Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Mit tesz az ember lánya, ha 3-4 kilótól gyorsan meg akar szabadulni? „Méregtelenítő léböjtkúrába” kezd, még akkor is, ha tudja, hogy ez nem a legjobb megoldás.
Igen, igen tudom… életmódváltás, saláta, fehérje, tojás, hal, sok folyadék. Elméletben minden megvan, de most gyors eredmény kellett, és nem volt időm várni. Így indultam neki, aztán valami átkattant az agyamban.
Az igazság a léböjtkúráról
Kezdjük a tényeknél. A táplálkozástudomány és a dietetikusok jelenlegi álláspontja szerint a méregtelenítő kúráknak semmilyen tudományos bizonyítékokkal alátámasztható jótékony hatásuk nincsen. Sőt, bizonyos esetekben még ártalmasak is lehetnek a fizikai vagy a mentális egészségre.
Én ezt tudtam. Mégis úgy döntöttem, hogy meg akarok szabadulni a toxinoktól, a felgyülemlett „rossz dolgoktól”, persze a kilóktól is.
Érződik a paradoxon? Tudom, hogy nem hat, de meg akarom csinálni, mert hiszek abban, hogy hatni fog.
Képes vagyok rá? Képes vagy rá?
Kiválasztottam azt a fajta méregtelenítő módszert, ahol csak bizonyos zöldség- és gyümölcsleveket lehet meginni, mellé pedig rozskenyeret kellett fogyasztani. Napi ötször, nem is keveset. Milyen jó lesz nekem, gondoltam, hiszen még ehetek is. Hát hol van itt az éhezés.
Ahogy a környezetem kezdte megtudni, hogy mire készülök, jöttek a lebeszélő monológok.
„Jaj, minek kell ez neked, úgysem hat”, „Te fogyni, hova?”
Ilyen és hasonló megjegyzések érkeztek, még akár joggal is. Éppen ezért hamar feladtam a magyarázkodást, vagy inkább úgy éreztem, hogy valami mást kell mondanom, mint azt, hogy „igen, tudom, de hátha…” Ekkor már úgy éreztem, hogy nem is a méregtelenítés miatt akarom megcsinálni, hanem azért, mert a fejembe vettem, elterveztem. Egyszerűen kíváncsi voltam arra, hogy képes vagyok-e rá? Képes vagyok-e 7 napig – igen, 7 napról volt szó – nem enni a kedvenc ételeimet, nemet mondani a csajos borozásokra, nem elcsábulni még egy Túró Rudira sem. Mert mi ez a 7 nap? Egy hét, bármit kibírunk, bármit kibírok!
Önfegyelem-gyakorlatra mentem, csak léböjtkúrának hívják
Hogy ne adjak több támadási felügyelet, a „ne már, mit eszel?” kérdésekre új stratégiám lett. Azt válaszoltam, hogy önfegyelmet gyakorlok. Ahogy egy szerzetes, amikor elvonul a kolostorban, én egy kicsit másképp, de a magam módján önfegyelem-gyakorlatra mentem. Az kattogott az agyamba, hogy ha nem tartok ki a tervem mellett, ha engedékeny leszek magammal, nem érek célt. Márpedig én át akartam lépni a saját árnyékomat, meg akartam látni magamban az erőt, hogy képes vagyok rá. Igazából sosem fogyókúráztam, se tinikoromban, se felnőttként, a magasságom miatt nem kellett.
Közel a negyvenhez először tapasztaltam meg azt, hogy szükségem van az önfegyelmemre, legalábbis az evés terén – az élet más területén talán könnyebben ment.
Az önfegyelemhez szükséges, hogy legyen motivációja az embernek, legyen meg az a hajtóerő, amitől végig tudja csinálni. Nekem ez a kis piros báli ruha volt, na igen…
Az a bizonyos rántott gomba
Az első két nap simán ment, szerencsére minden zöldséget, gyümölcsöt szeretek, nem okozott gondot, hogy ezeket lé formájába bevigyem a szervezetembe. A kenyér is elment, bár második nap este már öklendezve ettem meg, és akkor nagyon távolinak tűnt a hetedik nap. De jött a harmadik. Családi ebéd, amire én vittem magammal a saját „menümet”. Az otthoni ebéd viszont a kedvencem volt: rántott gomba és rizibizi. És itt jött az a pont, amikor értelmet nyert az „Önfegyelem-gyakorlatra mentem!” kijelentésem.
Nem ettem, nem kértem, kedélyesen majszolgattam a rozskenyeremet.
Elmúlt a nap, a rántott gomba nem kísértett többé, és hirtelen megéreztem az erőt magamban. Meg tudtam csinálni, meg fogom tudni csinálni! Mint amikor valaki elmegy futni, de közben utál futni. Mégis amikor leküzdi azt az 5-7 akárhány kilométert, úgy érzi, ő lett Terminátor. Legyőzni magunkat a legjobb, megtenni valami olyat, amit nem szoktunk, amik nem mi vagyunk, de ha sikerül, jóval többek leszünk.
A további négy nap, nem azt mondom, hogy sétagalopp volt, de az áttörés után éreztem, hogy képes vagyok uralkodni magamon. Akkor ez az egész már nem az ételről szólt, nem is a ruhát láttam magam előtt, hanem azt, ahogy legyűröm a negatív tulajdonságaimat. Egy hét alatt megtapasztaltam, hogy önuralmat gyakorolni nagyon nehéz, de nem lehetetlen. Ha képes vagy megszelídíteni az egód, akkor többet nem az övé lesz az utolsó szó.
(Cikkünkkel senkit nem szeretnénk biztatni a koplalás semmilyen formájára! Bármilyen méregtelenítés előtt érdemes konzultálni egy dietetikussal vagy a háziorvossal!)
