdekében a szociális és a mentális tényezőket is figyelembe kell venni – hangsúlyozták az jelenségre felfigyelő amerikai kutatók, akik mintegy 400 ezer ember egészségügyi állapotát követték figyelemmel 15 éven keresztül. A kutatásba bevont személyek egészségesek voltak, az adatgyűjtés megkezdése előtt nem szenvedtek szív- és érrendszeri betegségben. 

Az említett időszakban a halálozási oka 36 százalékkal alacsonyabb volt azoknál az embereknél, akik kevésbé érezték magukat magányosnak és elszigeteltnek. Ebből arra a következtetésre jutottak a kutatók, hogy az elhízással kapcsolatos szövődmények megelőzése érdekében a szociális és pszichológiai tényezőket össze kell kapcsolni más táplálkozási és életmódbeli tényezőkkel.

A tanulmány szerint a társadalmi elszigeteltség nagyobb halálozási kockázatot jelent a ráknál, a szív- és érrendszeri betegségeknél, a depressziónál, a szorongásnál, a túlzott alkoholfogyasztásnál, de a testmozgás és a diéta hiányánál is.

 A kutatók bevallása szerint az eredmény, miszerint a magány egyre inkább a rossz egészségi állapot egyik fő kockázati tényezője, nem lepte meg őket.

A jó kapcsolatok hozzájárulnak az egészséghez

Már egy 2023 nyarán, a résztvevők testsúlyától függetlenül készült tanulmány is azt bizonyította, hogy azok, akik szociálisan elszigeteltnek érezték magukat, 32 százalékkal nagyobb valószínűséggel haltak meg korábban, mint azok, akik nem voltak magányosak. 

Az elhízás és az amiatt bekövetkező magány is összefüggésbe hozható az egészségtelen szokásokkal
Fotó: Antonio Hugo Photo / Getty Images Hungary

A kutatók hangsúlyozták: időnként mindannyian érezhetjük magunkat magányosnak, de ha ez az érzés tartós, akkor a krónikus stressz egy formájaként hathat, ami káros az egészségünkre nézve.

Egészségügyi problémát okozhat például a stresszhormonok elszaporodása, de a magány és a rossz egészségi állapot közötti kapcsolat abból is eredhet, hogy a szociálisan elszigetelt emberek nem részesülnek megfelelő orvosi ellátásban, vagy a magányuk összefüggésben áll olyan egészségtelen szokásokkal, mint a dohányzás és az alkoholfogyasztás.

Ma már bizonyított tény, hogy a kapcsolataink ápolása, fenntartása ugyanolyan fontos az egészségünk érdekében, mint a rendszeres edzés, a helyes táplálkozás vagy a vitaminok pótlása.

Minőségi kapcsolatokat kell építeni

A szakemberek hangsúlyozták: az online kapcsolatok nem azonos értékűek a személyes kapcsolatokkal, a közösségi média ellenére is magányosak lehetünk. Mindemellett fontos, hogy nem elég csak érintkeznünk másokkal, a magány leküzdése érdekében lényeges, hogy egy közösséghez tartozzunk. Az elhízott emberekkel szembeni előítéletek azonban épp ezt a közösséghez tartozást és az elfogadást nehezítik meg.

A magány erősebb, ha nem tartozunk semmilyen közösséghez
Fotó: PixelsEffect / Getty Images Hungary

Látni kell azonban, hogy a túlsúlyos emberekkel szembeni elfogultság leküzdése nem olyasvalami, amit egy ember megváltoztathat, de vannak olyan lépések, amelyek segíthetnek az olyan minőségi kapcsolatokok kialakításában, melyekben mindenki önmaga lehet anélkül, hogy nyomást gyakorolnának rá amiatt, hogy más legyen, hogy megfeleljen mások elvárásainak.

Ám azért, hogy valaki ne legyen magányos és elszigetelt, az első lépéseket maguknak a túlsúlyos embereknek kell megtenniük. Olyan új szokásokat kell kialakítaniuk, melyekkel elérhetővé válnak mások számára, és rendszeresen kapcsolatba tudnak lépni másokkal.

A túlsúly rengeteg kockázatot rejt. Dán kutatók megállapították, hogy azok a férfiak, akiknek megnagyobbodott a mellszövetük, nagyobb valószínűséggel haltak meg 75 éves koruk előtt. Ha szeretnéd tudni, hogy mi ennek az oka, olvasd el az erről szóló cikkünket is. 

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Juhász Marianna
Juhász Marianna
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Meghalt, mielőtt megtarthatta volna élete előadását: így született meg a legendás író utolsó könyve

Amikor a világ egyik legtekintélyesebb egyeteme előadássorozatra kérte fel Italo Calvinót, minden adott volt ahhoz, hogy a híres olasz író pályája egyik legfontosabb nyilvános megjelenésére felkészüljön. Calvino azonban már nem érhette meg a rendezvényt: 61 éves korában váratlanul meghalt. Az előadások szövegei mégis fennmaradtak, és később könyv formájában váltak világhírűvé.

Offline

Nyarak a lakótelepen – Kulcsos gyerekek vakációja a szocializmusban

A nyári szünet ma is komoly fejtörést okoz azoknak a családoknak, ahol mindkét szülő dolgozik, és ez a probléma a szocializmus idején sem volt ismeretlen. A vakáció hónapjaiban feltűnően megnőtt az úgynevezett kulcsos gyerekek száma: azoké a gyerekeké, akik nyakukban a lakáskulccsal, felnőtt felügyelet nélkül töltötték napjaikat.

Világom

Ezekért a magyar férfiakért megőrültek a Habsburg uralkodónők

Bár a történelemkönyvek lapjai leginkább a rideg politikai házasságokról, a Habsburg-ház szigorú spanyol etikettjéről és a birodalmi érdekekről szólnak, a bécsi udvar kulisszái mögött hús-vér emberek éltek, elfojtott vágyakkal és lángoló érzelmekkel. A merev, fojtogató császári protokoll elől menekülő uralkodónők számára a magyar arisztokraták jelentették a megtestesült szabadságot, a vadságot, a lovagias romantikát és a lenyűgöző intellektust.

Életem

Műanyagpohár-tilalom júliustól: drágább lehet az elviteles italod

Egy most életbe lépett szabályozás már a műanyag poharakat is felveszi az egyszer használatos műanyagok tiltólistájára, egy kitétellel: a 10 százaléknál kevesebb műanyagot tartalmazó termékek még maradhatnak. A rendelkezés az ipartestület szerint drágábbá teheti az elviteles italokat a fogyasztók számára.

Édes otthon

Vihar után nem mindig jár kártérítés: ezen múlhat, fizet-e a biztosító

A nyári rekordhőség után hirtelen lehűlés érte az országot, amellyel együtt heves viharokra, felhőszakadásra és jégverésre lehet számítani. A hirtelen jött ítéletidő komoly anyagi károkat is okozhat az ingatlanokban és a járművekben egyaránt. Mivel az ilyen szélsőséges időjárási helyzetekben a kárrendezés nem automatikus, érdemes tisztában lenni azzal, hogy a biztosítók mikor és milyen feltételek mellett fizetnek, vagy éppen miért utasíthatják el a kártérítési igényünket.

Testem

Kovászos, teljes kiőrlésű vagy purpur: valóban megéri a drágább kenyeret venni?

A ropogós héjú fehér kenyér évszázadok óta a mindennapi étkezéseink alapköve, ám az utóbbi időben a pékségek polcait elárasztották a prémium kategóriás alternatívák. A kézműves kovászos, a sötétlő teljes kiőrlésű, vagy a misztikusan csengő PurPur kenyerek ára gyakran a többszöröse a hagyományos változatokénak. De a magasabb összeg mögött valóban meghúzódnak-e bizonyított egészségügyi előnyök, vagy csupán a modern marketing és a szuperélelmiszer-imázs fizetteti meg velünk a magasabb árat? Utánajártunk, mit tudnak valójában a trendi kenyérfajták, és hogyan kerülhetjük el a gyártók leggyakoribb csapdáit.

Testem

Nincsenek korai jelei, mégis tömegeket érint: innen tudhatod, hogy veszélyben van a veséd

Vesénk a nap 24 órájában szűri a vérünket, méregteleníti a szervezetünket, és szabályozza a vérnyomásunkat. Egy friss, globális elemzés sokkoló adatai szerint a krónikus vesebetegség hivatalosan is bekerült a világ tíz vezető haláloka közé. A legnagyobb veszélyt az jelenti, hogy ennek az alattomos népbetegségnek a kezdeti stádiumban nincsenek egyértelmű, fájdalmas tünetei, így milliók sétálnak az utcán úgy, hogy fogalmuk sincs róla: a veséjük már a túlélésért küzd.

Offline

Egyszerű kvíz irodalomból: tudod még fejből a memoritereket?

Két kezünk is kevés hozzá, hogy megszámoljuk, hány verset kellett fejből megtanulnunk az iskolában. Noha nem biztos, hogy ezek voltak a kedvenc költeményeink, mégis tudjuk ezeket évtizedek múlva is idézni. Kvízünkben arra vagyunk kíváncsiak, vajon te mennyire emlékszel ezekre?

Offline

Chopin halála máig rejtély – nem biztos, hogy a tbc vitte el

Frederic Chopin 1849-ben bekövetkezett halálát hivatalosan a tbc-nek tulajdonították, azonban a zeneszerző szívének későbbi vizsgálata, valamint korabeli orvosi feljegyzések hiányosságai miatt a halál pontos oka a mai napig nem tekinthető véglegesen tisztázottnak.