A középkorban nem állt rendelkezésre mikroszkópokkal felszerelt laboratórium, mégis találtak egy hatásos módszert, amivel akár még helyes diagnózist is felállíthattak. Nem kellett más hozzá, csak egy kulacs vizelet.
A középkorban az orvosok előszeretettel nézegették, sőt meg is kóstolták a páciensek vizeletét, hogy rájöjjenek, mi a baja a betegnek. Számos középkori szöveg fennmaradt, amelyek azt taglalják, hogy a vizelet színe, szaga, állaga milyen egészségi állapotot tükröz.
Hólyagot utánzó gyűjtőedény
A korszak orvosait megtanították, hogyan gyűjtsenek vizeletmintát, hogyan tanulmányozzák, majd hogyan értelmezzék a tapasztaltakat. Úgy tartották, hogy a megfelelő diagnózishoz szükséges a húgyhólyag teljes tartalmának a vizsgálata, amit egy hólyagot utánzó üvegben vizsgáltak, hogy a lehető legpontosabban lemásolják a testben uralkodó viszonyokat. A vizeletes üveget alaposan le kellett zárni, majd háromszor is meg kellett vizsgálni: egyszer frissen, aztán egy óra után, végül, amikor már teljesen kihűlt a vizelet.
A vizelet 20 árnyalata
A vizeletet mindig a fény felé fordítva vizsgálták, hogy lássák a színét és a „sűrűségét”, azaz mennyire tiszta. A hagyomány szerint a vizeletnek 20 különböző árnyalata volt, kezdve a tisztától, mint víz, a tejszerűn és szürkén át a sárgáig és a vörösig, majd a lila, sötétzöld és fekete tónusok következtek. Egyes „hatóságok” a vizelet megkóstolására biztatták az orvosokat, hogy teszteljék édességét vagy savasságát.
Középkori terhességi teszt
Teresa Tavormina, a Michigan State University középkoriirodalom-professzora több mint 210 uroszkópiás kéziratot fedezett fel középangol nyelven, mellette pedig sok más latin és francia nyelvű leírást is, amelyek a vizeletvizsgálati módszereket taglalták. A kéziratok nagy száma is arról árulkodik, milyen népszerű volt a vizelet tanulmányozása a középkori orvosok körében. Tavormina szerint ezek a szövegek többnyire röviden és tömören felsorolták a tüneteket, valamint a hozzájuk társított vizeletet.
Amikor például a vizelet nyálkásnak tűnt, az a korabeli orvostudomány szerint férfi betegnél a köszvény, női páciensnél pedig a terhesség jele volt.
Tavormina megjegyzi, hogy ezek a szövegek férfiak és nők vizeletét is elemezték, és a nők egészsége gyakran egy speciális altémaként szerepelt a munkákban. A szövegek szerint meg lehet állapítani, hogy egy nő szűz-e még, közösült-e nemrégiben, valamint a terhesség tényére is fényt derülhet. Ez utóbbi azért is különleges, mert a mai napig a vizeletmintás terhességi gyorsteszt az egyik legegyszerűbb módja a terhesség megállapításának.
Egy szín, számtalan lehetséges betegség
A vizelet egyes árnyalatai számtalan fajta betegséget jelezhettek, így a járulékos tünetekkel összevetve állították fel a középkori „vizeletbírók” a diagnózist. Az élénksárga vizelet például épp úgy utalhatott ízületi gyulladásra, hurutos megbetegedésre vagy gutaütésre, de a kísérő tünetek fényében „beteg anyaméhre” és tüdőbajra is lehetett következtetni belőle. Ha viszont fehér volt, és hidegrázás is társul hozzá, akkor hívni kellett a papot, hogy feladja az utolsó kenetet (de az is lehet, hogy csupán az aranyér miatt fehéredett ki).
A borszínű vizeletet a modern orvostudomány sem tartja egészségesnek, a középkorban azonban egészen furcsa dolgokat társítottak hozzá: pirossá változhatott a vizelet a tánctól, a közösüléstől, a futástól. Akkor tartották kifejezetten veszélyesnek, ha láz is társult a sötét árnyalathoz; ilyenkor vese- vagy májbetegséget sejtettek a háttérben.
A középkorban ugyan helyesen felismerték, hogy a vizeletből következtethetünk az egészségi állapotunkra, de természetesen sokszor melléfogtak.
A modern orvostudományban továbbra is előkelő helyet kap a vizeletvizsgálat, nem véletlenül. Egy angol tanulmány szerint a vizeletvizsgálat bizonyos helyzetben többet érhet a DNS-vizsgálatoknál is: a vizeletben található metabolitok (az anyagcsere folyamán keletkező anyagok) ugyanis rengeteg mindent elárulnak a páciens étrendjéről, így akár az is kideríthető, milyen betegségek kialakulására van esélye az illetőnek.
