Ezzel a mindennapi szokással hosszabbíthatják meg az életüket a nők

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Egy friss, nagyszabású kutatás szerint a napi egy-három csésze kávé elfogyasztása középkorú nőknél hozzájárulhat a hosszabb, egészségesebb élethez, mind fizikai, mind szellemi értelemben.

Azok a nők, akik az ötvenes éveikben napi egy-három csésze koffeines kávét ittak, nagyobb eséllyel élték meg idősebb korukat krónikus betegségek nélkül, jó testi és szellemi állapotban, derült ki a Nurses’ Health Study adataiból. A kutatás eredményeit az Amerikai Táplálkozástudományi Társaság éves ülésén mutatták be.

A hosszú élet titka

A több mint 47 000 résztvevő adatait harminc éven keresztül követték, és a pozitív hatásokat kizárólag a koffeines kávéval tudták összefüggésbe hozni, a tea, a koffeinmentes kávé vagy a szénsavas üdítők nem mutattak hasonló kapcsolatot az egészséges öregedéssel kapcsolatban.

A kávézás nem csak egy reggeli rituálé lehet, hanem az egészséges élet titka is
Fotó: Darren McCollester / Getty Images Hungary

Bár a kutatás nem tud ok-okozati összefüggést bizonyítani, a tudósok szerint a kávé fogyasztása része lehet egy tudatos életmódnak. Ugyanakkor arra is figyelmeztetnek, hogy a hatás nem mindenkinél azonos, mivel például a hormonális változások befolyásolják a koffein lebontását.

Idézőjel ikon

A mérsékelt kávéfogyasztás, vagyis napi egy-három csésze, sok felnőtt számára belefér az egészséges étrendbe, de nem jelenti azt, hogy mindenkinek érdemes elkezdenie kávézni

– hangsúlyozta a kutatás vezetője, Dr. Sara Mahdavi.

A jó hír tehát az, hogy akinek a reggele nem indulhat el kávé nélkül, most tudományos indokot is találhat a szokása mellé, de az egészséges öregedéshez továbbra is elengedhetetlen a kiegyensúlyozott táplálkozás, a mozgás és a megfelelő alvás.

Ha kíváncsi vagy rá, melyik furcsa összetevőtől lehet egészségesebb a kávéd, figyelmedbe ajánljuk ezt a cikkünket is!

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Pásztor Liliána
Pásztor Liliána
Újságíró, szerkesztő
Pásztor Liliána a Pázmány Péter Katolikus Egyetem kommunikáció és média szakos hallgatója. 2024-ben csatlakozott a Dívány szerkesztőségéhez.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Nem csak náthára utalhat, ha eldugult orral ébredsz: krónikus elváltozás is okozhatja

Te is úgy ébredsz szinte minden reggel, mintha betonnal öntötték volna ki az orrodat, pedig nem is vagy megfázva? Sokan hajlamosak egy egyszerű vállrándítással elintézni a hajnali orrdugulást, pedig a háttérben komoly, kivizsgálást igénylő okok állhatnak. A tünetek mögött leggyakrabban a matracunkban rejtőző poratkák, a hálószobai penész vagy a háziállatok hámsejtjei állnak, de ha a dugulást nem kíséri tüsszögés, akár krónikus orrsövényferdülés vagy nyálkahártya-duzzanat is okozhatja a bajt.

Világom

Itt írta Beethoven az Örömódát – Mátyás király és a Habsburgok is odavoltak a városkáért

Alig néhány órányira a magyar határtól fekszik egy mesebeli, biedermeier stílusú kisváros, amely évszázadokon át Európa elitjének titkos menedéke volt. Baden bei Wien kénes forrásaiért és mediterrán klímájáért már Hunyadi Mátyás és felesége, Beatrix királyné is rajongott, később pedig a Habsburg uralkodók ide költöztették át a teljes bécsi udvart a nyári hónapokra. A fenséges paloták és kilométeres parkok árnyékában azonban nemcsak a politika formálódott, hanem a kultúrtörténet is: itt, egy szerény badeni házban írta meg a teljesen siket Beethoven a világirodalom egyik legfontosabb művét, a IX. szimfóniát és az Örömódát.

Világom

Súlyos veszélyt jelenthet az Adrián ez az élőlény: mérgező tüskéje durva ízületi gyulladást okozhat

A horvátországi nyaralás legszebb pillanatait is egy másodperc alatt tönkreteheti egyetlen óvatlan lépés a sekély vízben. Az Adriai-tenger sziklás partjainál tömegesen megbújó tengeri sünök nemcsak kellemetlen meglepetést okoznak, de tűhegyes fegyvereik komoly egészségügyi kockázatot jelentenek. A bőr alá fúródó, könnyen letörő és mérgező tüskék ugyanis hajlamosak elvándorolni a szövetek között, és ha elérik a csontot vagy az inakat, súlyos, hónapokig tartó ízületi gyulladást indíthatnak el.

Offline

Ezért vált Christian Dior Coco Chanel ellenségévé

Christian Dior „New Look” kollekciója teljesen új korszakot nyitott a divatban, miközben Coco Chanel nyíltan támadta a nőies, extravagáns stílust. Két ikonikus tervező, két teljesen eltérő nőideál és egy rivalizálás, amely örökre átírta a luxusdivat történetét.

Testem

Ez a gyulladás észrevétlenül teszi tönkre a szíved: így előzheted meg

Sokan élnek abban a tévhitben, hogy ha a koleszterinszintjük és a vérnyomásuk rendben van, akkor teljesen védettek a szívinfarktussal szemben. A legfrissebb orvosi kutatások azonban rávilágítottak egy eddig háttérbe szorított, néma gyilkosra: a szervezetben megbúvó krónikus gyulladásra. Ez az alattomos folyamat belülről, észrevétlenül marja meg az erek falát, és úgy teszi instabillá a lerakódásokat, hogy az bármikor hirtelen stroke-hoz vagy szívhalálhoz vezethet – függetlenül attól, hogy mit mutat a koleszterin-laborunk.