Sokan csak sebekre használják ezt a növényt, pedig még valamiben nagyon jó

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A körömvirág sebgyógyító hatása régóta ismert, de nem ez az egyetlen jó hatása.

A körömvirág az egyik olyan gyógynövényünk, amely díszkertekben is megállja a helyét. Igénytelen, szárazságtűrő, hosszasan virágzik, és még szép is. Kell ennél több? Nos, ha be is érnénk ennyivel egy kerti virág esetében, akkor is jó, ha tudjuk, hogy a saját növénykénkről leszedett szirmok és levelek épp olyan hatékonyak, mint a boltban, patikában vásárolt körömvirág-készítmények. 

A körömvirág nem is egy virág

A körömvirág (Calendula officinalis) szép narancssárga virágát sokan ismerik, ha máshonnan nem, egy krém dobozáról. De létezik citromsárga, krémszínű és barackszínű változata is. Amikor a virágát emlegetjük, akkor arra a szép, napraforgószerű tányérra gondolunk, de az valójában nem egy virág, ahogy a napraforgó sem, hanem virágzat. A fészkesek (Asteraceae) családjára jellemzően, sok apró csöves virág alkotja a közepét és nyelves virágok a „szirmait” annak a fészekvirágzatnak, amit mi egységként látunk. Júniustól egész késő őszig, a fagyokig virágzik, de enyhébb időszakban találkoztam vele még tél közepén is. 

A körömvirág kertben is szép látvány
Fotó: Dmitry Vdovichenko / Getty Images Hungary

Az ókorban is használták már

Már az ókori görögök is használták a növény szirmait ételek és textíliák színezésére, díszítésre, étkezési célra, és gyógyhatásait is ismerték. Fontos gyógyszer volt az ókori Görögországban, Rómában és Arábiában, leggyakrabban bőrkezelésre használták, kisebb sebek, bőrkeményedés, rovarcsípés, ekcéma, viszketés, égési sérülések és aranyér kezelésére. Indiában füzéreket készítenek még manapság is belőle és vallási célokra használják. Úgy tartják, ha valaki körömvirágot szór az ágya alá, akkor az védelmet nyújt a rablók és tolvajok ellen.

A körömvirág számos bioaktív vegyületet tartalmaz, köztük terpenoidokat, terpéneket, karotinoidokat, flavonoidokat és többszörösen telítetlen zsírsavakat, aminek köszönhetően többek között gyulladáscsökkentő, érregeneráló, fájdalomcsillapító, antimikrobiális, antioxidáns és immunmoduláló hatású. Készülhet belőle forrázat, tinktúra, kenőcs, aminek előállításához használnak virágokat és a levelét is.

Sebgyógyításra és fertőtlenítésre is jó

A körömvirág csodálatos hatással van a sérülések, sebek gyógyulására. Nem csak a szirmok, a levelek is tartalmazzák a hatóanyagokat, így azokat is bátran használhatjuk. 

A sérülésnél növeli a fehérvérsejtszámot és antibakteriális, gombaölő, valamint lárvaölő hatása védi a sebet az elfertőződéstől.

Gyorsítja a véralvadást és összehúzza a sebet. Egy vizsgálatban a körömviráglevél-kivonatok napi kétszeri alkalmazása 3 héten keresztül minden betegnél teljes hámképződést ért el, és 41,71%-kal csökkentette a lábszár vénás fekélyeinek felszínét.

Készülhet körömvirágból forrázat, krém, tinktúra
Fotó: AlexRaths / Getty Images Hungary

Bőrgyulladásokat gyógyít

Alkalmas rovarcsípések, kiütések, ekcéma, bőrgyulladás és kisebb égési sérülések, napégés kezelésére. A gyulladás mellett a kialakult duzzanatot is enyhíti. Levelét vagy virágát tegyük forró vízbe, és legalább 10 percig hagyjuk ázni, ezzel készítsünk borogatást. Kivonatát gyulladásgátló és antimikrobás hatása miatt a hallójárat belsejében kialakuló bakteriális fertőzések kezelésére és a fájdalom csökkentésére is használják.

A kötőhártya-gyulladást is kezeli

Gyulladáscsökkentő és antibakteriális hatása szemgyulladások esetén is segítségünkre lehet. Teájába mártott steril gézlappal naponta többször töröljük át a szemet, figyelve, hogy minden alkalommal új, tiszta gézlapot használjunk. Egy kísérletben kontaktlencse tárolására szolgáló folyadékhoz adtak kötőhártya-gyulladásban szenvedő betegek szeméből származó baktériumokat. A később hozzáadott körömvirág-kivonat kiváló hatást mutatott a biofilmképződés gátlásában és eltávolításában is. A biofilm az a kórokozókból és egyéb anyagokból álló összefüggő réteg, ami a fertőzött felületen képződik. Így használva a körömvirág-kivonat csökkenti a kontaktlencse használatából adódó szemfertőzések kockázatát. 

Jó hatását akkor is kifejti, ha szendvicsen vagy salátában fogyasztjuk
Fotó: Uladzimir Zgurski / Getty Images Hungary

Belsőleg is alkalmazható

Antimikrobiális és fertőtlenítő tulajdonságai miatt a körömvirág hatékony gyógyszer a torokfájás, ínygyulladás, mandulagyulladás és szájfekély kezelésére. A körömvirágteával végzett gargarizálás segít megnyugtatni a torok nyálkahártyáját, miközben enyhíti a fájdalmat. Jó hatással van az emésztőrendszerre és védi a májat, alkalmazzák gyomor- és nyombélfekély kezelésére is. 

Ehető virágait keverhetjük salátákba, díszíthetjük vele a szendvicseket, süteményeket, sőt akár bele is süthetjük őket a sütibe, pogácsába. Készíthetünk vele szendvicskrémet, fűszeres túrót.

Kozmetikumok alkotórésze

Gyakran szerepel kézkrémek, arckrémek összetevőjeként. Amellett, hogy gyulladáscsökkentő hatása miatt nyugtatja és ápolja a kipirosodott bőrt, antioxidáns hatóanyagaival védi az UV-sugárzás okozta öregedéstől is. Nemcsak a napsugarak elleni védelem segít a ráncok elkerülésében, de kollagéntermelést segítő tulajdonsága is feszesíti a bőrt.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Jakab Viktória
Jakab Viktória
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.