Tényleg olyan hasznos a fogselyem? Szakértő mondja meg, érdemes-e kiadnod rá

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Már az ókori rómaiak között is voltak, akik fonalakkal tisztították a fogaikat. Nekünk tucatjával állnak rendelkezésre a különböző fogselymek, mégsem élünk velük, pedig tudományosan igazolt, hogy rendszeres fogselymezéssel ötödére csökkenthetők a fogászati panaszok. Napi használatának olyan természetesnek kellene lennie, mint a dezodorénak – mondja a szakértő. Mutatjuk, mikor és hogyan szánjuk naponta 2 × 1 percet fogaink megóvására.

A rómaiak sok mindent jól csináltak, amit utánuk századokig tartott újrafelfedezni. Mennyi időt és fogat elpazarolhatott azóta az emberiség? Elég a rossz fogazatú XIV. Lajosra gondolni, akinek szuvas fogai miatt olyan kellemetlen volt a lehelete, hogy udvartartásának tagjai sem tudták őt megközelíteni – meséli dr. Szomolányi Gy. István, a fog- és szájbetegségek szakorvosa, a fogselyem használatának elkötelezett élharcosa.

Szakértőnk nem győzi hangsúlyozni a fogselyem előnyeit:

ez a fogak közötti területek tisztításának egyetlen módja! Alapvető napi szájhigiéniás tevékenység kellene, hogy legyen! Naponta kétszeri alkalmazása, ami összesen nem vesz több időt igénybe egy-két percnél, nagyon sok kellemetlenségtől kímél meg, jelentősen csökkenti a fogászati panaszok kialakulását.

Ezért minden fogászati tankönyvnek ezzel kellene kezdődnie, és a szakmának is jobban fel kellene hívnia a páciensek figyelmét ennek fontosságára, de az biztos, hogy ha használata méltó módon elterjedne, jóval kevesebb dolga lenne a fogorvosoknak. Arra figyelmeztet, nehogy úgy járjunk, mint I. Nagy Péter orosz cár emberei. A cár ugyanis hobbifogorvos volt, aki rajongott e tudományért, ezért udvartartásának embereit sorra rábeszélte, hogy azok rossz fogait hadd húzza ki őfelsége személyesen. Ki mondhatott vajon erre nemet? Csak az tehette volna, aki rendszeresen fogselymezik!

Ettől a látványtól is távol tarthat a fogselyem rendszeres használata
Fotó: Luis Alvarez / Getty Images Hungary

A helyes napi rutin

  • Az esti fogmosás előtt javallott a fogorvos szakember szerint az összes fogközön végigmenni fogselyemmel. A fogkefe használatát természetesen nem helyettesíti, úgyhogy fogselymezés után következik a fogmosás, majd ideális esetben egy korty szájvízzel öblítés.
  • Reggeli után újra fontos lenne fogselymet használni a fogmosás előtt, majd napközben igény szerint. A teljes fogsoron szakszerűen és hatékonyan végigmenni a megfelelő gyakorlat megszerzése után szinte másodpercek kérdése, de egy perc biztosan bőven elegendő rá.

Házi kísérlet

Egy könnyű kísérlettel magunk is meggyőződhetünk arról, milyen fontos munkát is végez fogaink között a fogselyem. Dr. Szomolányi Gy. István fogorvos szakértőnk arra biztat, próbáljuk ki:

egy étkezést követően, először fogkefével végezzük el hagyományos módon a fogmosási rutinunkat, majd utána használjunk fogselymet. A fogorvos több évtizedes szakmai gyakorlattal biztos benne, hogy meglepő eredményt tapasztalunk majd, ugyanis a fogselyem sokkal hatékonyabban távolítja el a láthatatlanul apró ételmaradékokat is, amitől a fogak közét egy fogkefével végzett alapos fogmosás nem képes megszabadítani.

Könnyebb használni, mint sokan hiszik
Fotó: AnthonyRosenberg / Getty Images Hungary

Tévhitek:

  • Nem kell hozzá extra kézügyesség.
  • Nem nehéz megtanulni a használatát.
  • Nem vesz sok időt igénybe.
  • Nem csinál rést a fogak közé.
  • Ha jó minőségű, nem szakad el könnyen.

Tények:

  • A legtöbb problémával járó kontaktpontos, vagyis a fogak érintkezéséből adódó szuvasodás megelőzhető használatával.
  • Az alsó első fogak nyelv felőli felszínén megakadályozza a fogkőképződést.
  • Megóv a fogrögzítő rendszer (íny, gyökérhártya, csont) betegségeitől.
  • A fogpiszkálóval szemben az érintő vagyis összeérő fogak esetében is hatékonyan alkalmazható.
  • Nincs semmilyen káros mellékhatása.
  • Társaságban használni illetlenség, sőt, nem is higiénikus. Kivételt képez az erre a célra kifejlesztett, fogpiszkáló markolatába erősített fogselyem. 
  • Leghasznosabb 12 és 18 éves kor között rutinra váltani napi használatát, és alig lesz szükség fogorvosra.
  • Aki egyszer megtapasztalja áldásos hatását, nem tud majd nélküle élni.

Valahogy nálunk ez nem megy

Svájcban az elitebb magániskolákban tananyag a fogselyem használata a napi szájhigiéniás rutin részeként, Nyugat-Európában a „dental nurse”, vagyis a fogászati asszisztens be sem engedi a pácienst a fogorvoshoz, ha nem tudja helyesen alkalmazni ezt a cérnavékony, jó esetben viaszos madzagcsodát. Amerikai egyetemek pedig ebben látják a fogászati panaszok megelőzésének kulcsát – tudjuk meg dr. Szomolányi Gy. István fogorvos professzor szakértőnktől. A tájékozott, széles műveltségű fogorvos figyelmét erre az áldásos hatású kis zsinórra mégsem a fogászati tankönyvek hívták fel közel 65 évvel ezelőtt, hanem egy lelkiismeretes és sokoldalú általános iskolai természetrajz-tanítója, Bargár Emil, aki 1957-ben, a fiúiskola egy egészségtanóráján azt tanácsolta kisdiákjainak: „Fiúk! Szoros fogúaknál mindig legyen egy kis cérna!” 

Clear Collagen Professional italpor

A BioTechUSA segít céljaid elérésében

A BioTechUSA elkötelezett az egészséges életmód támogatása mellett. A kiegyensúlyozott étrendet az egyéni szükségletekhez igazított, gondosan megválasztott étrend-kiegészítők egészíthetik ki a tudatos életmód támogatására.

További információkért kattints ide.

hirdetés

Molnár-Zolnay Fruzsina
Molnár-Zolnay Fruzsina
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.

Testem

Ez történik a testeddel, ha minden nap zöld teát iszol

A zöld tea nemcsak a koffein miatt hasznos, hanem az antioxidánsai miatt is. A hatás maximalizálásához napi 3-4 csészényi tea kell, lehetőleg nem forrásban lévő vízzel leöntve, illetve számolni kell azzal is, hogy a zöld tea negatívan hat a vas hasznosulására.

Offline

Férfiruhában kémkedett a japánoknak a kínai hercegnő: hadsereget is vezetett hazája ellen a Kelet Gyémántja

Mandzsu hercegnőnek született, de a japán hadsereg legveszélyesebb titkos fegyvere lett belőle. Josiko Kavasima élete a huszadik századi történelem egyik legbizarrabb kémhistóriája: a hercegnő szakított a női szerepekkel, férfiruhát öltött, és saját hadsereget vezetve segítette Japánt Kína lerohanásában. A „Kelet Gyémántjaként” ünnepelt kémet a háború után a kínaiak nemzeti árulóként fogták perbe, és sorsa drámai véget ért. Utánajártunk a Távol-Kelet legrejtélyesebb, férfiruhás női kémének elképesztő és tragikus életének.