Ezt eszik, akik száz évig élnek

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Húszévnyi kutatás alapján megvan, milyen étrend jelentheti a hosszú élet titkát: nemcsak az számít, mit eszel, de az is, mikor és hogyan.

Az nem meglepő, hogy komoly szerepet játszik életünk hosszában az, hogy milyen táplálkozási szokásokat követünk. Azt kívülről fújja mindenki, hogy fontos a sok rost, a vitaminok természetes formában történő bevitele, a teljes kiőrlésű gabonafajták fogyasztása és a hús, kiváltképp a vörös húsok háttérbe szorítása. Ez azonban nagyon általánosnak tűnő szempontrendszer: 

egy szakértő most néhány egyszerű pontban foglalta össze, hogyan eheted magad igazán hosszú életű és egészséges időssé.

Kék zónákra figyel a világ

Dan Buettner az úgynevezett kék zónák lakosainak táplálkozással kapcsolatos szokásait kutatta. Kék zónának azokat a földrajzi területeket nevezzük, amelyekre jellemző, hogy lakosaik hosszabb életet élnek, mint ami máshol a Földön jellemző, és a krónikus betegségek sem nehezítik meg olyan mértékben idős éveiket, mint más fejlett területeken.

A hosszú élettel kapcsolatos titkok őrzője a görögországi Ikaria is
Fotó: Gatsi / Getty Images Hungary

Összesen öt ilyen területet ismerünk bolygónkon, melyeknek földrajzi jellemzői nagyban eltérnek, mégis a fent említettek összekötik őket:

  • Szardínia (Olaszország)
  • Okinava (Japán)
  • Ikaria (Görögország)
  • Nicoya-fennsík (Costa Rica)
  • Loma Linda (Amerikai Egyesült Államok).

Ezek mellett létezhetnek még olyan, a civilizáció számára jelenleg talán elérhetetlen területek, amelyek hasonló jellemzőkkel rendelkeznek, de a mostani kutatások a fenti öt területre vonatkoznak.

Így étkezz, hogy soká élhess

A kék zónákban meglepően sokan érik meg kilencvenedik vagy akár századik születésnapjukat, ugyanakkor az eredmények azt mutatják, hogy

Idézőjel ikon

ezért nem a genetikát tehetjük meg fő felelősnek.

A génállomány mindössze 20-30 százalékban befolyásolja a kék zónák lakosainak életkorát – fontosabbak a környezeti tényezők, köztük pedig kiemelten az étkezési szokások.

Buettner a következő három pontban foglalta össze, hogyan érdemes követni a kék zónák lakosait:

10-12 órás időablakon belüli étkezés – ha belegondolsz, ez nem is szab olyan szűkös kereteket. Ha hétkor reggelizel, még belefér a vacsora öt órakor abban az esetben is, ha a szűkebb, tízórás keretet tartod be.

Idézőjel ikon

A hosszú élet szakértőjeként is emlegetett Buettner ugyanakkor a maga részéről 8 órás ablakot alkalmaz, és beéri két étkezéssel: az első délelőtt 11-kor, a másodikat este 19 órakor fogyasztja.

Bab rendszeres fogyasztása – a kutató azt az érdekes tényt figyelte meg, mely szerint azok, akik napi szinten fogyasztanak babot, nem kevesebb, mint négy évvel élnek hosszabban, mint azok, akik nem tesznek így. Ő mindkét étkezésébe betervezi a babfogyasztást.

A húsfogyasztás minimalizálása – a szakértő 98 százalékban növényi eredetű élelmiszereket visz be szervezetébe, akárcsak a kék zónákban élők. Ők átlagosan tizedannyi húst esznek, mint például az amerikaiak.

A szakértő egyébként nagyon gyakran eszik házon kívül: ezzel kapcsolatban elismeri, hogy nem a kék zónákban élők szokásaival egybeeső rutin, viszont számára nagyon fontos. Ilyenkor is igyekszik ugyanakkor növényi élelmiszereket választani, ezért étkezik például gyakran indiai éttermekben.

Nem csak az étkezés a hosszú élet titka

Egyéb kutatások további követendő példákat mutatnak a kék zónákban élők szokásaival kapcsolatosan. Ha arra vagy kíváncsi, mivel töltsd fel a hűtőd és a kamrád annak érdekében, hogy te is úgy ehess, ahogyan ők teszik, a következőket szerezd be: zöldségek, hüvelyesek, teljes kiőrlésű alapanyagból készült élelmiszerek, valamint magvak.

Lényeges az is, mennyit eszel: 

az igazán hosszú életet élők sokkal kevesebb kalóriát visznek be a szervezetükbe, mint az átlagember.

Az Okinava szigetén élők a 80 százalékos szabályt követik, azaz nem addig esznek, amíg teljesen jóllakottnak érzik magukat, hanem akkor fejezik be az étkezést, amikor 80 százalékban verték el éhüket.

Az alkoholfogyasztást is mérsékelten űzik ezek az emberek, a görög és szicíliai lakosok esetében ez napi maximum két pohár vörösbort jelent, amely antioxidánsokban gazdag ital. Nagyon nem mindegy, milyen jellegű a bevitt alkohol.

A testmozgás is fontos
Fotó: Ippei Naoi / Getty Images Hungary

A hosszú életű embereknél megfigyelték azt is, hogy a testmozgás tulajdonképpen mindenapjaik része, legyen szó kertészkedésről, sétáról vagy a háztartáson belüli munkák végzéséről.

Idézőjel ikon

Nem edzőterembe járnak tehát ezek az emberek annak érdekében, hogy fittek legyenek, hanem autó helyett gyalogolnak, maguk takarítják otthonukat, főzik ételeiket, és összességében véve aktív életmódod folytatnak a mindennapokban.

Ugyanígy kiemelendő az, hogy a megfelelő mennyiségű alvás is hozzájárulhat akár 100 éven át tartó életükhöz. A kék zónák lakosaira jellemző, hogy tartanak egy rövid délutáni sziesztát – ez maximum harminc percben számít egészségesnek mai ismereteink szerint. A legfrissebb kutatások 7 órányi éjszakai pihenést tartanak ideális mennyiségnek.

A lenti tényezők is hozzájárulhatnak még a hosszú élethez

Nehezebben megfogható, hogy pontosan milyen mértékben befolyásolja az élethosszt, mégis, a kék zónák lakosait még a következők is jellemzik:

  • általában vallásosak,
  • vannak életcéljaik,
  • többgenerációs háztartásokban élnek,
  • és családon kívüli, egészséges kapcsolatokat is ápolnak.

Ha az is érdekel, egy 111 éves asszony hogyan fogalmazott a hosszú élet titkával kapcsolatosan, ajánljuk ezt a cikkünket !

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Kálmán Szonja
Kálmán Szonja
Főszerkesztő
Kálmán Szonja a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karán végzett magyar-kommunikáció szakos bölcsészként, majd a MÚOSZ Bálint György Újságíró Akadémiájának posztgraduális képzésén szerzett kulturális újságíró képesítést. Az elmúlt húsz évben print napilapnál, online magazinoknál és híroldalnál is tapasztalatokat gyűjtött, de szövegírói, lektori és olvasószerkesztői pozíciót is betöltött már pályafutása során. 2022-ben csatlakozott a Dívány csapatához, 2025 júniusától a prémium magazin főszerkesztője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Csak egyetlen napot kapnak egy évben: ezt a tragikus szerelmi legendát egy egész ország ünnepli

Míg a nyugati világban a szerelmesek napját februárban, a fogyasztói társadalom csillogása és vörös rózsák kíséretében ünnepeljük, létezik egy ország, ahol a szerelem ünnepe egy szívszorító, évezredes legendáról és a nyári égbolt ragyogásáról szól. Japánban minden év július 7-én az egész nemzet díszbe öltözik, hogy együtt érezzen két égi szerelmessel, akiket a kegyetlen sors és a Tejút ezüstös folyója választ el egymástól az év 364 napján.

Világom

Félig sziklaszirt alá építették ezt a falut: olyan, mintha másik bolygón járnánk

Spanyolország lenyűgöző tájai és városai között van egy kis település, amiről egy képet látva első pillantásra nehéz eldönteni, hogy nem csak egy mesterséges intelligencia által generált képet látunk-e. A dél-spanyol Setenil de las Bodegasban ugyanis a házak nem a sziklák lábánál épültek, hanem részben alattuk, vagy sok esetben a sziklába vájtan helyezkednek el. A település több utcája fölött hatalmas kőtömbök tornyosulnak.

Testem

Kiderült: ezért gyakoribb a nőknél a demencia

Az Alzheimer-kór és a demencia különböző típusai évtizedek óta komoly fejtörést okoznak az orvostudománynak, de van egy statisztikai tény, ami mellett nem lehet szó nélkül elmenni: a diagnosztizált betegek közel kétharmada nő. Sokáig ezt a száraz tényt elintézték annyival, hogy a nők átlagéletkora magasabb, így egyszerűen több idejük van megbetegedni. Egy friss, a ScienceAlert oldalon ismertetett kutatás azonban rávilágított, hogy a válasz sokkal inkább a hormonokban, egészen pontosan az ösztrogén hiányában keresendő.

Édes otthon

A dúsan virágzó rózsa titka: ezt a 2 dolgot kell nyáron megtenned érte

A rózsa a kertek örök kedvence, ám a lenyűgöző júniusi virágzás után sok udvarban szomorú látványt nyújtanak a felkopaszodott, elnyílt bokrok. Kevesen tudják, hogy a rózsák képesek lennének egészen a nyár végéig folyamatosan és dúsan ontani magukból a bimbókat, ha a kánikulában nem hagynánk őket magukra. Létezik két olyan kritikus gondozási lépés – a nyári metszés és a megfelelő, célzott tápanyagpótlás –, amelyeket ha elmulasztasz, a növény leáll a virágzással, és minden energiáját a magérlelésre fordítja.

Szülőség

Így nem árt a képernyőidő a gyereknek: ezt a 3 dolgot fontold meg

Ma már nagyon jól tudjuk, hogy nem mindegy, a gyerek mennyi időt tölt a képernyő előtt, azonban úgy tűnik, fontosabb az, hogy mit csinál a képernyő előtt. Amíg a digitális eszköz a gondolkodásban segít, addig hasznos, ha azonban gondolkodik a gyerek helyett, vagy a cél csak az, hogy csend legyen, akkor káros lehet.

Testem

Kiváltható bármivel a naptej? Tények és tévhitek a fényvédelemről

A naptejet nagyon sokan nem szeretik, mert körülményes használni, ráadásul mesterséges anyag, féltik tőle a bőrüket. Sokan étkezéssel igyekeznek a bőrük védelmét erősíteni, vagy úgy érzik, ez a szerv képes megvédeni magát, ahogyan tette évezredeken keresztül, de a helyzet sajnos megváltozott, és ma a naptej használata nem kikerülhető, ha a bőr védelméről van szó.

Testem

Ezért ébredsz magas vércukorral: érdemes komolyan venni a hajnali jelenséget

Sok cukorbetegséggel vagy inzulinrezisztenciával élő ember számára ismerős a bosszantó forgatókönyv: a lefekvés előtt végzett mérés még tökéletes értéket mutat, az ébredés utáni első ujjbegyes teszt viszont indokolatlanul magas vércukorszintet jelez. Ilyenkor a legtöbben rögtön a vacsorában keresik az okokat, és bűntudatot éreznek, pedig a háttérben nem feltétlenül az étkezés áll. A reggeli magas értékek mögött összetett biológiai folyamatok, hormonális hatások és terápiás tényezők is meghúzódhatnak, amelyeket fontos időben felismerni.

Offline

Nem véletlenül van tele állatokkal Frida Kahlo híres képe: drámai események állnak a háttérben

A mexikói születésű Frida Kahlo azon kevés festők közé tartozik, akiknek egyedi stílusát a képzőművészetekben kevésbé jártas szem is gyakran felismeri; és aki saját festői látásmódjával egy olyan vizuális világot teremtett, ami évtizedekkel túlélte őt – népszerűsége pedig a mai napig töretlennek tűnik. Az ikonikus vizualitás mellett azonban a latin-amerikai művésznő karakterével a szenvedés is – már életében – összefonódott, tragikus sorsa gyakran festményeiben öltött formát.

Offline

Neki köszönhetjük a Jancsi és Juliskát: Dorothea Wild ihlette a leghíresebb Grimm-meséket

Amikor a Grimm fivérek nevét halljuk, hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy Jacob és Wilhelm maguk találták ki a gyerekkorunkat végigkísérő, sokszor rémisztő történeteket. A valóságban azonban a testvérpár inkább elszánt gyűjtő volt, mintsem szépíró. Járták a vidéket, történetmesélőket kerestek, a legnagyobb kincsükre pedig közvetlenül a szomszédságukban bukkantak rá. Egy fiatal, élénk képzelőerejű lány, Dorothea Wild nélkül a világ ma sokkal szegényebb lenne: ő volt az a rejtélyes múzsa és mesemondó, akinek a Jancsi és Juliskát, valamint számos más, halhatatlan klasszikust köszönhetünk.

Világom

Aquapark a 17. században: rejtett szökőkutakkal fröcskölte le sznob vendégeit a salzburgi érsek

Képzeljük csak el, hogy a 17. század elején járunk. Elegáns, selyembe és bársonyba öltözött arisztokraták, grófok és püspökök sétálgatnak egy csodálatos barokk kastély kertjében, halk zene szól, az asztalok roskadoznak a finom falatoktól. A házigazda intésére a vendégek helyet foglalnak a márványasztal körül, ám az emelkedett hangulatot hirtelen sikoltozás töri meg: a kőpadokból és a földből váratlanul jéghideg vízsugarak lövellnek a magasba, bőrig áztatva a gyanútlan, merev etikett szerint feszengő úri társaságot. Mindez nem egy modern kandi kamera forgatókönyve, hanem a salzburgi Hellbrunn-kastély mindennapos valósága volt bő négyszáz évvel ezelőtt.

Világom

Messi nem lenne vb-sztár, ha hormoninjekcióit nem fizeti ki a Barcelona

Mindössze 170 centis magasságával gyakran ma is gúnyolódás céltáblájává válik az interneten az argentin futballsztár, Lionel Messi, akinek vb-szereplése máris rekorddöntő: a tornák történelmében a legtöbb gólt szerző játékossá vált a sztár. A magasságával a neten viccelők közt sokan vannak ugyanakkor olyanok is, akik nem tudják, hogy a focista testmagasságába növekedésihormon-hiánya is beleszólt.