Rossz híre van, pedig csökkenti a gyulladást, és védi a szívet

Olvasási idő kb. 3 perc

A kenderről sokan a kannabiszra asszoszicálnak, ezért minden formában kerülik. Nem is tudják, ezzel mit veszítenek!

A kendermag valójában csak elenyésző mennyiségben tartalmazza a tudatmódosító hatásért felelős tetrahidrokannabinol (THC) vegyületet, így ebből semmi nem tapasztalható, miközben számos potenciális jótékony hatással rendelkezik.

Az enyhén édes, diós ízeket mutató mag – amely nyersen, hántolva vagy hántolatlanul, önmagában vagy ételekhez hozzáadva is fogyasztható – egy sor értékes tápanyagot, köztük magnéziumot, E-vitamint, káliumot, vasat, cinket és foszfort tartalmaz, sőt mi több, tele van fehérjével és rostokkal. Lássuk, hogy fogyasztásától milyen konkrét előnyöket várhatsz.

1. Segíthet a fogyásban

Egy adag kendermag (3 evőkanál vagy 30 gramm) mintegy 10 gramm fehérjét tartalmaz – többet, mint egy tojás. Ez ráadásul teljes értékű fehérje, amely mind a kilenc esszenciális aminosavat tartalmazza.

Az anyagcseréhez, az agyműködéshez és az immunrendszer egészségéhez elengedhetetlen esszenciális aminosavakat a szervezet önmagában nem tudja előállítani, vagyis az étkezéssel kell őket bevinni.

A kendermag rendkívül értékes növényi fehérjeforrás
Fotó: Westend61 / Getty Images Hungary

Mivel más makrotápanyagokhoz képest a fehérje lebontásához több időre van szükség, az extra erőfeszítés több kalória elégetésével jár, ezáltal a kendermag fogyasztása segíthet a fogyásban. A fehérje emellett fontos szerepet játszik az izomépítésben.

A kendermag jól jöhet azok számára is, akik vegetáriánus étrendet folytatnak, vagy csökkenteni akarják az állati fehérjék fogyasztását.

2. Megvédhet a betegségektől

A kendermagban nagy mennyiségű antioxidáns és ómega-3 zsírsav található, ami további előnyöket vet fel:

  • Csökkentheti a vérnyomást, így kisebb lehet a szívbetegségek és a stroke kialakulásának esélye.
  • Védelmet nyújthat a szabad gyökök ellen, amelyek krónikus gyulladást okozva olyan betegségek forrásai lehetnek, mint a cukorbetegség, a rák vagy az Alzheimer-kór.

3. Erősítheti a hajat

A kendermagolaj ómega-3 és ómega-6 zsírsavakat egyaránt tartalmaz. Ez a kombináció egy tanulmány szerint enyhítheti az ekcéma nyomán jelentkező bőrviszketést, egy másik tanulmány szerint pedig megakadályozhatja a nőket érintő hajhullást, és vastagabbá teheti a hajszálakat.

A kendermagolaj a Cannabis sativa növény magjainak sajtolásából készül
Fotó: ollo / Getty Images Hungary

4. Csökkentheti a koleszterinszintet

Egy adag héj nélküli kendermag 1 gramm oldható és oldhatatlan rostot tartalmaz, ami talán nem hangzik soknak, de mivel a legtöbb ember nem fogyaszt elegendő rostot, a sok kicsi sokra megy elv itt is érvényesül.

Mint ismert, a rostokban gazdag étrend elősegítheti a fogyást, megelőzheti a székrekedést, és csökkentheti a koleszterinszintet. Az utóbbi hatást erősíti a kendermagban lévő linolénsav is.

5. Csökkentheti a menstruációt megelőző tüneteket

A kendermag a gamma-linolénsav (GLA) gazdag forrása. Ez az ómega-6 zsírsav mérsékelheti a prolaktin nevű hormon hatását, amely erősíti a mellérzékenységet és más premenstruációs tüneteket. Kutatók úgy vélik, hogy a kendermagban lévő GLA enyhítheti a menopauza tüneteit is, valamint gyulladáscsökkentő hatása lehet.

A kendermag kockázatai és mellékhatásai

Ha hirtelen sok kendermagot – főleg, ha hántolatlan formában fogyasztod – adsz az étrendedhez, az gyomorpanaszokhoz, gázképződéshez és hasmenéshez vezethet. Éppen ezért érdemes napi 1 evőkanállal kezdened, majd fokozatosan 3 evőkanálra emelned az adagot.

Fontos tisztában lenni azzal is, hogy a kendermag kölcsönhatásba léphet bizonyos gyógyszerekkel, mint a vérhígítók, a vízhajtók és egyes pitvarfibrilláció kezelésére szolgáló szívgyógyszerek, így ezek szedése esetén érdemes konzultálnod orvosoddal.

Dogz fesztivál

Jön a DOGZ Fesztivál: te ott leszel?

Május elsején minden eddiginél nagyobb területen várja a kutyásokat és a leendő kutyásokat a DOGZ Fesztivál a Városligetben: közösségi élményt, szórakoztató és szakmai programokat egyaránt kínál az esemény. Falkaséták, kutyás futás és vándor vurstli is várnak a fesztiválon, amelyre a helyszínen levásárolható, 1000 forintos belépő megváltása mellett léphetsz be. Emellé még ajándék is jár! Ugye találkozunk?

A regisztrációt és a programot ezen a linken találod.

hirdetés

Kövess Péter
Kövess Péter
Vezető szerkesztő
Kövess Péter Balázs marketing- és reklámügyintéző képesítést szerzett, majd a Kodolányi János Főiskola kommunikáció és médiatudomány szakán végezte tanulmányait. A sajtóban már 20 éve dolgozik, pályafutása során újságíró-szerkesztőként több országos print lapnál is megfordult, ezt követően az online médiában helyezkedett el. A Dívány legrégebbi munkatársaként 2017 óta erősíti a csapatot, 2024-től vezető szerkesztőként is.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Titokzatos erők mozgatják a Halál-völgy vándorló köveit: több száz méteres nyomot hagynak a sivatagban

A Death Valley Nemzeti Park egyik legkülönlegesebb és legtitokzatosabb helyszíne a Racetrack Playa, amely évtizedeken át megoldatlan tudományos rejtély színtere volt. Az első pillantásra sivár és élettelen terület egy szokatlan jelenség miatt vált világhírűvé: vándorló kövei megmagyarázhatatlan módon akár több száz métert is megtesznek – maguktól.

Mindennapi

Ez lesz az át nem vett mandátumok sorsa

A választási eredmények kihirdetését követően még mindig nem dőlt el véglegesen, hogy kik foglalják majd el helyüket az új Országgyűlésben, miután több vezető politikus is bejelentette, hogy nem veszi át mandátumát.

Világom

Kvíz: felismered ezeket az olasz édességeket?

Olaszország nemcsak a pizzáról és a tésztákról híres, hanem a világ egyik leggazdagabb édességkultúrájával is büszkélkedhet. A „dolce vita” hazájának számos édessége mára meghódította az egész világot.

Testem

Ezekben az esetekben segíthet egy betegjogi képviselő

Az orvosok tudása és a rendszer működése gyógyulásunkat szolgálja, de óhatatlanul alá-fölérendelt viszonyt teremt, amelyben páciensként könnyen kiszolgáltatottá válhatunk. Nem véletlenül került a képbe a betegjogi képviselő.