Szezonja van kedvenc gyümölcsünknek, amely csökkenti a daganatok és a cukorbetegség kockázatát

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Egyik kedvenc gyümölcsünk a körte, amelynek szezonja egészen október végéig tart. Használd ki, és egyél belőle minél többet, mert nagyon egészséges!

A körte nemcsak finom, hanem kutatások szerint rendkívül tápláló is. Még a héjában is olyan vegyületek vannak, amely segíthetnek a szervezetednek számos, széles köröket érintő betegség leküzdésében. Itt vannak a legfontosabb egészségügyi előnyök, amiket a körte fogyasztásától várhatsz.

1. Serkentheti az emésztést

A körte vegyesen tartalmaz oldható és oldhatatlan rostokat, amelyek egyaránt szükségesek az egészséges emésztéshez, és megkönnyítik a bélmozgást. Az elégséges rostfogyasztás hozzájárulhat a bélmikrobiom virágzásához is, ami az emésztőrendszeren túl pozitívan hathat az immunrendszerre és a mentális egészségre is.

A körte jót tesz az emésztőrendszer egészségének is
Fotó: Ann_Zhuravleva / Getty Images Hungary

2. Csökkentheti a cukorbetegség kockázatát

Egy kiterjedt metaanalízis, amely több mint 200 ezer ember adatait elemezte, megállapította, hogy a körte és az alma fogyasztása

18 százalékkal csökkentheti a 2-es típusú cukorbetegség kialakulásának kockázatát.

Ennek az lehet az oka, hogy a körte kiváló forrása a flavonoidokként ismert antioxidánsoknak. Erre utal az is, hogy egy másik metaanalízis úgy találta, a magasabb flavonoidbevitellel összefüggésben alacsonyabb lehet a 2-es típusú cukorbetegség jelentkezésének esélye.

Szintén idevágó előny, hogy a körtében található rostok mérsékelhetik a vércukorszint hirtelen kilengéseit (bár szénhidrátot is tartalmaz) az étkezések után.

3. Leküzdheti a gyulladásokat

A körte héja gazdag forrása a gyulladáscsökkentő antioxidáns vegyületeknek, beleértve a fenolos savakat, a triterpéneket és a már említett flavonoidokat. Ezek a fitonutriensek semlegesítik a szabad gyököket, ami segíthet leküzdeni a különféle betegségek, köztük a rák, a szív- és érrendszeri betegségek, a cukorbetegség, az Alzheimer-kór, a Parkinson-kór és bizonyos szembetegségek kialakulásában szerepet játszó oxidatív stresszt.

4. Javíthatja a kardiometabolikus egészséget

Egy 2019-es tanulmány, amely a napi körtefogyasztás kardiometabolikus egészség jelzőire gyakorolt hatását értékelte, javulást mutatott azoknál, akik naponta 2 körtét ettek meg. A résztvevők középkorú és idősebb felnőttek voltak, akik metabolikus szindrómában szenvedtek, ami a 2-es típusú cukorbetegség és a szív- és érrendszeri betegségek kombinált kockázati tényezőjének tekinthető.

Azoknál a résztvevőknél, akik 12 hétig folytatták a napi 2 körte fogyasztását, javult a szisztolés vérnyomás, a pulzusnyomás (vagyis a vérnyomás alsó és felső értéke közötti különbség), illetve csökkent a derékkörfogat. Ez azért is lényeges, mert a magas vérnyomás növelheti a szív- és érrendszeri betegségek kockázatát, ha pedig más hajlamosító tényezőkkel, például magas éhgyomri vércukorszinttel párosul, az egyéb betegségeket, például cukorbetegséget okozhat.

Napi 2 körte fogyasztása komoly egészségügyi előnyökkel járhat
Fotó: Corbis/VCG / Getty Images Hungary

Nem szabad elfelejteni azt sem, hogy a rostok – különösen az oldható rostok – segítenek megakadályozni bizonyos zsírok felvételét az étrendből. Mivel a magas koleszterinszint növeli a szívbetegségek kockázatát, a körtében lévő rostok a szív- és érrendszer egészségét is támogatják.

5. Tele van értékes tápanyagokkal

A körte több értékes vitamint és ásványi anyagot tartalmaz. Legnagyobb mennyiségben előforduló mikrotápanyaga a réz, egy esszenciális ásványi anyag, amely különféle enzimek kofaktoraként működik, amelyek szerepet játszanak az energiatermelésben és a vasanyagcserében.

A réz mellett a körte immunerősítő hatású C-vitamint, a sejtműködéshez fontos káliumot és a véralvadáshoz szükséges K-vitamint is tartalmaz.

A körtefogyasztás egészségügyi kockázatai

Általánosságban a körte a legtöbb ember számára biztonságosan fogyasztható – bár vannak, akiknél allergiás reakciókat okozhat. Másik fő kockázata az emésztési zavar, ami magas rosttartalmából adódik (egy közepes darab a napi ajánlott beviteli érték 20 százalékát tartalmazza). Ha túl sok körtét eszel egyszerre, olyan tüneteket tapasztalhatsz, mint a gázképződés, a puffadás vagy a hasmenés.

Kövess Péter
Kövess Péter
Vezető szerkesztő
Kövess Péter Balázs marketing- és reklámügyintéző képesítést szerzett, majd a Kodolányi János Főiskola kommunikáció és médiatudomány szakán végezte tanulmányait. A sajtóban már 20 éve dolgozik, pályafutása során újságíró-szerkesztőként több országos print lapnál is megfordult, ezt követően az online médiában helyezkedett el. A Dívány legrégebbi munkatársaként 2017 óta erősíti a csapatot, 2024-től vezető szerkesztőként is.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Ezt teszik veled a reelsek és az állandó görgetés

A rövid videók görgetése komoly problémákat is okozhat hosszabb távon. Bár jó érzést ad maga az elfoglaltság, az önértékelésre, a koncentrációra és a kognitív képességekre negatívan hathat. Leszokni azonban nem könnyű róla, hiszen az agy jutalmazórendszerét aktiválja.

Testem

Gyermekvállalás 35 év felett: ennyi sikertelen próbálkozás után javasolt a kivizsgálás

A gyermekvállalás tervezésekor sok pár szembesül azzal, hogy a fogantatás nem történik meg az első néhány hónapban, ami komoly aggodalmakhoz vezethet. Szakértők szerint ez bizonyos ideig teljesen normális, ám a kivizsgálás ideális időpontját döntően a nő életkora határozza meg. Miközben 35 éves kor alatt egy év sikertelenség után érdemes lépni, 35 év felett a petesejtek minőségének romlása miatt már hat hónap után javasolt orvoshoz fordulni. Milyen rejtett betegségek írják felül az időkorlátokat, és miért elengedhetetlen, hogy a férfiak is részt vegyenek a folyamatban?

Szülőség

Felháborító szabályt hozott a fapados légi társaság – vizsgálat indult ellene

A Ryanair azon gyakorlatát vizsgálja a brit versenyhatóság, hogy ha a gyerekek mellé szeretnének ülni a szülők a repülőn, azért helyjegy árat kell fizetni. A légitársaság szerint azonban a szülők egyszerű felnőttként fizetik a különdíjat, miközben díjmenetesen legfeljebb négy gyermek számára foglalhatnak helyet maguk mellett.

Testem

Így rombolja egészségedet a hanyag fogmosás: szívbetegséget is okozhat

Vagyonokat költünk vitaminokra, szuperegészséges ételekre és méregtelenítő kúrákra a hosszú élet reményében, miközben az egyik legnagyobb egészségügyi kockázatot figyelmen kívül hagyjuk . Egyre több tudományos kutatás bizonyítja, hogy a hanyag szájhigiénia és a fogágybetegségek szívbetegséget, cukorbetegséget, sőt Alzheimer-kórt és rákot is okozhatnak.

Offline

Csak a tollát próbálgatta Rubens, mestermű született a firkából

Ritka lap került elő Rubens egyik jegyzetfüzetéből: az egyik oldalán a mester pár zseniális vonással három alakot vázolt föl, a másikon pedig levelet írt patrónusa nevében, hogy érdeklődjön: hogy áll egy festmény készítése. A lap jóval többet árul el a flamand művészről, mint elsőre gondolnánk.

Offline

Kifosztották a magyar vasutat, ez maradt belőle

A magyar vasúti közlekedésnek is megvolt a maga Trianonja, az országhatárok módosítását követően a vasútvonalak kétharmada, a szerelvények háromnegyede elveszett. Pedig a századfordulón még Európa élvonalába tartozott a közlekedés ezen formája.