Tragikus adat: ennyi áldozata van Magyarországon a kánikulának

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Az átlagosnál legalább 10-15 százalékkal többen halnak meg a hőhullám idején, nagyon leterheltek a mentők is.

Utoljára a Covid csúcsidejében kellett annyit dolgozniuk a mentősöknek, mint most: nagyon sok apróbb rosszulléthez is riasztják őket a nagy hőség miatt, írja az RTL.

Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője szerint 3500 helyett 4300 riasztást kapnak 24 óra alatt: elmondása szerint minden erőfeszítést megtesznek annak érdekében, hogy odaérjenek a riasztásokhoz, de ez nagy erőfeszítést követel meg a mentősöktől. A kisebb rosszullétek mellett sok a súlyos eset is.

A kánikula okozta többlethalálozások adatai figyelmeztetnek arra is, hogy figyelj oda testedre akkor is, ha nem vagy idős és beteg
Fotó: Carles Navarro Parcerisas / Getty Images Hungary

A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központnál még nem kaptak pontos, a hőséggel kapcsolatos halálozási adatokat, de az RTL Híradónak nyilatkozó szakértőjük szerint az már biztos, hogy 10-15 százalékkal ugrott meg a többlethalálozások száma.

Idézőjel ikon

Minél hosszabban tart még a hőhullám, annál több emberélet elvesztésével számolnak még a szakemberek.

Ez áll a szomorú adatok mögött kánikula idején

A halálozások megugrásának oka az, hogy a szervezetet kimeríti a folyamatos védekezés a forróság ellen, éjjel pedig rosszabbul pihenünk a szokatlan forróság miatt, ami nemcsak az idős, beteg embereket viseli meg, hanem mindannyiunkra rossz hatással van. Miután tartós a forróság, lassan kimerülnek szervezetünk tartalékai, így egyre több embernek van szüksége orvosi segítségre.

Ez azt is jelenti, hogy az idősek mellett a fiatalabbak is veszélyben lehetnek, tehát mindannyiunknak oda kell figyelnie magára. Nagyon fontos a megfelelő folyadékutánpótlás, de az ásványi anyagok beviteléről is érdemes gondoskodnunk.

Kálmán Szonja
Kálmán Szonja
Főszerkesztő
Kálmán Szonja a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karán végzett magyar-kommunikáció szakos bölcsészként, majd a MÚOSZ Bálint György Újságíró Akadémiájának posztgraduális képzésén szerzett kulturális újságíró képesítést. Az elmúlt húsz évben print napilapnál, online magazinoknál és híroldalnál is tapasztalatokat gyűjtött, de szövegírói, lektori és olvasószerkesztői pozíciót is betöltött már pályafutása során. 2022-ben csatlakozott a Dívány csapatához, 2025 júniusától a prémium magazin főszerkesztője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Gyermekvállalás 35 év felett: ennyi sikertelen próbálkozás után javasolt a kivizsgálás

A gyermekvállalás tervezésekor sok pár szembesül azzal, hogy a fogantatás nem történik meg az első néhány hónapban, ami komoly aggodalmakhoz vezethet. Szakértők szerint ez bizonyos ideig teljesen normális, ám a kivizsgálás ideális időpontját döntően a nő életkora határozza meg. Miközben 35 éves kor alatt egy év sikertelenség után érdemes lépni, 35 év felett a petesejtek minőségének romlása miatt már hat hónap után javasolt orvoshoz fordulni. Milyen rejtett betegségek írják felül az időkorlátokat, és miért elengedhetetlen, hogy a férfiak is részt vegyenek a folyamatban?

Szülőség

Felháborító szabályt hozott a fapados légi társaság – vizsgálat indult ellene

A Ryanair azon gyakorlatát vizsgálja a brit versenyhatóság, hogy ha a gyerekek mellé szeretnének ülni a szülők a repülőn, azért helyjegy árat kell fizetni. A légitársaság szerint azonban a szülők egyszerű felnőttként fizetik a különdíjat, miközben díjmenetesen legfeljebb négy gyermek számára foglalhatnak helyet maguk mellett.

Testem

Így rombolja egészségedet a hanyag fogmosás: szívbetegséget is okozhat

Vagyonokat költünk vitaminokra, szuperegészséges ételekre és méregtelenítő kúrákra a hosszú élet reményében, miközben az egyik legnagyobb egészségügyi kockázatot figyelmen kívül hagyjuk . Egyre több tudományos kutatás bizonyítja, hogy a hanyag szájhigiénia és a fogágybetegségek szívbetegséget, cukorbetegséget, sőt Alzheimer-kórt és rákot is okozhatnak.

Offline

Csak a tollát próbálgatta Rubens, mestermű született a firkából

Ritka lap került elő Rubens egyik jegyzetfüzetéből: az egyik oldalán a mester pár zseniális vonással három alakot vázolt föl, a másikon pedig levelet írt patrónusa nevében, hogy érdeklődjön: hogy áll egy festmény készítése. A lap jóval többet árul el a flamand művészről, mint elsőre gondolnánk.

Offline

Kifosztották a magyar vasutat, ez maradt belőle

A magyar vasúti közlekedésnek is megvolt a maga Trianonja, az országhatárok módosítását követően a vasútvonalak kétharmada, a szerelvények háromnegyede elveszett. Pedig a századfordulón még Európa élvonalába tartozott a közlekedés ezen formája.

Világom

Ekkora az ebolajárvány veszélye a foci vb-n: megszólalt a WHO

A labdarúgó-világbajnokság közeledtével sokakat foglalkoztat, hogy jelenthet-e veszélyt a Kongói Demokratikus Köztársaságban zajló ebolajárvány a tornára érkező szurkolók számára. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint azonban nincs ok a pánikra, hiszen sem a rendező országokban, vagyis az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban, sem Európában nem regisztráltak jelenleg ebolás megbetegedéseket.

Offline

Híres duók villámkvíze: tudod, hogy ki volt Sherlock bajtársa?

A filmtörténet legemlékezetesebb pillanatai mögött szinte mindig egy elválaszthatatlan páros áll. De vajon fejből tudod, hogy a legnagyobb hősöknek, detektíveknek és bajkeverőknek ki volt a hűséges fegyverhordozója, jobbkeze vagy éppen egyenrangú partnere a bajban?