Nyakig merültünk a járványban, és még mindig nincs itt a vége

Olvasási idő kb. 1 perc

Két hete azt hihettük, csúcsra jutott az influenzajárvány, de ez tévedés: a hatodik héten ugyan csökkent a betegek száma, de a hetedik hétre ismét nőtt az influenzás esetek száma.

A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) aktuális adatai a légúti betegségekkel kapcsolatosan egyértelműen mutatják meg, hogy a B típusú influenzavírus tarol most az országban.

Messze a 2023-2024-es influenzaszezon adatai fölötti esetszámról beszélhetünk, egyértelmű, hogy az idei járvány sokkal komolyabb annál, amit tavaly éltek meg a magyarok. A múlt héten összesen 86 800 fő fordult orvoshoz influenza jellegű, 312 600 ember pedig akut légúti fertőzés tüneteivel.

A járványcsúcs még előttünk is lehet
Fotó: Komka Péter / MTI

Járványcsúcs közelében vagyunk

A hatodik héthez hasonlóan most is a fiatalok közül került ki a legtöbb fertőzött – a következő értékeket rögzítette az influenza jellegű panaszokkal az NNGYK jelentése:

  • 43,4 százalék 14 év alatti gyermek
  • 29,1 százalék 14-35 év közti
  • 20,2 százalék 35-59 évesek
  • 7,3 százalék pedig a 60 éven fölötti volt.

A százezer lakosra jutó megbetegedések száma a 3-5 évesek körében volt a legmagasabb, őket a 6-14 évesek követték.

Idézőjel ikon

Ami a légúti megbetegedések pozitivitási rátáját illeti, influenza esetében ez 55,3 százalék, koronavírusnál 0,6 százalék, míg RSV-nél 2,8 százalék volt.

A 100 ezer lakosra jutó, orvoshoz forduló betegek száma Tolna (1470), Veszprém (1381) és Győr-Moson-Sopron (1154) vármegyében volt a legmagasabb.

Dogz fesztivál

Jön a DOGZ Fesztivál: te ott leszel?

Május elsején minden eddiginél nagyobb területen várja a kutyásokat és a leendő kutyásokat a DOGZ Fesztivál a Városligetben: közösségi élményt, szórakoztató és szakmai programokat egyaránt kínál az esemény. Falkaséták, kutyás futás és vándor vurstli is várnak a fesztiválon, amelyre a helyszínen levásárolható, 1000 forintos belépő megváltása mellett léphetsz be. Emellé még ajándék is jár! Ugye találkozunk?

A regisztrációt és a programot ezen a linken találod.

hirdetés

Kálmán Szonja
Kálmán Szonja
Főszerkesztő
Kálmán Szonja a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karán végzett magyar-kommunikáció szakos bölcsészként, majd a MÚOSZ Bálint György Újságíró Akadémiájának posztgraduális képzésén szerzett kulturális újságíró képesítést. Az elmúlt húsz évben print napilapnál, online magazinoknál és híroldalnál is tapasztalatokat gyűjtött, de szövegírói, lektori és olvasószerkesztői pozíciót is betöltött már pályafutása során. 2022-ben csatlakozott a Dívány csapatához, 2025 júniusától a prémium magazin főszerkesztője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Titokzatos erők mozgatják a Halál-völgy vándorló köveit: több száz méteres nyomot hagynak a sivatagban

A Death Valley Nemzeti Park egyik legkülönlegesebb és legtitokzatosabb helyszíne a Racetrack Playa, amely évtizedeken át megoldatlan tudományos rejtély színtere volt. Az első pillantásra sivár és élettelen terület egy szokatlan jelenség miatt vált világhírűvé: vándorló kövei megmagyarázhatatlan módon akár több száz métert is megtesznek – maguktól.

Mindennapi

Ez lesz az át nem vett mandátumok sorsa

A választási eredmények kihirdetését követően még mindig nem dőlt el véglegesen, hogy kik foglalják majd el helyüket az új Országgyűlésben, miután több vezető politikus is bejelentette, hogy nem veszi át mandátumát.

Világom

Kvíz: felismered ezeket az olasz édességeket?

Olaszország nemcsak a pizzáról és a tésztákról híres, hanem a világ egyik leggazdagabb édességkultúrájával is büszkélkedhet. A „dolce vita” hazájának számos édessége mára meghódította az egész világot.

Testem

Ezekben az esetekben segíthet egy betegjogi képviselő

Az orvosok tudása és a rendszer működése gyógyulásunkat szolgálja, de óhatatlanul alá-fölérendelt viszonyt teremt, amelyben páciensként könnyen kiszolgáltatottá válhatunk. Nem véletlenül került a képbe a betegjogi képviselő.