A meleg ősz komoly veszélye: baj lehet, ha erre nem figyelsz

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Könnyen hiheted azt, hogy ebben az évszakban már nem kell olyan óvatosnak lened a kullancsokkal, pedig ez hatalmas tévedés.

Azt már a legtöbben tudjuk, hogy a kullancsok veszélyes kis vérszívók, melyek többféle betegséget is terjesztenek, ezért amikor a természetbe indulunk, érdemes tenni az ellen, hogy testünkbe fúrhassák magunkat. Arról ugyanakkor sokan feledkeznek meg, hogy ez nem csak nyáron van így.

A kullancsveszély ősszel is fennáll

A szokatlanul meleg ősznek vannak kellemetlen következményei – ezek közé tartozik az is, hogy szúnyogcsípéseket akár egy novemberi napon is nagy számban gyűjthetünk be. A meleg időjárás azonban nemcsak a szárnyas rovarok túlélési esélyét segíti, hanem bizony a kullancsokét is. Ezek a kellemetlen állatok ugyanakkor nullafokos hőmérséklet fölött bármikor túlélnek, legfeljebb az avar alá húzódva melegednek, és várják a táplálékot – azaz például téged.

Idézőjel ikon

A kullancsok teljes élettartama 2-3 év, ez idő alatt a nőstények több ezer pete lerakására képesek.

Hőmérséklettől függ, hogy ezekből milyen gyorsan kelnek ki a lárvák, emiatt van több kullancs a melegebb évszakokban, mint a hidegebbekben, épp ezért korábban a legtöbb forrás szeptemberig beszélt legnagyobb mennyiségű előfordulásukról. Az idei október azonban melegrekordokat döntögető napokat hozott, és ne legyenek illúzióink, ezt nem csak mi élveztük.

A kullancsok jelentette egyik legnagyobb veszély a Lyme-kór, ennek jellegzetes foltja látható a képen
Fotó: anakopa / Getty Images Hungary

Így fejlődik a rovar

A kullancs fejlődésének három szakasza van: a pete, a lárva, majd a nimfa. Vérszívásra az utóbbi két alakban képes a rovar, mely maximum másfél méteres magasságú leveleken, ágakon képes megkapaszkodni, Itt várja, hogy rád akaszkodjon, a táplálék érkezését pedig egy komplex jelrendszer segít neki meghatározni. 

A tested melege és az általad kilélegzett szén-dioxid mellett mozgásod és bőröd illata segítenek azonosítani számára, hogy itt a táplálkozás ideje.

Ha sikerült rád vetnie magát, többször tíz percig is kóborolhat, míg megkeresi a számára ideális terepet a vérszíváshoz – általában hajlatokba fúrja be magát, de még a hajas fejbőrt sem veti meg. Eredeti méretének tízszeresére is duzzadhat, míg megtelik gyomra a véreddel, és akár 3-8 napon át táplálkozik belőled, ha nem veszed előbb észre, hogy megcsípett.

A Lyme-kór komoly veszélyt rejt

Ha nem veszed észre, hogy kullancs fúrta magát beléd, akkor kullancsok terjesztette vírusos agyhártyagyulladással vagy akár Lyme-kórral is megfertőződhetsz. Az előbbi ellen lehet védekezni a megfelelő oltás felvételével, az utóbbi ellen azonban nem – itt csak a megfelelő időpontban észlelt, elég karakteres bőrjelenség figyelmeztethet a baj meglétére. Sajnos nem mindenkinél jelentkezik ugyanakkor a bőrjelenség, az esetek 30 százalékában pedig egyszerűen nem veszik észre ezt az érintettek a Semmelweis Egyetem cikke szerint.

A kullancsot minél hamarabb és szakszerűen kell eltávolítanod bőrödből
Fotó: Ocskaymark / Getty Images Hungary

A bőrtünet kialakulásához a csípés helye körül nagyjából egy-két hét kell, amikor terjedelme meghaladja az öt centiméteres átmérőt, akkor merül fel a Lyme-kór gyanúja.

Idézőjel ikon

Többhetes antibiotikumkúra segít kikezelni a betegséget.

Ha nem sikerül felismerni azt, annak komoly következményei lehetnek: a belső szerveket érintő, súlyos szövődményekkel is számolhatunk ilyenkor.

Így lehetsz elővigyázatos!

Érdemes tehát az agyhártyagyulladás elkerülésére oltatnunk magunkat, illetve mindent megtenni annak érdekében, hogy az őszi melegben se csípjen meg bennünket kullancs. Ehhez arra van szükség, hogy zárt cipőben és hosszú nadrágban, valamint hosszú ujjú fölsőben menjünk a természetbe. Ilyenkor már az avar is rejthet kullancsot, ezért fontos lábunk védelmére figyelni. Kirándulást követően, otthonodban mindenképp nézd át a bőrödet, hogy hamar észrevedd, ha mégis megcsípett egy rovar.

Ha ez megtörtént, a következőket tedd:

  • csipesszel vagy kanállal távolítsd el a kullancsot, a testét ne nyomd össze semmiképp
  • ne önts olajat, krémet a kullancsra, mert az kimászás közben szervezetedbe juttathatja a fertőzést
  • figyeld a csípés helyet, ha bőrjelenséget látsz, dokumentáld annak alakulását
  • a csípést szteroidos krémmel ne kezeld, mert az eltünteti a foltot, így azt hiheted, nincs is Lyme-kórod!

Az idejében felismert és adekvát módon kezelt betegség ugyanis jól gyógyul, ez esetben nem kell tartanod szövődményektől.

Kálmán Szonja
Kálmán Szonja
Főszerkesztő
Kálmán Szonja a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karán végzett magyar-kommunikáció szakos bölcsészként, majd a MÚOSZ Bálint György Újságíró Akadémiájának posztgraduális képzésén szerzett kulturális újságíró képesítést. Az elmúlt húsz évben print napilapnál, online magazinoknál és híroldalnál is tapasztalatokat gyűjtött, de szövegírói, lektori és olvasószerkesztői pozíciót is betöltött már pályafutása során. 2022-ben csatlakozott a Dívány csapatához, 2025 júniusától a prémium magazin főszerkesztője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Szülőség

Felháborító szabályt hozott a fapados légi társaság – vizsgálat indult ellene

A Ryanair azon gyakorlatát vizsgálja a brit versenyhatóság, hogy ha a gyerekek mellé szeretnének ülni a szülők a repülőn, azért helyjegy árat kell fizetni. A légitársaság szerint azonban a szülők egyszerű felnőttként fizetik a különdíjat, miközben díjmenetesen legfeljebb négy gyermek számára foglalhatnak helyet maguk mellett.

Testem

Így rombolja egészségedet a hanyag fogmosás: szívbetegséget is okozhat

Vagyonokat költünk vitaminokra, szuperegészséges ételekre és méregtelenítő kúrákra a hosszú élet reményében, miközben az egyik legnagyobb egészségügyi kockázatot figyelmen kívül hagyjuk . Egyre több tudományos kutatás bizonyítja, hogy a hanyag szájhigiénia és a fogágybetegségek szívbetegséget, cukorbetegséget, sőt Alzheimer-kórt és rákot is okozhatnak.

Offline

Csak a tollát próbálgatta Rubens, mestermű született a firkából

Ritka lap került elő Rubens egyik jegyzetfüzetéből: az egyik oldalán a mester pár zseniális vonással három alakot vázolt föl, a másikon pedig levelet írt patrónusa nevében, hogy érdeklődjön: hogy áll egy festmény készítése. A lap jóval többet árul el a flamand művészről, mint elsőre gondolnánk.

Offline

Kifosztották a magyar vasutat, ez maradt belőle

A magyar vasúti közlekedésnek is megvolt a maga Trianonja, az országhatárok módosítását követően a vasútvonalak kétharmada, a szerelvények háromnegyede elveszett. Pedig a századfordulón még Európa élvonalába tartozott a közlekedés ezen formája.

Világom

Ekkora az ebolajárvány veszélye a foci vb-n: megszólalt a WHO

A labdarúgó-világbajnokság közeledtével sokakat foglalkoztat, hogy jelenthet-e veszélyt a Kongói Demokratikus Köztársaságban zajló ebolajárvány a tornára érkező szurkolók számára. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint azonban nincs ok a pánikra, hiszen sem a rendező országokban, vagyis az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban, sem Európában nem regisztráltak jelenleg ebolás megbetegedéseket.

Offline

Híres duók villámkvíze: tudod, hogy ki volt Sherlock bajtársa?

A filmtörténet legemlékezetesebb pillanatai mögött szinte mindig egy elválaszthatatlan páros áll. De vajon fejből tudod, hogy a legnagyobb hősöknek, detektíveknek és bajkeverőknek ki volt a hűséges fegyverhordozója, jobbkeze vagy éppen egyenrangú partnere a bajban?