Máshogy hat a nőkre a hosszú-Covid: ez a fő különbség

Olvasási idő kb. 3 perc

A koronavírus még velünk van, bár már korántsem annyira veszélyes, azonban sokaknak még mindig a mindennapjainak része, ugyanis rengetegen szenvednek hosszú-Covidban. Egy új kutatás öt alcsoportot fedezett fel, valamint kiderítették, hogy a nők súlyosabb tüneteket tapasztalhatnak.

A Covid-19 betegség utáni állapotban, vagyis hosszú-Covidban rengetegen szenvedtek és szenvednek még ma is. A tudósok még mindig vizsgálják ezt a stádiumot, így most frissítettek egy 2023-as kutatást.  

A hosszú-Covid tünetei

A hosszú-Covid jelentős arányban érinti a koronavírus-túlélőket. A súlyos akut légzőszervi szindrómát okozó koronavírus (SARS-CoV-2) után következik be, amikor még legalább három hónapon át fennálló tünetek jellemeznek valakit. A kutatók azonban azon dolgoznak, hogy a hosszú-Covidot több alcsoportra osszák, hogy aszerint tudják kifejleszteni a megfelelő terápiás szereket. A betegség tüneteinek nem specifikus jellege, a hullámzó lefolyása és a SARS-CoV-2 fertőzési előzmények bizonytalansága megnehezíti egy ilyen index létrehozását. 

A hosszú-Covid tüneteit 5 alkategóriába sorolta egy új kutatás
Fotó: Massimiliano Finzi / Getty Images Hungary

Egy új tanulmányban összesen 13 647 résztvevő vett részt, közülük 11 743-nak volt pozitív SARS-CoV-2 fertőzési előzménye, míg 1 904 résztvevő nem volt (hivatalosan) covidos. Az alanyokat az Egyesült Államok és Puerto Rico 83 helyszínén toborozták. Ezek az egyének legalább egy vizsgálati látogatáson részt vettek, amely a SARS-CoV-2-fertőzés utáni 4,5 hónapon túl történt, és nem 30 napon belül egy újabb fertőzés után. résztvevők által jelentett 44 tünetet elemezték, és pontokat rendeltek mindegyikhez. Ezeknek a pontoknak az összege határozta meg a hosszú-Covid kutatási indexet. 

Olyan tünetekről beszélhetünk, mint:

  • a fizikai terhelést követő rosszullét,
  • fáradtság,
  • agyi köd,
  • szédülés,
  • szívdobogásérzés,
  • szaglás- vagy ízérzékelés megváltozása,
  • szomjúság,
  • krónikus köhögés,
  • mellkasi fájdalom,
  • nehézlégzés,
  • alvási apnoé.

Végül megállapították, hogy azok szenvedtek hosszú-Covidban, akiknek 11 vagy annál magasabb pontszáma lett. E küszöb alapján a korábbi SARS-CoV-2-fertőzésen átesett betegek 20 százalékának, míg a fertőzés nélküli betegek 4 százalékának valószínűleg hosszú-Covidja van.

A hosszú-Covid altípusai 

A kutatásban végül a hosszú-Covidban és korábbi SARS-CoV-2-fertőzésben szenvedőknél öt altípust különítettek el. Az egyes altípusok leggyakoribb jellemzői: 

  1. Szaglás- vagy ízérzékelés változása
  2. Krónikus köhögés
  3. Agyi köd
  4. Szívdobogásérzés
  5. Fizikai terhelést követő izomfájdalom, szédülés és gasztrointesztinális tünetek

Minden altípusban, az első kivételével, meghatározó tünet volt a fáradtság és a fizikai terhelést követő rosszullét. 

Az 5. altípusba tartozók gyakrabban jelentettek romlást az életminőségben, fizikai egészségben és napi funkcióikban, mint a többi altípusba tartozók. Érdekesség, hogy a női résztvevők aránya alacsonyabb volt a 3. altípusban, míg magasabb a 4. és 5. altípusban a férfiakhoz képest. A 5. altípusban gyakrabban szerepeltek spanyol és kevert rasszú résztvevők, oltatlanok, illetve olyanok, akik az Omikron-hullám előtt fertőződtek meg

A nők gyakrabban tapasztaltak súlyosabb hosszú-Covid tüneteket
Fotó: Eleganza / Getty Images Hungary

A nőknél más a hosszú-Covid

A WHO már korábbi kutatások alapján is azonosított számos tényezőt, amelyek növelhetik a betegség kialakulásának valószínűségét. Ide tartozik az idősebb kor, a női nemhez tartozás, a Covid-19 súlyosabb akut fázisának átélése és a már meglévő egészségügyi állapotok, mint például az immunrendszer károsodása, az elhízás, az asztma vagy a szív- és érrendszeri betegségek.

Egy másik tanulmány több mint 1230 posztmenopauzális nő bevonásával készült, akik közül 425-en számoltak be hosszú-Covid-tünetekről. Ebben a csoportban a leggyakrabban a fáradtság, az agyi köd, a memóriazavarok és a mozgásszervi fájdalmak voltak jelen.

A kutatás kimutatta, hogy azoknál a nőknél, akik a Covid-19-diagnózisuk előtti két évben jelentős súlycsökkenést tapasztaltak, nagyobb eséllyel alakult ki hosszú-Covid. Ezenkívül azok, akik mozgásproblémákkal küzdöttek, például nehézséget okozott számukra a hajlítás, térdelés, vagy segédeszközökre, például botokra vagy járókeretre volt szükségük, szintén nagyobb valószínűséggel szenvedtek a betegségtől. Bizonyos előzetes egészségügyi állapotok (például reumás ízületi gyulladás, szívbillentyűműtét és alvászavarok) szintén növelték a valószínűséget. Érdekes módon, bár az idősebb kor általában súlyosabb kimenetelekkel társul, ebben a csoportban alacsonyabb valószínűséggel diagnosztizálták a hosszú-Covidot.

Az újabb koronavírus okozta megbetegedések tünetei már egészen megváltoztak, egy ijesztő tünetről ebben a cikkünkben olvashatsz.

Diósi Szilvia
Diósi Szilvia
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.