Lassítsd az öregedést: 7 élelmiszer, amely támogatja a kollagéntermelést

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Az ember szervezetében természetesen is jelen lévő fehérje az inak, ínszalagok, a bőr és az izmok esszenciális alkotója – termelődése azonban 25 éves kor felett egyre csökken.

Mai főszereplőnk a fogyást is támogatja: a kollagénpeptidek nagyobb telítettséget biztosítanak, mint más fehérjetípusok. Bizonyos tanulmányok szerint 40%-kal lassabban éhezünk meg a magas kollagéntartalmú ételektől, mint más fehérjék fogyasztása esetén. Egyes szakértők véleménye alapján még anyagcsere-serkentő hatással is bír.

Azonban a kollagén a természetben csak rendkívül kevés ételben található meg, így elsősorban az előállításának támogatására érdemes koncentrálni.

7 növényi alapú élelmiszer, amely támogatja a kollagéntermelést

A kollagén egy fehérjecsalád része, amelyet valójában a sejtjeiden keresztül fibroblasztokká alakítasz. Bár ezt a létfontosságú fehérjét egész életünkben képesek vagyunk előállítani, a termelése csökken az életkor, a napsugárzás, a magas cukortartalmú étrend és más környezeti stressz miatt.

Míg az olyan élelmiszerek, mint a csontleves, a bőrös csirke és a tenger gyümölcsei köztudottan kollagénfokozók, sok növényi alapú lehetőség kínálkozik a vegetáriánusok és vegánok számára is. Íme hét olyan élelmiszer, amelyet be kell venni az étrendedbe, hogy általuk támogathasd a kollagéntermelésedet.

A kollagén fontosabb, mint gondolnád
Fotó: AVI stock / Getty Images Hungary

1. Citrusfélék

A C-vitamin nagyszerű forrásának számítanak a citrusfélék. Mivel ez a vitamin kulcsszerepet játszik a kollagéntermelésben, ezért nagyon fontos a megfelelő mennyiségben történő fogyasztása ebből a szempontból is. A C-vitamin emellett erős antioxidáns, amely segíthet megvédeni a bőrt a környezeti ártalmaktól. „A bőrnek C-vitaminra van szüksége a kollagén szintéziséhez, ezért időnként facsarj citromot az elfogyasztandó vízbe” – javasolja Whitney Bowe bőrgyógyász.

Ételekkel is segítheted a kollagén termelődését
Fotó: puhimec / Getty Images Hungary

2. Bogyós gyümölcsök

A bogyós gyümölcsök segíthetnek a kollagénszint növelésében. Ezek a szupergyümölcsök tele vannak C-vitaminnal és antioxidánsokkal. A legkönnyebben elérhető és a kollagéntermelés szempontjából hasznos bogyók közé tartozik a málna, áfonya, szeder és eper. Csak egy csésze szeder biztosítja a teljes napi C-vitamin-szükséglet felét.

3. Fokhagyma

A fokhagyma sokkal több, mint az étel ízesítésének egyik módja. A szintén nagyon egészséges gyömbér rokona segíthet a kollagéntermelés fokozásában. A fokhagymában lévő kén segít a kollagén szintézisében, és megakadályozza a kollagén természetes lebomlását. Ez az az eset, amikor fontos a megfelelő mennyiségű fokhagyma fogyasztása a jótékony hatás érdekében, ezért főzés közben bőségesen használj belőle.

4. Kesudió

Ha valaki egészséges nassolnivalót keres, vegyen egy marék kesudiót. Ezek az ízletes diófélék cinket és rezet tartalmaznak, amelyek segíthetnek növelni a kollagénszintet. A kesudió valójában a legegészségesebb élelmiszerek közé tartozik. A rostokban, jó zsírokban és antioxidánsokban gazdag dióféle ideális snack.

5. Leveles zöldségek

A Healthy Food szerint a sötét leveles zöldek hihetetlenül jók az ember számára. Ezek a zöldségek tele vannak C-vitaminnal, karotinoidokkal, antioxidánsokkal, folsavval, és segíthetnek megvédeni a bőrt a károsító és kollagénromboló napsugaraktól. A leveles zöldek, mint a spenót, a brokkoli, a mángold, a kelbimbó és a kelkáposzta, könnyen hozzáadhatók salátákhoz és főtt ételekhez.

6. Bab

A bab magas fehérjetartalmú, és aminosavakat tartalmaz, amelyekre a szervezetnek szüksége van a kollagén előállításához. A szervezet növényi és állati eredetű aminosavakat kombinál a kollagén felépítéséhez. Ha nem eszel állati fehérjéket, mindenképpen adj hozzá babot az étrendedhez.

7. Paradicsom

Ezek a piros gyümölcsök valójában kiváló C-vitamin-források. Egyetlen közepes paradicsom képes biztosítani a napi szükséglet 30 százalékát ebből a (kollagéntermelés szempontjából is) fontos tápanyagból. A paradicsom fitonutriens, antioxidáns likopint is tartalmaz, amely számos egészségügyi előnnyel jár.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Szabó Eszter
Szabó Eszter
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.