Ezt teszi testeddel a mostani időjárás: az izomgörcs már intő jel

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Jó eséllyel 2023 júliusa lesz a a legforróbb hónap, mely a Földet az elmúlt 120 ezer évben sanyargatta: a kánikula testünkre gyakorolt hatásaira hosszan tartó forróságban érdemes odafigyelni.

A hőség válogatás nélkül mindenkire negatív hatással van, de az idősek, a kisgyermekek és a betegek még nagyobb veszélynek vannak kitéve a negyven fok körüli hőmérséklet által. Az Európa déli részén is dúló hőhullámban az ötven fok közeli értékek sem elképzelhetetlenek, de Magyarországon sem lélegezhettünk még fel: a kánikula talán hétvégére enyhül, egyelőre azonban oda kell figyelnünk magunkra.

Ahogy egyre melegebb a hőmérséklet, a testünkben futó erek kitágulnak, ezáltal vérnyomásunk csökken, szívünknek egyre nehezebb a dolga, miközben igyekszik vért pumpálni testünk minden egyes részébe. 

A jelenségből fakadhatnak olyan enyhébb tünetek, mint melegkiütések vagy dagadt végtagok.

Közben azonban folyamatosan izzadunk is a forróság miatt, ami komoly víz- és sóveszteséget jelent, hosszabb távon pedig felborítja a szervezetünkben uralkodó kényes egyensúlyi helyzetet.

Hogy mennyire meg tudja viselni a testet a kánikula, arra a hőguta a legjobb példa
Fotó: Liudmila Chernetska / Getty Images Hungary

Ez az alacsony vérnyomással együtt hőgutához vezethet. A következő tüneteket tapasztalva gyanakodhatsz arra, hogy veled is ez történt:

  • szédülés,
  • hányinger,
  • ájulás,
  • izomgörcsök,
  • fejfájás,
  • szokatlanul erős verejtékezés,
  • fáradságérzet,
  • sápadt, hideg, nyirkos bőr.

A reakció oka egyszerű: a test szeretné időjárástól függetlenül nem sokkal 37 fok alatti hőmérsékleten tartani magát, a sokáig húzódó kánikulában azonban ez nagyon nehéz.

Idézőjel ikon

Az erek tágulása azt a célt szolgálja, hogy a szervezet több hőt tudjon leadni, ami a verejték párologtatásával nagyon hatékonyan történik.

Az állapot elkerülésére lehetőség szerint hűtött helyen tartózkodj kánikulában, laza, könnyű ruhákat viselj, igyál sok vizet és ne fogyassz alkoholt. Ha szabad téren tartózkodsz, maradj árnyékban, viselj napvédőt és kalapot. Gyermeket vagy állatot soha ne hagyj bezárt járműben.

Azoknak, akik vízhajtó vagy vérnyomáscsökkentő gyógyszereket szednek, ilyenkor oda kell figyelniük magukra, hogy ne veszítsenek túl sok vizet, illetve ne zuhanjon túl alacsonyra a vérnyomásuk. Ha alapos gyanúd, hogy valaki környezetedben hőgutát kapott, és fél órán belül sem mutatja javulás jeleit annak ellenére sem, ha árnyékos helyre viszed, itatod és bőrét is vízzel hűtőt, inkább hívj mentőt!

Kálmán Szonja
Kálmán Szonja
Főszerkesztő
Kálmán Szonja a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karán végzett magyar-kommunikáció szakos bölcsészként, majd a MÚOSZ Bálint György Újságíró Akadémiájának posztgraduális képzésén szerzett kulturális újságíró képesítést. Az elmúlt húsz évben print napilapnál, online magazinoknál és híroldalnál is tapasztalatokat gyűjtött, de szövegírói, lektori és olvasószerkesztői pozíciót is betöltött már pályafutása során. 2022-ben csatlakozott a Dívány csapatához, 2025 júniusától a prémium magazin főszerkesztője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Gyermekvállalás 35 év felett: ennyi sikertelen próbálkozás után javasolt a kivizsgálás

A gyermekvállalás tervezésekor sok pár szembesül azzal, hogy a fogantatás nem történik meg az első néhány hónapban, ami komoly aggodalmakhoz vezethet. Szakértők szerint ez bizonyos ideig teljesen normális, ám a kivizsgálás ideális időpontját döntően a nő életkora határozza meg. Miközben 35 éves kor alatt egy év sikertelenség után érdemes lépni, 35 év felett a petesejtek minőségének romlása miatt már hat hónap után javasolt orvoshoz fordulni. Milyen rejtett betegségek írják felül az időkorlátokat, és miért elengedhetetlen, hogy a férfiak is részt vegyenek a folyamatban?

Szülőség

Felháborító szabályt hozott a fapados légi társaság – vizsgálat indult ellene

A Ryanair azon gyakorlatát vizsgálja a brit versenyhatóság, hogy ha a gyerekek mellé szeretnének ülni a szülők a repülőn, azért helyjegy árat kell fizetni. A légitársaság szerint azonban a szülők egyszerű felnőttként fizetik a különdíjat, miközben díjmenetesen legfeljebb négy gyermek számára foglalhatnak helyet maguk mellett.

Testem

Így rombolja egészségedet a hanyag fogmosás: szívbetegséget is okozhat

Vagyonokat költünk vitaminokra, szuperegészséges ételekre és méregtelenítő kúrákra a hosszú élet reményében, miközben az egyik legnagyobb egészségügyi kockázatot figyelmen kívül hagyjuk . Egyre több tudományos kutatás bizonyítja, hogy a hanyag szájhigiénia és a fogágybetegségek szívbetegséget, cukorbetegséget, sőt Alzheimer-kórt és rákot is okozhatnak.

Offline

Csak a tollát próbálgatta Rubens, mestermű született a firkából

Ritka lap került elő Rubens egyik jegyzetfüzetéből: az egyik oldalán a mester pár zseniális vonással három alakot vázolt föl, a másikon pedig levelet írt patrónusa nevében, hogy érdeklődjön: hogy áll egy festmény készítése. A lap jóval többet árul el a flamand művészről, mint elsőre gondolnánk.

Offline

Kifosztották a magyar vasutat, ez maradt belőle

A magyar vasúti közlekedésnek is megvolt a maga Trianonja, az országhatárok módosítását követően a vasútvonalak kétharmada, a szerelvények háromnegyede elveszett. Pedig a századfordulón még Európa élvonalába tartozott a közlekedés ezen formája.

Világom

Ekkora az ebolajárvány veszélye a foci vb-n: megszólalt a WHO

A labdarúgó-világbajnokság közeledtével sokakat foglalkoztat, hogy jelenthet-e veszélyt a Kongói Demokratikus Köztársaságban zajló ebolajárvány a tornára érkező szurkolók számára. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint azonban nincs ok a pánikra, hiszen sem a rendező országokban, vagyis az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban, sem Európában nem regisztráltak jelenleg ebolás megbetegedéseket.

Offline

Híres duók villámkvíze: tudod, hogy ki volt Sherlock bajtársa?

A filmtörténet legemlékezetesebb pillanatai mögött szinte mindig egy elválaszthatatlan páros áll. De vajon fejből tudod, hogy a legnagyobb hősöknek, detektíveknek és bajkeverőknek ki volt a hűséges fegyverhordozója, jobbkeze vagy éppen egyenrangú partnere a bajban?