Ez a vitaminbomba lassítja az öregedést és védi a szíved: így készítsd

Olvasási idő kb. 4 perc

A kimchi támogatja az immunrendszered, csökkentheti a gyulladást, és otthon, saját kezűleg is elkészítheted.

A kimchi hagyományos koreai étel, amelyet sózott, fermentált zöldségekből készítenek. Tápanyagokban gazdag, probiotikumokat tartalmaz, és még abban is segíthet, hogy megszabadulj néhány fölösleges kilótól. 

A kimchi káposztát és fűszereket, például cukrot, sót, hagymát, fokhagymát, gyömbért és csilipaprikát tartalmaz. Általában néhány napig vagy akár hetekig is erjesztik, de valójában már frissen is fogyasztható. 

A kimchi igazi energiabomba 

Önmagában már a kimchi legfőbb alapanyaga, a kínai kel is számos vitamint, ásványi anyagot és 34-féle aminosavat tartalmaz. Egy adagban – ami nagyjából 150 gramm – kevesebb mint 1 gramm zsír van, ám megtalálható a napi bevitel közel egyötöde B6-vitamintól, folsavból és a vasból, egynegyede C-vitamintól, több mint a fele K-vitaminból, de niacint, azaz B3-vitamint és riboflavint, azaz B2-vitamint is tartalmaz. Előbbi többek között az idegrendszer megfelelő működéséért felel, utóbbi a vörösvérsejtek képződéséhez elengedhetetlenül fontos. Ráadásul, mivel a kimchit több, hasonlóan egészséges zöldségből készítheted, így még inkább növeled annak értékét. Sőt, az erjesztés során további tápanyagok képződhetnek, amelyeket könnyebben hasznosít a szervezet.

A kimchi hosszú ideig eltartható a hűtőben
Fotó: lacaosa / Getty Images Hungary

A laktofermentációs folyamat, amely a kimchiben lezajlik, különösen egyedivé teszi. Az erjesztett élelmiszerek nemcsak meghosszabbítják az eltarthatóságot, hanem javítják az ízt és az aromát is.

Erjedés akkor következik be, amikor egy keményítőt vagy cukrot alkohollá vagy savvá alakítanak át olyan kultúrák, mint az élesztő, a penész vagy a baktériumok. A laktofermentáció a Lactobacillus baktériumot használja a cukrok tejsavvá történő lebontására, ami a kimchi jellegzetes savanyúságát adja. Ez a baktérium pedig hasznos lehet például a szénanátha vagy bizonyos típusú gyomorproblémák kezelésére.

Csökkenti a gyulladást, támogatja a szívet 

A fermentáció olyan környezetet is teremt, amely lehetővé teszi más barátságos baktériumok szaporodását, mint például a probiotikumok, amelyek élő mikroorganizmusok, és nagy mennyiségben fogyasztva jótékony hatással vannak az egészségre.

Hasznos szolgálatot tehetnek bizonyos típusú daganatos megbetegedések megelőzésében, megfázás, vagy bőrproblémák esetén, a gyomor- és bélrendszer egészségének fenntartásában, de akár a szív egészségét is támogathatják. 

A kimchiben található Lactobacillus baktérium révén az immunrendszer is erősödhet.

Az ízvilágot sokféle zöldséggel variálhatod
Fotó: Hinterhaus Productions / Getty Images Hungary

Egereken végzett vizsgálatban a Lactobacillus plantarummal – egy specifikus törzs, amely gyakori a kimchiben és más fermentált élelmiszerekben – injektált állatokban alacsonyabb volt a gyulladásos marker tumornekrózis-faktor alfa (TNF alfa) szintje, mint a kontrollcsoportban. Mivel a TNF alfa szintje gyakran emelkedik fertőzés és betegség során, a csökkenés azt jelzi, hogy az immunrendszer hatékonyan működik.

Egy kémcsőben végzett vizsgálat, amely a Lactobacillus plantarumot kimchiből izolálta, szintén kimutatta, hogy ennek a baktériumnak immunerősítő hatása van. 

Emellett a kimchiben és más fermentált élelmiszerekben található probiotikumok és aktív vegyületek segíthetnek a szervezetben lévő gyulladások leküzdésében, amelyet szintén egy egereken végzett kísérlettel bizonyítottak. A másik jó hír, hogy a két héten keresztül adagolt kimchikivonat – miközben csökkentette a gyulladással összefüggő enzimek szintjét – az erek egészségét is támogatta. Ezzel pedig a szívre is jó hatással van. 

Lassítja az öregedést és antimikrobiális hatású

Amellett, hogy a kimchi csökkenti a gyulladást a szervezetben, egy másik remek hatása is van: lassítja az öregedési folyamatot, és meghosszabbítja a sejtek élettartamát. Egy kémcsőben végzett vizsgálatban a kimchivel kezelt emberi sejtek általános egészségi állapota javult, megnövekedett az életképességük, függetlenül az életkoruktól. 

A fermentálás önmagában olyan folyamatokat indít be a zöldségekben, amelyek jó hatással van az egészségre
Fotó: Yulia Naumenko / Getty Images Hungary

A kimchi probiotikumai és egészséges baktériumai segíthetnek megelőzni a gombás fertőzéseket. Hüvelyi gombás fertőzések akkor fordulnak elő, amikor a Candida gomba, amely általában ártalmatlan, gyorsan elszaporodik a hüvelyben. Mivel ez a gomba ellenálló lehet az antibiotikumokkal szemben, sok kutató természetes megoldást keres. Kémcsöves és állatkísérletek arra utalnak, hogy bizonyos Lactobacillus törzsek harcolnak a Candida ellen. Egy kémcsőben végzett vizsgálat azt is megállapította, hogy a kimchiből izolált több törzs antimikrobiális aktivitást mutatott ezzel a gombával szemben.

A friss és fermentált kimchi egyaránt alacsony kalóriatartalmú, és elősegítheti a fogyást. Négy héten át, 22 túlsúllyal küzdő emberen végzett vizsgálat azt találta, hogy a friss vagy fermentált kimchi fogyasztása csökkentette a testsúlyt, a testtömegindexet (BMI) és a testzsírt.

Ezenkívül az erjesztett fajta csökkentette a vércukorszintet, és akik nem a friss változatot fogyasztották, azok esetében a vérnyomás és a testzsírszázalék is nagyobb arányban javult.

Te magad is elkészítheted

Bár maga az erjesztés ijesztő feladatnak tűnhet, érdemes kipróbálnod az otthon elkészíthető kimchi receptjét, amit itt találsz. 

Erjedés után a kimchit akár 1 évig is tárolhatod a hűtőszekrényben. Tovább fog erjedni, de a hideg miatt lassabban. Teljesen normális, ha a felületén buborékok keletkeznek, az íze savanykás, és hogy a zöldségek megpuhulnak. Ha azonban a szaga kellemetlen lesz, a kimchi penészesedik, vagy fehér filmréteg képződik a tetején, akkor ki kell dobni, mert már nem alkalmas fogyasztásra. 

Ha kíváncsi vagy, milyen egészséget támogató alapanyag érkezett még Keletről, amely szintén fermentációval készül, olvasd el ezt a cikkünket is. 

Ványik Dóra
Ványik Dóra
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Helyrehozza a vércukorszinted, ha ebből a zöldségből mindennap eszel

A kelkáposzta sokak számára nem túl ínycsiklandó étel, pedig magas a tápanyagtartalma, és jótékonyan hat a vércukorszintre, illetve a szív- és érrendszerre is. Azonban túlságosan nagy mennyiségben fogyasztva a pajzsmirigy működését is befolyásolhatja, illetve a vesekő képződését is elősegítheti.

Életem

Ez a legnagyobb tévhit a kullancsokról: nem csak az erdőben vagy veszélyben

Sokan még mindig megnyugszanak, ha a hétvégi program nem erdei túra, hanem csak egy kerti sütögetés vagy séta egy belvárosi parkban, mondván: „itt úgysem kapunk kullancsot”. Sajnos ez óriási tévedés. A veszélyes vérszívók már rég beköltöztek a városokba, a gondozott pázsitra és a játszóterekre is. Megmutatjuk, miért bukott meg a „fáról ugró kullancsok” mítosza, és hogyan védekezhetsz hatékonyan ellenük a betonrengetegben is.

Testem

Orron át gyógyít az anyatej: forradalmi eljárást alkalmaztak a Semmelweis Egyetemen

Világszenzációnak számító orvosi eljárást vezettek be a Semmelweis Egyetemen: az intenzív osztályon kezelt, súlyos állapotú újszülöttek orrába cseppentett anyatejjel serkentik az agy regenerációját. Ez a forradalmi, teljesen fájdalommentes módszer közvetlen utat nyit a jótékony őssejteknek és növekedési faktoroknak a sérült idegrendszerhez, kikerülve a vér-agy gátat.

Offline

Városi legendát terjesztett a Szomszédok Taki bácsija: sokan ma is elhiszik

Számos úgynevezett városi legenda fűződik a budapesti épületekhez, szobrokhoz, ezek között talán a legismertebb az, hogy vajon kit mintázott egykor igazából Kisfaludy Stróbl Zsigmond Gellért-hegyen álló, ikonikus alakja. A Szabadság-szobor feltételezett modelljének neve több filmben is elhangzik, köztük a Szomszédokban.

Offline

Villámkvíz: felismered a híres olasz városokat egyetlen képről?

Az olasz csizma legendásan szép és nyüzsgő városai az európai kultúra alapjainak hordozói évezredek óta. Az egyedi építészet, az ókor lenyomata és a vibráló színek felejthetetlenné teszik az itáliai városkákat, legyen szó akár egy tengerparti kisvárosról vagy az olasz fővárosról.