Ezekről az ételekről minden kardiológus lebeszélne

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

A legtöbben tisztában vagyunk azzal, hogy bizonyos szokások kifejezetten rossz hatással vannak a szívünkre. Ilyen a dohányzás vagy a mozgásszegény életmód. Ha szeretnéd egészségesen tartani a szívedet, akkor az étkezésre is figyelned kell. Összeszedtük, hogy melyek azok az ételek, amelyeket a legjobb a kardiológusok szerint is elkerülni.

Magyarországon 2019-ben a halálozások 49%-át, vagyis 64 ezer halálesetet okoztak a szív- és érrendszeri betegségek. Ugyanebben az évben az orvosok a megbetegedések közül 30,9%-ban magas vérnyomást diagnosztizáltak, 8,3%-ban szabálytalan szívverést, szívritmuszavart, pitvarfibrillációt, illetve 3,6%-ban szívkoszorúér-megbetegedést.

A szív egészsége esetén az étrend hihetetlenül fontos. A világ olyan részein, ahol nem elterjedt a nyugati életmód, vagyis a kevés mozgás és a feldolgozott élelmiszerek fogyasztása, a szívbetegségek száma alacsony. Nincs olyan étel, ami megmenti az életed, és nincs olyan sem, ami megöl, de nagyon kell figyelni az egyensúlyra. Ha néha-néha megeszed a következő ételeket, még nem lesz bajod, de a kardiológusok szerint érdemes az alábbiakat ritkán fogyasztani.

1. A vörös húsok

Egészen a közelmúltig úgy gondolták, hogy elsősorban a vörös húsokban található telített zsírok növelik a szívbetegség kockázatát, de egy új kutatás szerint a bélbaktériumaink által a vörös húsok emésztése során termelt vegyi anyagok növelik jelentősen a szívroham és a stroke kockázatát. Azt is megállapították, hogy a vörös hús fogyasztása valószínűleg jelentős hatással van a vércukorszintünkre és a testükben lévő gyulladásokra is.  

Bizonyos ételeket a kardiológusok szerint kerülni kell
Fotó: Elena Noviello / Getty Images Hungary

2. Szalonna, kolbász és egyéb feldolgozott húsok

Ezeknek magas a kalória, telítettzsírsav- és sótartalmuk, de a hozzáadott összetevőik, például a nitrátok is rontanak a helyzeten. Nem csak a szív egészségére lehet hatással a hot dog, a szalámi, a szalonna, a sonka és a szárított húsok túlzott fogyasztása: az Egészségügyi Világszervezet megállapította, hogy a feldolgozott húsok fogyasztása rákot okozhat.

3. Margarin

A margarin elméletben nagyszerű ötletnek tűnik, hiszen zsírra szüksége is van a szervezetnek, de nem mindegy, miből és mennyit fogyasztunk. Egy tanulmány szerint azok, akik naponta fogyasztottak egy evőkanál magarint, 6%-kal nagyobb valószínűséggel haltak meg a vizsgálat 16 éves átlaga alatt. Az olívaolaj jobb az egészség szempontjából, a mindennapi evőkanál olívaolaj 4%-kal alacsonyabb halálozási kockázattal járt. Ezért érdemes olívaolajat választani, akár tojásfőzésről, akár pirítósról van szó. Ha mindenképpen szeretnéd, hogy vajíze legyen, vékony rétegben használd az olívaolaj mellett, lehetőleg a csökkentett zsírtartalmú változatát.

4. Burgonyacsipsz és más feldolgozott, csomagolt snackek

A sós, ropogós, szénhidrátokat tartalmazó kis zacskók elképesztően csábítóak tudnak lenni egy filmnézős estén. De sajnos a csomagolt, feldolgozott, hozzáadott cukrot és sót tartalmazó élelmiszereket jobb kerülni a szívünk egészsége érdekében. Helyettük van néhány szintén egyszerű, hordozható, mégis természetes élelmiszer, amit választhatunk, például az alma, a sárgarépa, más gyümölcsök és zöldségek − mind rostban, tápanyagokban gazdag lehetőségek. Az egyszerű szénhidrátok − amelyek a csipszekben, kenyérben és kekszekben találhatók − nagyobb problémát jelentenek, mint a zsír.

5. Rántott csirke

A rántott ételek rendszeres fogyasztása megemeli a szívbetegségek és a stroke kockázatát, mivel telített és transzzsírok nagy mennyiségét juttatja a szervezetbe. Ezek az egészségtelen zsírok növelhetik az LDL (rossz koleszterin) és csökkenthetik a HDL (jó koleszterin) szintjét, amelyek a test érrendszerében zsírosodást (érelmeszesedést) okoznak.

A rántott ételek rendszeres fogyasztása növeli a szívbetegségek és a stroke kockázatát
Fotó: Karl Tapales / Getty Images Hungary

6. Fánkok

Sok fánkot transzzsírokat tartalmazó olajban sütnek, ami megviseli a szívedet. A transzzsírok emelik a koleszterinszintet és a vércukorszintet, hozzájárulva a 2-es típusú cukorbetegséghez, a szívbetegségekhez és a stroke-hoz. A transzzsírokat gyakran "álcázzák" a címkéken hidrogénezett olajoknak, ezért ezeket is ajánlott kerülni. Nem minden fánkot sütnek transzzsírokat tartalmazó olajokban, van ahol pálmaolajban sütik őket, amely nem tartalmaz transzzsírokat, de telített zsírokat igen, amelyek túlzott fogyasztása szintén nem tesz jót a szívnek, ezért ügyelj arra, hogy csak mértékkel fogyassz fánkot.

+1. Máj

Hogy a máj egészséges-e, az eléggé megosztó az egészségügyi szakemberek között. Rengeteg előnye van, de sok hátránya is. A máj minden fajtája gazdag vitaminokban és ásványi anyagokban, rengeteg fehérjét, vasat és B-vitamint tartalmaz. Emellett az egyik legjobb állati eredetű A-vitamin-forrás. Egy adag marhamáj például több mint 100%-ban fedezi a napi A-vitamin-szükségletet. A máj jó forrása még a C-vitaminnak, a káliumnak, a foszfornak és a réznek is.

Azonban a máj az a szerv, amely a méreganyagokat is kiszűri, így a méreganyagok jellemzően megülnek benne. Laboratóriumi vizsgálatok kimutatták, hogy a haszonállatok (nyúl, csirke, kacsa, tehén, kecske és pulyka) mája biztonságosabb, mint a vadon élő állatoké (vaddisznó és szarvas). Utóbbiaknak a mája általában magasabb kadmium-, réz- és higanyszintet mutat. Mind a kadmium, mind a higany káros az emberi egészségre, a réz kisebb dózisban egészséges, nagy mennyiségben mérgező. Emellett a máj fogyasztása a magas zsírtartalom miatt növeli a szívbetegségek kockázatát, illetve a túl sok máj fogyasztása A-vitamin-mérgezést okozhat, aminek a tünetei az émelygés, a hányás, a fejfájás, az ingerlékenység és az álmosság.

Gyümölcslével kezded a napod? Esetleg szóba jöhetnek zöldségek is, ha ivólét fogyasztasz? Mutatjuk, melyik 3 a legegészségesebb.

Diósi Szilvia
Diósi Szilvia
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Gyermekvállalás 35 év felett: ennyi sikertelen próbálkozás után javasolt a kivizsgálás

A gyermekvállalás tervezésekor sok pár szembesül azzal, hogy a fogantatás nem történik meg az első néhány hónapban, ami komoly aggodalmakhoz vezethet. Szakértők szerint ez bizonyos ideig teljesen normális, ám a kivizsgálás ideális időpontját döntően a nő életkora határozza meg. Miközben 35 éves kor alatt egy év sikertelenség után érdemes lépni, 35 év felett a petesejtek minőségének romlása miatt már hat hónap után javasolt orvoshoz fordulni. Milyen rejtett betegségek írják felül az időkorlátokat, és miért elengedhetetlen, hogy a férfiak is részt vegyenek a folyamatban?

Szülőség

Felháborító szabályt hozott a fapados légi társaság – vizsgálat indult ellene

A Ryanair azon gyakorlatát vizsgálja a brit versenyhatóság, hogy ha a gyerekek mellé szeretnének ülni a szülők a repülőn, azért helyjegy árat kell fizetni. A légitársaság szerint azonban a szülők egyszerű felnőttként fizetik a különdíjat, miközben díjmenetesen legfeljebb négy gyermek számára foglalhatnak helyet maguk mellett.

Testem

Így rombolja egészségedet a hanyag fogmosás: szívbetegséget is okozhat

Vagyonokat költünk vitaminokra, szuperegészséges ételekre és méregtelenítő kúrákra a hosszú élet reményében, miközben az egyik legnagyobb egészségügyi kockázatot figyelmen kívül hagyjuk . Egyre több tudományos kutatás bizonyítja, hogy a hanyag szájhigiénia és a fogágybetegségek szívbetegséget, cukorbetegséget, sőt Alzheimer-kórt és rákot is okozhatnak.

Offline

Csak a tollát próbálgatta Rubens, mestermű született a firkából

Ritka lap került elő Rubens egyik jegyzetfüzetéből: az egyik oldalán a mester pár zseniális vonással három alakot vázolt föl, a másikon pedig levelet írt patrónusa nevében, hogy érdeklődjön: hogy áll egy festmény készítése. A lap jóval többet árul el a flamand művészről, mint elsőre gondolnánk.

Offline

Kifosztották a magyar vasutat, ez maradt belőle

A magyar vasúti közlekedésnek is megvolt a maga Trianonja, az országhatárok módosítását követően a vasútvonalak kétharmada, a szerelvények háromnegyede elveszett. Pedig a századfordulón még Európa élvonalába tartozott a közlekedés ezen formája.

Világom

Ekkora az ebolajárvány veszélye a foci vb-n: megszólalt a WHO

A labdarúgó-világbajnokság közeledtével sokakat foglalkoztat, hogy jelenthet-e veszélyt a Kongói Demokratikus Köztársaságban zajló ebolajárvány a tornára érkező szurkolók számára. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint azonban nincs ok a pánikra, hiszen sem a rendező országokban, vagyis az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban, sem Európában nem regisztráltak jelenleg ebolás megbetegedéseket.

Offline

Híres duók villámkvíze: tudod, hogy ki volt Sherlock bajtársa?

A filmtörténet legemlékezetesebb pillanatai mögött szinte mindig egy elválaszthatatlan páros áll. De vajon fejből tudod, hogy a legnagyobb hősöknek, detektíveknek és bajkeverőknek ki volt a hűséges fegyverhordozója, jobbkeze vagy éppen egyenrangú partnere a bajban?