Így pörögj fel koffein nélkül: ezek a módszerek válnak be kávé helyett

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Ha úgy érzed, akkumulátoraid lemerülőben vannak, valószínűleg egy csésze kávé után nyúlsz, pedig koffein nélkül is extra energiához juthatsz. Mutatunk néhány módszert kávé helyett!

Hogy ezeket miért érdemes mindenkinek megismernie? Lehet, hogy a nagyobb mennyiségű kávé fogyasztásának hatására átmenetileg megugrik az energiaszinted, később azonban mélyrepülésbe kezd. Egy ideig majd nagyon tettre kész leszel,

azután viszont az ólmos fáradtság soha nem tapasztalt mélysége ránt magával.

Szóval mit is lehetne tenni annak érdekében, hogy koffein – no meg bizonyos típusú kávés italok hozta extra kalória – nélkül kibírj még pár órányi munkát?

Aludj megfelelő mennyiséget!

Mondani könnyű, de érdemes odafigyelni is rá, ráadásul ebben az esetben nemcsak a mennyiség, hanem a minőség is lényeges. 

Szakértők szerint 7-9 órányi éjjeli pihenésre van szüksége szervezetednek ahhoz, hogy optimálisan működhessen felnőttként.

Gyerekek esetében ugyanez az érték jelentősen magasabb is lehet.

Kávé helyett alvás? Működhet
Fotó: Maria Korneeva / Getty Images Hungary

Ha jelenleg nem érzed eléggé pihentetőnek azt, amennyit és ahogyan alszol, a következőket érdemes kipróbálnod:

  • Legyen fix alvásidőd mindig, még hétvégéken is.
  • Legyen alvás előtti rutinod, melynek elemeit minden este teljesíted.
  • A matracod és ágyneműd is legyen kényelmes.
  • Minimalizáld a beszűrődő fényt és zajt, ugyanakkor teremts optimális hőmérsékletet.
  • Lefekvés előtt fél órával tegyél félre minden kütyüt.
  • Lefekvés előtt már ne igyál kávét vagy koffeintartalmú teát.

Igyál eleget, kávé helyett például vizet

Kétliternyi folyadékot mindenképp be kellene vinned mindennap a szervezetedbe: ehhez használhatsz emlékeztetőt, számolhatod, hányszor töltötted meg a poharad vagy a kulacsod, a módszer mindegy, a mennyiség viszont nem.

Idézőjel ikon

Természetesen folyadékigényed sok mindentől függ: milyen munkát végzel, milyen hőmérsékleten, mennyire vagy aktív, esetleg állapotos vagy-e, netán szoptatsz.

Ezek jelentősen meg is emelhetik a folyadékigényt. Ha kiszáradsz, fáradtnak is fogod érezni magadat. Ugye tudod, hogy kávénak is van vízhajtó hatása?

Figyelj oda arra is, mit eszel!

Bizonyos magas rosttartalmú ételek segítik a jobb alvást: a banán, bab, dió, hagyma, fokhagyma, spárga és a bogyós gyümölcsök segíthetnek ebben. Ezek hozzájárulnak beleink egészségéhez, ami viszont összefüggésben van az alvásminőséggel is – biztosan ismered azt a jelenséget, hogy ha nagyon fáradt vagy, időnként megmagyarázhatatlan farkaséhség tör rád. Nos, ez sem véletlen, szervezetünkben minden mindennel összefügg. Ha tehát a megfelelő ételeket eszed, az alvásod is jobb lesz, így kipihentebbé válsz, ami sokkal jobb stimuláns a koffeinnél!

Mondj le az alkoholról – legalábbis egy részéről
Fotó: Giuseppe Lombardo / EyeEm / Getty Images Hungary

Igyál kevesebb alkoholt

Ez pont úgy kiszárít, mint ha túl sok kávét innál, a dehidratáció hatására pedig leeshet az energiaszinted, ahogyan azt korábban említettük. A másnaposság és a dehidratáció nem kedvez a jó teljesítménynek, így mondj le az alkoholról, és megtapasztalhatod, hogy sokkal energikusabb leszel a mindennapokban.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Kálmán Szonja
Kálmán Szonja
Főszerkesztő
Kálmán Szonja a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karán végzett magyar-kommunikáció szakos bölcsészként, majd a MÚOSZ Bálint György Újságíró Akadémiájának posztgraduális képzésén szerzett kulturális újságíró képesítést. Az elmúlt húsz évben print napilapnál, online magazinoknál és híroldalnál is tapasztalatokat gyűjtött, de szövegírói, lektori és olvasószerkesztői pozíciót is betöltött már pályafutása során. 2022-ben csatlakozott a Dívány csapatához, 2025 júniusától a prémium magazin főszerkesztője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Fantomdugót okozhat, ha így közlekedsz az autópályán

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) legfrissebb videójában az autópályákon kialakuló indokolatlan torlódásokra hívta fel a figyelmet. Mint írják, ha a szemközti sávban azt látjuk, hogy a rendőrök helyszínelnek, a fantomdugók megelőzése érdekében haladjunk tovább.

Életem

700 településen nincs állandó háziorvos: így változhat az alapellátás

Lassan már nincs olyan hely az országban, ahol ne éreztetné a hatását a súlyos orvoshiány. Sok helyen hónapok, sőt évek óta nincs állandó háziorvos, így a megmaradt szakemberekre rengeteg teher hárul. A helyzet megoldására most egy új, átfogó programot jelentettek be, amely rendszerszintű változtatásokkal és fiataloknak szóló ösztönző felhívásokkal próbálja fejleszteni az alapellátást.

Offline

Villámkvíz: tudod, mikor vannak az ismert ünnepek?

Az állami ünnepek többségére ma elsősorban munkaszüneti napként vagy történelmi megemlékezésként tekintünk. Kevesebben tudják azonban, hogy számos ünnep gyökerei a keresztény hagyományokhoz nyúlnak vissza, és évszázadokon át vallási jelentéssel bírtak.

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.

Életem

Ezért betegesek a designer kutyák: a divatfajták egészségügyi problémái

A designer kutyák az elmúlt években hatalmas divathullámot indítottak el, a vásárlókat gyakran olyan megkapó ígéretekkel csábítják, mint a hipoallergén bunda vagy a népszerű fajták legjobb tulajdonságainak ötvözése. Ebben a folyamatban a társadalom különlegességek iránti vágya mutatkozik meg, amely az élő állatokat is képes divattermékké tenni.

Testem

Hiába diétázol, mégis hízol? Az alváshiány is akadályozhatja a fogyást

Ismerős a helyzet, amikor patikamérlegen számolod a kalóriákat, becsületesen izzadsz az edzőteremben, a mérleg nyelve mégis makacsul ugyanoda mutat – vagy ami még dühítőbb, sunyi módon felfelé kúszik? Előfordulhat, hogy a válasz a pihe-puha párnáid között rejtőzik: a krónikus kialvatlanság ugyanis szép csendben képes teljesen szabotálni minden fogyókúrás igyekezetet.

Offline

Mit jelent a nyitvatermő? Alapkvíz biológiából

A biológia alapjairól szól kvízünk – ha tisztában vagy a legfontosabb fogalmakkal, nem fog nehezedre esni kiválasztani a helyes választ kérdéseinkre. Akkor se bánkódj, ha nem sikerül olyan jól a kvíz, legalább tanultál valamit.

Testem

Nem csak az öregedés okozhat látásromlást: így hatnak a szemedre a hormonok

Ha a látásunk romlani kezd, vagy hirtelen furcsa, égő érzést tapasztalunk a szemünkben, hajlamosak vagyunk azonnal a túl sok képernyőidőre, a fáradtságra vagy szimplán az öregedés megállíthatatlan folyamatára fogni a dolgot. Azonban a háttérben egy egészen más, láthatatlan tényező is állhat: a hormonrendszerünk. A szervezetünk belső kémiai üzenethordozói ugyanis nemcsak a hangulatunkat és az energiaszintünket rángatják dróton, hanem a szemünk világát és komfortérzetét is közvetlenül befolyásolják.

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.