Ha ilyen színű a szemed, hajlamos vagy a bőrrákra

Olvasási idő kb. 5 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Kutatások bizonyítják, hogy a szemünk színe számos érdekes dologról, egyebek között az egészségi állapotunkról is árulkodhat. Tudományosan bizonyított tény, hogy a kék szeműek jobban tűrik a fájdalmat, de nagyobb az esélyük a makuladegenerációra, és a megfigyelések szerint a kék szemű férfiak arcának lágyabb, nőiesebb vonása lehet.

A legtöbb tulajdonságunkhoz hasonlóan a szemünk színét is a gének határozzák meg, éppen ezért nincs két olyan ember, akinek teljesen egyforma árnyalatú lenne a szeme. A szemünk színe ugyanolyan jellegzetes sajátosságunk, mint az ujjlenyomatunk.

A szemünk színe olyan, mint az ujjlenyomat

A szemünk közepén lévő, pupillát körülvevő szivárványhártya, ellentétben néhány más öröklött tulajdonságunkkal, például a hajunk színével, életünk során a kisgyermekkort követően nagyon ritkán változik. Ha mégis néha úgy tűnik, hogy ha csak árnyalatnyit is, de eltér a megszokottól a szemszínünk, az csupán a külső fényforrás függvényében lehetséges, ugyanis a pigment színe nem szabad, hogy ingadozzon. Ha azonban úgy tűnik, hogy a szemünk színe megváltozik, tanácsos orvoshoz fordulni. A színváltozást kiválthatja fertőzés, fejsérülés vagy káros napsugárzás.

A szemünk színe ritkán változik meg kisgyermekkor után
Fotó: Cecile Lavabre / Getty Images Hungary

Nem véletlen a mondás, miszerint a szem a lélek tükre, ugyanis egyszerre árulkodik a személyiségünkről, illetve az egészségi állapotunkról is, és mindennek tudományos bizonyítéka is van. Nézzük, mit üzen, ha valakinek kék a szeme!

Ettől függ, milyen színű lesz a szemünk

Szemünk színét nagyrészt azoknak a géneknek a kölcsönhatása határozza meg, amelyek szabályozzák a szivárványhártya színéért felelős melanin nevű pigmentet. A magasabb melaninszint sötétebb pupillákat eredményez, ha pedig alacsonyabb a melaninszint, világos vagy kék színű lesz a szem. 

A kutatók azt is megfigyelték, hogy nincs két egyforma kék szem, miután a színárnyalatok is a melaninszint változásaitól függnek.

A melanin továbbá szerepet játszik abban is, hogy milyen színű lesz a hajunk és a bőrünk. Ebben az esetben is igaz, hogy minél több melanint tartalmaz a bőrünk vagy a hajunk, annál sötétebbnek tűnik. 

Minden kék szemű ember rokona egymásnak

A kutatók kiderítették, hogy minden kék szemű embernek van közös őse. Egyebek között Jordániában, Dániában és Törökországban élő kék szemű embereken elvégzett genetikai elemzés során a kutatóknak sikerült ezt a tulajdonságot egy egyed egyetlen genetikai mutációjára visszavezetni, amely 6-10 ezer évvel ezelőtt fordult elő. A kutatók szerint a DNS-változás a melanintermelést szabályozó OCA2 génen található, egész pontosan a mutáció csökkenti a melanin mennyiségét.

A mutáció előtt mindenkinek barna színű volt a szeme
Fotó: Darren Robb / Getty Images Hungary

A tudósok azt állítják, hogy a mutáció megjelenése előtt minden embernek egyformán barna volt a szeme, hiszen ez a melanin természetes színe.

A kék szeműeknél nagyobb a melanoma kockázata

Nem csupán a világos bőr és a világos hajszín, hanem a kék szem is növeli a melanoma kialakulásának kockázatát. Az orvosok azt állítják, hogy valójában a világos szem még akkor is kockázati tényező, ha valakinek nem vörös a haja és nem világos a bőre. Ennek pedig az az oka, hogy a kék szemű emberek szervezetében kevesebb a melanin, ami védelmet nyújt az ultraibolya sugárzással szemben. Ebből következik, hogy a kék szemű embereknél nagyobb annak is a kockázata, hogy a szemben alakul ki melanoma, amely egy ritkán előforduló fajtája a ráknak, általában egymillió emberből mindössze ötöt érint.

A kék szem önmagában kockázati tényezője a bőrráknak
Fotó: Peter Dazeley / Getty Images Hungary

A kék szem valójában nem kék

Az írisz színe nem tükrözi a pigment színét. A szemünk színe tulajdonképpen annak a kölcsönhatásnak az eredménye, ami a melanin mennyisége és a fényvisszaverés között létrejön. A kék szemek és hozzá hasonlóan a világosabb színű szemek, amelyek kevesebb melanint tartalmaznak, kevesebb fényt nyelnek el. Bármilyen fény jut be a pupillán keresztül, azt a kollagénrostok szétszórják, és emiatt tűnik kéknek a szem. Ezzel szemben a több melaninnal rendelkező és sötétebb szemű emberek szeme több fényt nyel el.

A kék szeműek kevesebb fájdalmat érezhetnek

Akinek kék a szeme, jobban tűri a fájdalmat
Fotó: SimpleImages / Getty Images Hungary

A kutatások bizonyítják, hogy a világos színű, például a kék vagy a zöld szemű emberek jobban tűrik a fájdalmat, mint a sötétebb szeműek. Mindezt egy vajúdó nőket megfigyelő vizsgálat támasztotta alá, melynek során szemszínük szerint tanulmányozták az édesanyákat.

Ennek során kiderült, hogy a barna szeműekre sokkal inkább jellemző a szorongás, az alvászavar, és jóval kevésbé tűrték a fájdalmat, mint világos szemű társaik.

Természetesen nem feledkezhetünk meg arról, az, ahogyan a fájdalmat érzékeljük, olyan más tulajdonságokkal is összefügg, mint például az életkor, a nem és a hajszín.

A kék szeműek szkeptikusabbak

A kutatók felfigyeltek arra is, hogy összefüggés van a szemszín és bizonyos személyiségjegyek között is. Azt találták ugyanis, hogy az észak-európai származású, világosabb szemű emberek kevésbé voltak kedvesek, ugyanakkor egocentrikusabbak és szkeptikusabbak, szemben a sötétebb szemű emberekkel, akik szimpatikusabbnak és altruistábbnak tűnnek.

A kék szemű férfiaknak lágyabb az arcvonásuk

A kutatások azt is igazolták, hogy a kék szemű férfiaknak a női archoz köthető vonásaik vannak, ilyen például a kisebb és élesebb áll, a keskenyebb száj, a kisebb orr és a távol ülő szemek. Ezzel szemben a barna szemekhez olyan férfiasabb arcvonások társultnak, mint a szélesebb áll és száj, a nagyobb orr és szemöldök, valamint a közelebb ülő szemek.

A kék szemű férfiaknak lágyabb vonásaik vannak
Fotó: Oliver Rossi / Getty Images Hungary

Mindez azzal magyarázható, hogy a barnától eltérő szemszín könnyebben fejlődik ki, ha a testszövetekben magasabb az ösztrogén szintje a magzati fejlődés során.

Nagyobb a makuladegeneráció kockázata

Bármilyen furcsának is tűnik, a szemünk színe növelheti bizonyos szembetegségek kockázatát. Számos tanulmány összefüggést mutatott a makuladegeneráció és a kék szem között. A makula a szem retinájának központi része, amely az éles látásért felel. Szemromlásról akkor beszélhetünk, amikor a makula sejtjei megsérülnek. Ez magyarázza a makuladegeneráció és a kék szem közötti kapcsolatot is, miután a kék szem több fényt enged be, ami károsíthatja a sejteket.

A kék szeműeket kevésbé fenyegeti a szürke hályog

Pozitívum, hogy a kék szeműeknél kisebb a látás minőségét veszélyeztető szürke hályog kialakulásának esélye. A szürke hályog legnagyobb kockázati tényezője egyébként nem a szemszín, hanem az életkor. A szürke hályog miatt kialakuló látásprobléma az életkor növekedésével egyenesen arányos.

A kék szeműeknél kevésbé valószínű a vitiligo

A kék szemű embereknél kisebb a vitiligo, vagyis a világos bőrfoltok kialakulásának kockázata. A kutatók azt feltételezik, hogy a kék szem és a vitiligóért felelős gének sajátos összefüggése miatt van így.

A kék szeműeknél kisebb az esélye a vitiligo kialakulásának
Fotó: aamorim / Getty Images Hungary

A kék szeműek több alkoholt fogyaszthatnak

Egy amerikai kutatás szerint a kék szeműek nemcsak több alkoholt fogyasztanak, hanem nagyobb valószínűséggel lesznek alkoholfüggők is. A későbbi genetikai elemzés számos kölcsönhatást mutatott ki a szemszínt és az alkoholfüggőséget szabályozó gének között.

A klinikai vizsgálatok azt mutatják, hogy a rövidlátóság a digitális eszközök használatával gyakran tovább romolhat. Ha szeretnéd tudni, milyen módszerrel csökkenthető a rövidlátás kialakulása, olvasd el az erről szóló cikkünket is. 

Clear Collagen Professional italpor

A BioTechUSA segít céljaid elérésében

A BioTechUSA elkötelezett az egészséges életmód támogatása mellett. A kiegyensúlyozott étrendet az egyéni szükségletekhez igazított, gondosan megválasztott étrend-kiegészítők egészíthetik ki a tudatos életmód támogatására.

További információkért kattints ide.

hirdetés

Juhász Marianna
Juhász Marianna
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.

Testem

Ez történik a testeddel, ha minden nap zöld teát iszol

A zöld tea nemcsak a koffein miatt hasznos, hanem az antioxidánsai miatt is. A hatás maximalizálásához napi 3-4 csészényi tea kell, lehetőleg nem forrásban lévő vízzel leöntve, illetve számolni kell azzal is, hogy a zöld tea negatívan hat a vas hasznosulására.

Offline

Férfiruhában kémkedett a japánoknak a kínai hercegnő: hadsereget is vezetett hazája ellen a Kelet Gyémántja

Mandzsu hercegnőnek született, de a japán hadsereg legveszélyesebb titkos fegyvere lett belőle. Josiko Kavasima élete a huszadik századi történelem egyik legbizarrabb kémhistóriája: a hercegnő szakított a női szerepekkel, férfiruhát öltött, és saját hadsereget vezetve segítette Japánt Kína lerohanásában. A „Kelet Gyémántjaként” ünnepelt kémet a háború után a kínaiak nemzeti árulóként fogták perbe, és sorsa drámai véget ért. Utánajártunk a Távol-Kelet legrejtélyesebb, férfiruhás női kémének elképesztő és tragikus életének.