Drasztikusan csökkenti a demencia kockázatát, ha ilyen társat választunk

Olvasási idő kb. 3 perc

Az, hogy kit választunk magunk mellé társnak, az egész életünket befolyásolhatja. De arra kevesen gondoltak, hogy még az időskori elbutulás rémétől is megmenthet, ha ő van velünk.

Kutya nélkül lehet élni, de nem érdemes – tartják azok, akiknek van négylábú kedvence. Egy Japánban készült kutatás szerint azonban nemcsak az idősek lelkére, de a kognitív képességeire is jó hatással van a kutyatartás. A 65 év feletti szépkorúakat – ha boldog gazdik – sokkal kevésbé fenyegeti az időskori elbutulás réme. 

40 százalékkal kisebb az esély

A tokiói Metropolitan Időskutató Intézet munkatársai közel 12 ezer, 65 és 84 év közötti idős ember szokásait és kognitív képességeit tanulmányozták. A résztvevőknek, akik mind fizikailag, mind mentálisan jó állapotban voltak a vizsgálat kezdetekor, egy kérdőívet kellett kitölteniük, amelyben többek között arra is rákérdeztek, hogy van-e kutyájuk vagy macskájuk. Arról is nyilatkozniuk kellett, hogy végeznek-e hetente többször valamilyen testmozgást. Ez lehetett futás, gyaloglás, jóga, úszás, kerékpározás vagy akár pilates is. 

A kutyatartás minden szempontból pozitívan hat az idősekre
Fotó: Halfpoint / Getty Images Hungary

Négy évvel később a kutatók ismét felkeresték az idős résztvevőket, és megvizsgálták az egészségügyi állapotukat, beleértve azt is, hogy romlottak-e a mentális képességeik. Miután kidolgoztak egy számszerűsíthető rendszert, amellyel össze tudták hasonlítani a válaszokat, azt az eredményt kapták, hogy a kutyatulajdonosok és a demencia kialakulása között 0,6 százalék volt az esélyhányados, 0,98 a macskatulajdonosoknál, míg 1 egész, akiknek sem kutyája, sem macskája nem volt. Összességében pedig azt állapították meg, hogy azoknak a 65 év felettieknek, akiknek van kutyájuk, 40 százalékkal kisebb az esélyük, hogy felbukkanjanak a demencia ijesztő tünetei, mint azoknál, akik nem tartanak házi kedvencet. 

A kutyatartás segít, hogy ne magányosodj el

Az okokat vizsgálva többek között azt is leszögezték, hogy azok, akik kutyát tartanak, általában többet mozognak, hiszen gyakran viszik sétálni a kis kedvencüket, a fizikai aktivitás pedig valóban sokat segíthet, hogy megelőzzük a demenciát. Önmagában pedig az is preventív, ha az idős ember napi egy-két alkalommal elhagyja az otthonát a kutya kedvéért. A sikeres öregedés egyik alappillére, hogy legyenek szociális kapcsolataink, márpedig, akik más kutyásokkal naponta többször is találkoznak, azoknak mindig van közös témájuk.

Azok a szépkorúak, akik nem szigetelődnek el, vannak programjaik és van mit várniuk, sokkal kisebb eséllyel szenvednek majd időskori elbutulásban.

Sok esetben ez akkor is mankót jelentett, amikor valamilyen korlátozás miatt amúgy is lecsökkent a kapcsolatok száma, például a Covid-járvány idején. 

A séta lehetőséget ad, hogy megismerkedj másokkal
Fotó: Olga Rolenko / Getty Images Hungary

50 millió ember világszerte

Ahogyan az sejthető volt, a résztvevőkre az is pozitív hatással volt, ha mozogtak – ez pedig a demencia esélyét is jelentősen csökkentette. Azok, akik rendszeresen mozogtak és kutyájuk is volt, azoknak 0,37-es, azaz igen alacsony esélyt prognosztizáltak az időskori elbutulás tekintetében, ám akiknek nem volt kutyája, és semmilyen testmozgást nem végeztek, ez az érték közel háromszoros, 0,89 volt.

A kedvenc jelenléte önmagában nem elég, szükség van a mozgásra is
Fotó: Uwe Krejci / Getty Images Hungary

A társadalmi elszigeteltség mértékét is igyekeztek a kutatók mérni, és azt találták, hogy az elmagányosodás a legkevésbé azokat fenyegeti, akiknek van kutyájuk,

ugyanakkor a vizsgálat vezetői arra is felhívták a figyelmet, hogy önmagában a kutyatartás nem véd a betegség ellen, ha a gazdi nem mozog, és nincsenek élő, emberi kapcsolatai. 

Japánban jóval kevesebben tartanak kutyát vagy macskát, mint Európában vagy az Egyesült Államokban. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) adatai szerint világszerte körülbelül 50 millió ember szenved demenciában,és évente közel 10 millió új esetet fedeznek fel. Egy 2021-es tanulmány szerint 2050-re az esetek száma megháromszorozódhat, és elérheti a 152 milliót. 

Társkiadványunk, Az Én Kutyám magazin itt ír arról, miért a kutya lett az ember legjobb barátja. A beszélgetésről készült videó itt is megtekinthető:

Dogz fesztivál

Jön a DOGZ Fesztivál: te ott leszel?

Május elsején minden eddiginél nagyobb területen várja a kutyásokat és a leendő kutyásokat a DOGZ Fesztivál a Városligetben: közösségi élményt, szórakoztató és szakmai programokat egyaránt kínál az esemény. Falkaséták, kutyás futás és vándor vurstli is várnak a fesztiválon, amelyre a helyszínen levásárolható, 1000 forintos belépő megváltása mellett léphetsz be. Emellé még ajándék is jár! Ugye találkozunk?

A regisztrációt és a programot ezen a linken találod.

hirdetés

Ványik Dóra
Ványik Dóra
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Ezért nem tudod soha kipihenni magad a szabadságod alatt

Ismerős lehet az érzés, hogy hiába vagy végre szabadságon, mégsem tudsz igazán kikapcsolni. Hiába nincs meeting, határidő vagy e-mail, a fejedben valahogy mégis tovább pörög a munka. Ennek oka az, hogy tartós stressz után az idegrendszer nem áll vissza azonnal nyugalmi állapotba.

Életem

Ha nem akarsz sokat porszívózni, ilyen kutyákat válassz

Egyre többen keresnek olyan kutyafajtát, amelyik nem vedlik, akár egy allergiás családtag, akár a tisztább környezet iránti vágy miatt. Bár teljesen vedlésmentes kutyus nem létezik, ezzel a 7 fajtával megkímélheted magad a napi takarítástól.

Mindennapi

Bármikor megismétlődhet a solymári eset: ezekre a fegyverekre nem kell engedély

Kedden egy 71 éves férfi engedély nélkül tartható légpisztolyával véletlenül belőtt a solymári Kék Óvoda ablakán galambvadászat közben, a lövedék az alvó kisgyerekek között csapódott a falba. A rendőrség a férfit pár órán belül elfogta, és súlyos testi sértés kísérlete miatt indított ellene eljárást, mivel a leadott lövés akár szemkilövésre is alkalmas lett volna. Az eset kapcsán megnéztük, milyen fegyverek tarthatók engedély nélkül Magyaroszágon.

Életem

Lehet, hogy a te családodról is jelentettek: ez derülhet ki az ügynökaktákból

Az „ügynökakták” szó úgy él a közbeszédben, mintha valahol létezne egyetlen nagy, titkos lista, amelyből egyszer majd kiderül, kik működtek együtt a kommunista rendszerrel, ki volt besúgó és ki nem. Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára szerint nem egyszerűen listákról van szó, hanem az egykori állambiztonság teljesebb iratvilágáról, hálózati, operatív, megfigyelési, nyilvántartási és más iratokról.