Mindennap csinálod, pedig nem csak a fogaidat teszed tönkre vele

Olvasási idő kb. 2 perc

Van, aki csak megszokásból, van, akinek megkönnyebbülést okoz, és van, aki valamilyen súlyos lelki probléma miatt rágja a körmét. Ettől a főként gyermekkorban kialakuló rossz szokástól, amit sokan felnőttként már szégyellnek, nem árt minél előbb megszabadulni. Ugyanis nemcsak esztétikai problémát okozhat, hanem egészségügyi panaszokhoz is vezethet.

Az ajakharapdáláshoz vagy az arcrángáshoz hasonlóan az onikofágia néven ismert körömrágást is az úgynevezett testközpontú ismétlődő viselkedészavarok csoportjába sorolja a pszichológia. Jó hír azonban, hogy a mentális zavarra utaló rögeszmés-kényszeres rendellenesség tudatos magatartással és akár egy szakember segítségével elhagyható.

Ezért rágjuk a körmünket

A legtöbben gyermekkorukban, három- vagy négyéves koruk után kezdik el rágni a körmüket. Az idő előrehaladtával közülük sokan elhagyják a körömrágást, ám vannak gyerekek, akik például az ujjszopás helyett később áttérnek a körömrágásra. 

A körömrágás gyermekkorban alakul ki a leggyakrabban
Fotó: Kevin Day / Getty Images Hungary

De a körömrágás serdülőkorban vagy felnőttkorban is elkezdődhet, igaz, az ilyen korban hirtelen fellépő körömrágás gyógyszeres kezelés mellékhatása is lehet.

Függetlenül attól, hogy a szokás mikor alakul ki, gyakran megküzdési mechanizmusként jelentkezik az idegesség, az unalom, a magány vagy az éhség érzésére adott válaszként.

Emellett gyakran társul érzelmi vagy pszichológiai problémákkal is. Ilyen lehet a szorongás, a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar (ADHD), az éjszakai ágybavizelés, az oppozíciós zavar (ODD), az elválasztási szorongás vagy a tikkelésnek is nevezett izomrángás.

A kóros vagy súlyos körömrágás a leggyakoribb testközpontú ismétlődő viselkedészavar. A körömrágcsálással járó betegségben szenvedőknek más testközpontú, ismétlődő viselkedésük is lehet, például bőrszedegetés, bőrrágás vagy a haj kihúzgálása. Ezek a viselkedési rendellenességek rögeszmés-kényszeres rendellenességekhez kapcsolódnak, és néhány embernek genetikai hajlama van rá.

A körömrágás az egészséget is károsíthatja

Nem számít, mikor és miért kezdi el valaki a körmét rágni, ha kialakul, nagyon nehéz róla leszokni. A köröm ismételt harapdálása pedig amellett, hogy függőséghez vezet, rövid és hosszú távú problémákat is okozhat.

A körömrágás a fogakat is károsítja
Fotó: Laurence Monneret / Getty Images Hungary

Jelentkezhetnek fogászati panaszok, mint például a fogak eldeformálódása és töredezése. De a folyamatosan nyállal áztatott köröm gombás fertőzése is gyakori.

Sokan arra sem gondolnak, hogy a szájukba vett ujjakkal betegségeket okozó baktériumokat juttatnak a szervezetükbe.

Nem beszélve arról, hogy a körömrágás olyan szájproblémákat is okozhat, mint az állkapocsfájdalom, de az ujj lágyrészei akár meg is sérülhetnek, ezáltal könnyebben el is fertőződhetnek. 

A körömrágásból származó hosszú távú károsodás ritka, de nem kizárt, főleg akkor, ha valaki lenyeli a leharapott körmöket. Ebben az esetben lehetséges, hogy olyan baktériumok is a szervezetébe jutnak, amelyek gyomor- vagy bélfertőzéshez vezethetnek.

A körömrágással kapcsolatos kisebb problémák ritkán indokolnak orvosi ellátást, azonban, ha fizikai fájdalommal vagy pszichés nehézségekkel – például szorongással, szégyenérzettel, bűntudattal – jár, mindenképpen érdemes szakember segítségét kérni.

Tippek, hogyan szabadulj meg a körömrágástól

  • Ha levágjuk a körmünket és a körülötte lévő bőrt, kisebb késztetést érezhetünk arra, hogy rágni kezdjük.
  • Fessük be a körmünket gyógyszertárban kapható keserű ízű körömlakkal.
  • Kesztyű viselésével is megakadályozhatjuk a harapdálást.
  • Kérjünk szakszerű, akár terápiás segítséget egy orvostól vagy egy manikűröstől.
Juhász Marianna
Juhász Marianna
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.